Engem mindig az emberiség alapproblémái foglalkoztattak. Érdekelt ember és ember viszonya, ember és társadalom viszonya, ember és hatalom viszonya, és ezeknek az összes variánsa – mondta Szurcsik József a sajtónak adott tárlatvezetésen a Műcsarnokban rendezett A varázsló kertje című kiállításán, mely a legfontosabb alkotói korszakait mutatja meg. A Munkácsy-díjas művész kiemelte: neki is nagy ajándék, hogy a műveit ebben a kontextusban és időrendben láthatja, hisz a műtermének falai között erre nincsen lehetősége.
A tárlat címadó műve A varázsló kertje című 1995-ös festmény, melyen egy kúp két szélén egy-egy emberi arc nézi a körülöttük burjánzó kertet.
A művész a tárlatvezetésen elmesélte, hogy a kép valójában a gyerekkorát idézi, amikor azt vizsgálta, miért született ő erre a földgolyóra. – A magyarázatom az volt, hogy biztos egy nagy varázsló lepottyantott ebbe a csodás kertbe, ahol itt bolyongok. Nem keresem a kiutat, nem akarom megtalálni, de amíg lehet, minden szegletét kívánom felfedezni, és élvezni ezt a csodát, ami számomra adatott – mondta a művész.
Szurcsik alkotói világa szintén misztikummal teli, hiszen a motívumai – mint a profilból ábrázolt arc, a hasábfejű férfialakok és a környezetével egyesülő ember – a pályája során folyamatosan visszatértek, csak más-más variánsban. Mindez 1986-ig nyúlik vissza, amikor a művész a magnókazettán terjesztett Hangár című hangos folyóiratnak tervezett arculatot. – Császár László, a kiadvány alapítója kért meg, hogy készítsem el a kazetta borítóját, így akkor kitaláltam ezeket a profilból ábrázolt, megfáradt férfifejeket, melyek egymás fülébe súgják az igazat – mondta lapunknak Szurcsik, hozzátéve: a motívum kitalálásában az ókori egyiptomi művészet inspirálta. – Izgalmas volt megfigyelni, hogy egy elnyomó, rabszolgatartó társadalomban miért ábrázolták oldalról az emberek fejét. Mindez jól jelzi, milyen erős volt az uralmi rendszer, ami nem engedte az egyént kibontakozni. Én ezt a gondolatot vettem mintául, és vittem tovább, ezért lettek profilban a férfialakjaim.
A tárlat első részében, A rendszerváltó panoptikum ’90-es évekbeli képein is ilyen alakokat láthatunk, azonos arcú öltönyös férfiakat, akiknek a testén egy kard szalad át vagy akiknek a gondolatait elszívja egy szerkezet. A képeken kafkai vízió jelenik meg, melyben az 1989 utáni társadalom tagjai ismét egy gépezet részeivé válnak. – Azt a nagy eufóriát, ami a rendszerváltozás idején az embereket éltette, hogy itt igazán nagy dolgok fognak történni, a kilencvenes évek során a melankólia váltotta fel. A társadalom azt hitte, hogy az országban majd tejjel-vajjal folyó Kánaán lesz, és nem kell sokat tenni, hogy könnyebb legyen az élet. A realitás viszont másról szólt.
A fekete-fehér kor című szekcióban is visszatérnek az öltönyös alakok, de immáron egyéni arcuk van, és hasábfejűek, miközben úgy pózolnak a kietlen, monokróm tájban, mint az új kapitalizmus kisistenei. – Ezeket az alakokat már elkezdtem személyiségjegyekkel felruházni, hogy a néző érezze, akár ő is áldozatul eshet egy ilyen alaknak, vagy akár ő maga is irányíthat másokat egy bizonyos cél érdekében.
Szurcsik más képein az épített vagy a természeti környezeté a főszerep, melyekben szintén megjelenik a profilból ábrázolt emberi arc mint a táj egy-egy nagy méretű, vagy akár monumentális része.
A művek a magányt, az elidegenedést és a hiányt fejezik ki, melyre jó példa a 2006-os Rom című festmény, melyen egy emberarcú sziklából hiányoznak részletek.
A Műcsarnok apszisában Szurcsik utóbbi években festett tájképei sorakoznak, melyek bár az előző művészeti korszakok festményeit idézik, azokon egy-egy motívum, mint a földből kitörő tűzcsóvák vagy lángoló házak keltenek zavart az összképben. – Amikor ezeket a lángokat festettem, akkor még nem égett a világ. De nem vagyok én jövendőmondó, csak vászonra viszem, amit belül érzek – mondta az alkotó. A tájképekkel szemben a legújabb, kis méretű munkái sorakoznak, melyeken a természeti környezetből már nemcsak férfi-, de női fejek is kisarjadnak. Szurcsik szerint mindez egy új korszak eljövetelét jelzi, hisz a történelmet eddig a férfiak akarata, logikája és maszkulin ereje hajtotta számos konfliktusba, háborúskodásba és pusztulásba, amit a nők megváltoztathatnak. – Melyik az az anya, aki kilöki a frontra a gyerekeit? Ilyen nem történhet meg. A nők szerepe olyan fontos mindannyiunk életében, hogy muszáj velük foglalkozni, amit én is megteszek a művészetemben. Velünk, férfiakkal ellentétben, ők máshogy nézik a világot és máshogy képesek azt összerakni.
Infó
Szurcsik József: A varázsló kertje, Műcsarnok. Kurátor: Kondor-Szilágyi Mária. Megtekinthető április 7-ig