Ljudmila Ulickaja;

Oroszország ellenségének nyilvánították a világhírű írónőt, Ljudmila Ulickaját

A Putyin-rezsim Alekszej Navalnij temetésének a napjára időzítette a bejelentést.

Ami tulajdonképpen már csak idő kérdése volt, pénteken, Alkeszej Navalnij temetésének napján történt meg: Oroszország „külföldi ügynöknek” nyilvánította Ljudmila Ulickaját. A hivatalos indoklás szerint a világhírű írónő azzzal érdemelte ki ezt, hogy „ellenezte az ukrajnai különleges katonai műveletet" (értsd: a háborút) és „LMBTQ- propagandát” folytat.

A régóta az irodalmi Nobel-díj egyik legnagyobb esélyesének tartott 81 éves orosz kortárs irodalmi ikon az Ukrajna elleni orosz agressziót az elsők között ítélte el 2022 februárjában és azt állította, hogy annak katasztrofális következményei lesznek Oroszországra nézve. Mivel már korábban is a putyini elnyomás egyik nyílt bírálója volt, háborúellenes megnyilvánulásaival a kiemelten veszélyeztetettek közé került, elhagyta hazáját és Németországban telepedett le. A moszkvai Mengyelejev Orosz Kémiai Műszaki Egyetem visszavonta tiszteletbeli professzori címét. (Ljudmila Ulickaja a végzettsége szerint biológus.)

Idén január végén a Kreml telefonbetyárjai, a putyinista humorista páros, Vovan és Lexus áldozata lett. A háborúellenes személyiségek sorát csapdába csaló humoristák egyike Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kabinetfőnökének, Andrij Jermaknak adva ki magát telefonon beszélt az írónővel, aki elmondta, hogy jogdíjai egy részét Ukrajna megsegítésére utalja át. A páros azonnal feljelentette az írónőt az orosz Nyomozó Bizottságnál. Oroszországi kiadója nem tétlenkedett, kivonta műveit a könyvesboltokból, és bejelentette, hogy leállította az Ulickajaval kötött valamennyi szerződés kifizetését a szerző bejelentésével kapcsolatban, hogy Ukrajnába utalja a jogdíjakat... amíg a helyzet nem tisztázódik. De a könyvtárakból is végképp eltűntek Ulickaja remekművei.

Oroszország a „külföldi ügynök” besorolással lehetetleníti el a rezsim ellenfeleit. Az állam ellenségének, árulónak számító külföldi ügynökök könyveit Putyin-rezsim nem fóliáztatja, de megköveteli, „a külföldi ügynök műve” kötelező figyelmeztető jelölést.

Az ukrajnai invázió óta az orosz kultúra számos kiemelkedő személyisége elmenekült Oroszországból. Azokat, akik maradtak, a cenzúra vagy a bíróság hallgattatta el.