csecsemő;szűrés;egészségügyi ellátás;

Visszamenőleg is lehet kérni az ingyenes SMA-szűrést

Április végéig.

Térítésmentesen visszamenőleg is kérhetik a 2024 január elseje után született csecsemők szülei április végéig az ingyenes SMA-szűrést – derül ki abból a lapunk birtokába került szakmai tájékoztatóból, amit Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, valamint a szűrésre kijelölt Semmelweis Egyetem és Szegedi Tudományegyetem gyermekklinikájának igazgatói jegyeznek.

Ez az a szűrés, amelyről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter február elsején bejelentette, hogy 450 millió forintból újraindítják, ám az újszülöttek ellátásával foglalkozó intézmények még a múlt héten sem tudták megmondani, hol érhető el a térítésmentes vizsgálat. Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a minap a Népszavának azt mondta: csak helyi tájékozatlanság lehet az oka, ha valaki nem jut hozzá a közfinanszírozott SMA-szűrésekhez, valamint azt ígérte, az érintett ellátók hamarosan megkapják a pontos eljárásrendet.

Ez a dokumentum érkezett meg a hétvégén a hazai szülészetekre, az újszülött- és perinatális intenzív osztályokra, a házi- és házi gyermekorvosokhoz továbbá az otthonszülést vezető szakemberekhez.

A tájékoztató szerint a január 1. és február 29. között született babák térítésmentes szűrését utólag is lehet kérni, legfeljebb április végéig a a védőnőjüknél, a házi gyermekorvosnál. A vizsgálat elvégzéséhez a szülőknek ki kell tölteniük egy beleegyező és egy adatvédelmi nyilatkozatot.

A március elseje után születettek SMA-szűrése abban az intézményben kérhető, ahol a baba megszületett, illetve a kötelező anyagcsereszűréshez is leveszik a mintát. A vizsgálat elvégzésének feltétele, hogy a szűrőpapíron jelezni kell, a szülők kérik a vizsgálatot.

Óriási visszhangot váltott ki, hogy múlt év decemberében lényegében megszűnt az SMA születéskori ingyenes szűrése. A mintegy 14 hónapon át zajló kutatási programban 73 ezer csecsemőt vizsgáltak meg, közülük 9 érintett babát találtak, akiknek időben elkezdődhetett a kezelése. A Bethesda Gyermekkórház által koordinált kutatás azonban tavaly év végén befejeződött. A vizsgálat ezt követően csak a piaci szolgáltatóknál vált elérhetővé, 30-100 ezer forintért. Végül a kormányzat a szakma lobbizására úgy döntött: folytatják a programot. A feladatra 450 millió forintot biztosítottak.