„Sokfajta módon lehet férfinak vagy nőnek lenni” – Genderelméletről csak a tudatlanok beszélnek

„Kértem, hogy végezzenek tanulmányokat korunk e csúnya ideológiájáról, amely eltörli a különbségeket, és mindent egyformává tesz” – nyilatkozta nemrégiben egy vatikáni konferencián Ferenc pápa a gendertudományokról. Ebben sikerült közös nevezőre jutnia a magyar kormánnyal. „A gender – a marxizmus-leninizmushoz hasonlóan – inkább nevezhető ideológiának, mint tudománynak” – jelentette ki Rétvári Bence még 2017-ben, és később meg is szüntették az egyetemi gender szakot. Aki diplomát vagy doktori fokozatot akar szerezni gendertudományból, mehet Szerbiába, vagy megelégszik azzal, hogy mondjuk szociológusként foglalkozik a témával. Mi ez a görcsös riadalom? Nem mindannyiunk által megélt, létező jelenség, hogy a társadalom a nemek mellé meghatározott szerepeket, normákat rendel, amelyben sok más mellett hierarchikus viszony is kifejeződik? Gregor Anikó szociológust, az ELTE egyetemi docensét kérdeztük az őrült idegenkedés okairól, a társadalmi nem kutatásának valós céljairól.

– Mi az alapvető tévedés a gendertudományokkal kapcsolatban, ami még egy Ferenc pápát is meg tud vezetni?

– A „genderelmélet” feltételezése – ő is erre hivatkozik –, és hogy a gender fogalma körül van egy homogén elméleti keret. Pedig attól függően, hogy irodalomtudóst, pszichológust, szociológust vagy kultúrakutatót kérdezünk, egészen más válaszokat kapunk. Ahogy a szociológiában a társadalmi jelenségek vizsgálatánál, a gender fogalma körül is egymással vitában álló irányzatok léteznek. Ha valaki egységes genderelméletről beszél, akkor valójában nem tudja, miről van szó.

– Önálló diszciplínaként beszélhetünk gendertudományról?

– Ez általában attól függ, milyen intézményesülési fokra jut el egy országban. Lehet-e diplomát, doktori fokozatot szerezni belőle. Tény, hogy nincs saját módszertana, ami egyértelműen önálló tudománnyá tenné. Legalább annyira táplálkozik a szociológiából, mint a közgazdaságtanból, gondoljunk csak a feminista közgazdaságtanra. Ha pedig az irodalomtudomány területén merül fel a genderrel kapcsolatos kérdés, annak az eszköztárát használja.

Ezek a jelenségek kerülnek a vizsgálat fókuszába, illetve azok az intézmények, amelyek az adott korban ráerősítenek az éppen létező kulturális kódokra, szerepekre. A mainstream társadalomtudományokban sokáig egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy ezt a kérdéskört vizsgálni kell. Már csak azért sem, mert hosszú ideig döntően férfiak művelték a tudományterületeket, a társadalmi hierarchiában alacsonyabb pozíciót elfoglaló nők nem tudták saját szemléletüket képviselni a megismerés során. Az ő tapasztalatuk ebben az értelemben kettős: egyszerre megfelelni a több hatalommal rendelkező csoportoktól rájuk rótt szerepeknek és a saját nézőpontjuknak.

– Szintén zavaró mozzanat lehet a területet átszínező mozgalmi jelleg, az emancipációval kapcsolatos célok megfogalmazása.

– Ebben nem látok sajátosságot. A gendertudományoknál is jól megállapítható a határ a megismerés, a kutatások során felhalmozódott tudás és a belőle táplálkozó közpolitikai javaslatok között. Itt sem uralkodó a kritikai társadalomtudományi irányzat, amely a társadalmi jelenségeket hatalmi viszonyok keresztmetszetében vizsgálja. Kétségtelen, hogy történetileg kimutatható kapcsolódás a feminista mozgalmakhoz. De nem a feministák hozták be a gender fogalmát. Ez egy hamis eredetmítosz. Mint ahogy – visszatérve Ferenc pápa kijelentésére –

Tény, hogy léteznek fundamentalista aktivista csoportok, amelyek szerint el kéne törölni a nemeket. De ez szélsőség, amelynek az a kontextusa, hogy nem elégségesek a nők és férfiak társadalmi esélyeit egyenlősítő közpolitikai intézkedések, elképzelések.

– Motiválhatja valami ezeket a félreértéseket?

– A gendertudomány nyelvezete a szociológiához hasonlóan nagyon közel van a beszélt nyelvhez, és saját tapasztalatai alapján mindenki otthon érzi magát a témában. Ráadásul a kormánypropaganda erőteljesen közvetíti a gender fogalmát a társadalom felé a maga leegyszerűsített értelmezésével. Azt kéne végre tudatosítani, hogy itt alapvetően nem a nő és a férfi testi, biológiai sajátosságaiból adódó különbségtételről, nemi kategorizálásról van szó, hanem arról, milyen társadalmi szerepeket, tulajdonságokat rendelünk a nemekhez. Amelyek hierarchikus, egyenlőtlen viszonyba helyezik őket.

Nem tud nélkülük működni az iskolai szervezet, ők vállalnak szerepet a szülői munkaközösségekben. De mindezt a társadalom lekezeli, jó példa rá a dehonesztáló „SZMK-anyuka” megnevezés. Aminek gazdasági vonzata is van, bérkülönbségek alakulnak ki a nemi csoportok között. Egyéni szinten persze mindig előfordulnak kivételek.

– Nem lenne jobb a gender helyett kitartani a társadalmi nem elnevezés mellett?

– A magyar nyelvben valóban ezt használtuk, amíg 2017-től a gender szó nem került kitüntetett helyre a kormányzati propagandában, amely lényegében tagadja a társadalmi nem létezését, csak a biológiait és az abból közvetlenül származó szerepeket hajlandó elismerni. Egyébként az elmúlt tíz évben tapasztalható, hogy a gender a tudományos beszédmódban is kezdi egyre inkább a nemi identitást jelölni. Pszichológiai aspektusból ez nem igazán zavaró, mert ott az egyéni identitás problémái vannak fókuszban, de egy szociológus számára az a kérdés, honnan jön egy identitás. Mi szüli a férfiasságról és nőiségről kialakult képet? Én ebben a társadalmi viszonyok visszatükröződését keresem. Az identitáskeresés, a normáktól való eltérések kontextusát. Hogy milyen, ha valakinek a társadalmi környezete azt üzeni, hogy szűkre vannak szabva a nemével kapcsolatos normák, hogy miként lehet nő vagy férfi, és ha ki akar lépni ebből a merev, kétpólusú térből, új identitást kell kialakítania magának. Milyen változásokat okoz ez a nő-férfi viszony tartalmában? Vagy egyáltalán, a biológiai és a társadalmi nem közötti kapcsolatban. Hiszen az online térben például nem jelenünk meg a testünkkel, és így könnyebb sokféle nemi identitást megjeleníteni, vagy választani közülük, mondjuk a Tumblr mikroblog kínálatából. Lehetsz pangender, genderqueer, two-spirit, már többtucatnyi identitás létezik.

– A konzervatív propaganda mindebben egyszerűen a biológiai nem megváltoztatását látja.

– Pedig ez leginkább a transznemű identitásra igaz, és ott sem minden érintett szeretne testi beavatkozást. De maga a társadalom is hajlamos diszkriminációval reagálni, ha valaki nem úgy nő vagy férfi, ahogy az elvárások diktálják. Kelet-Európában további fontos kontextus, hogy itt a gender fogalma jelent egyfajta Nyugathoz kapcsolódást is. Az értelmiség egy része számára ez pozitív, menő, fejlett, modern, és az emberi jogi keretbe, a Nyugathoz való felzárkózás toposzába is beilleszthető. Ugyanakkor a konzervatív oldal, a kormánypropaganda jól tudja vele vadítani a magyart, összekapcsolja a rendszerváltás társadalmi fájdalmaival, a nyugati liberalizmus nemzetromboló idegenségével. Nálunk a 2004-es EU-csatlakozás is előhozta a témát, hiszen a nemekkel szembeni egyenlő bánásmódot törvényi szinten kellett hozzá garantálni. Lengyel politológus kollégák kimutatták, hogy országukban a konzervatív politika ezt úgy interpretálta, hogy rájuk lett erőltetve. Vagyis a genderszemléletnek semmi köze a lengyel vagy a magyar nemzet karakterisztikájához. Ahogy a feminizmusról is szívesen állítják, hogy nyugati, komcsi, amcsi cucc. Miközben a XX. század elején feminista egyletek, civil szervezetek alakultak országszerte.

– Milyen érdekek húzódhatnak meg az elutasítás mögött?

– Egy olyan társadalomban élünk, amely az elmúlt harminc évben folyamatosan gazdasági és egyéb típusú kataklizmákat tapasztalt meg, és állandóan kicsúszik a lába alól a talaj.

Az ellenzék egyelőre tehetetlen ezzel szemben, legfeljebb tudományos diskurzus tudja megvilágítani, milyen kontextusnak köszönhető, hogy ezzel ekkora feszültséget lehet gerjeszteni nálunk és általában Kelet-Európában. Bár fontos hangsúlyozni, hogy az antigender mozgalom Nyugatról indult. Az váltotta ki, hogy a neoliberalizmus mint maximalizált gazdasági kizsákmányolási rendszer ott is az alacsony osztályokba tartozók munkahelyét veszélyezteti, alapvető bizonytalanságban tartva az embereket. Ha valaki azzal jön, azt se tudja, fiú-e vagy lány, azt jelzi, annyira fáradt, annyira összekuszálódtak körülötte a dolgok, hogy már a nemiségével sincs tisztában. Magyarországon most már több generáció is megtapasztalta ezt az életérzést. Amíg egy ország gazdaságpolitikája tömegével termeli ki az ilyen típusú kockázatoknak kitett embereket, mindig lesz felvevőpiaca a kérdéssel kapcsolatos populista politikáknak. Ideje lenne ezt megérteni, annál is inkább, mert ezt a gazdaságpolitikát nem Orbánék kezdték el.

– Az antigender szólamok hogyan erősítik a neoliberális gazdaságpolitikát?

– Ahhoz, hogy ez a gazdaságpolitika működjön, muszáj a bináris, kétpólusú nemi rendszerben maradnunk, mert a társadalom egyik csoportjához, jelen esetben a nőkhöz rengeteg fizetetlen, de fontos, értéket termelő munka társul. Ahhoz, hogy a munkás bemenjen a gyárba, kell a tiszta ruha, az étel, valaki, aki biztosítja ezt számukra, egyáltalán, aki megszüli őket. Ebben a rendszerben a nők gondoskodó és fizetetlen munkája a kapitalizmus szempontjából elengedhetetlen, és összeér a konzervatív genderpolitikával. Muszáj fenntartani a láthatatlan munkások tömegét, hogy a produktív szektorban minél magasabb GDP legyen, hiszen a láthatatlan munka jelentős része realizálódik profitként. Nyugaton ugyan már lehetnek lazábbak a nemi szerepek, a szexuális viselkedésformák. Nem állíthatjuk, hogy ott mindenki teljesen szabad, de megvalósulnak olyan szociál- és oktatáspolitikák, amelyek a kimozdítják a társadalmi nemi szerepeket a korábbi keretekből. Csakhogy ennek hátterét, a költségek szintjén is, részben az biztosítja, hogy Kelet-Európa háztartásaira van kiszervezve a nagyon merev, kettős nemi struktúra, a láthatatlan munkák nőkhöz rendelése. Ebből is jelentős profitja származik egy német autógyárnak.