diákok;Zeneakadémia;kancellár;szenátusi ülés;

Botrány a Zeneakadémián: Háborognak a diákok, az egyetem kancellárja egy éve nem jelenik meg a szenátusi üléseken

A hallgatók az elmúlt 149 évben nem tapasztalt módon fejezhetik ki az elégedetlenségüket.

Az Index szerint kedden feszült hangulatú szenátusi ülést tartottak Zeneakadémián, ahol megjelent mintegy hatvan diák. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE) Hallgatói Önkormányzatának elnöke Németh Zoltán István beszédében nehezményezte, hogy a Zeneakadémia kancellárja, Kotán Attila mintegy egy éve nem jelenik meg a szenátusi üléseken, így nem tudták személyesen megkérdezni őt az egyetemet alapvetően érintő kérdésekről. Ilyen kérdés jelenleg: az elmúlt időszakban miért távozott mintegy húsz egyetemi dolgozó a Zeneakadémiáról?

Korábban lapunk is megírta: március elején az LFZE tudományos és nemzetközi rektorhelyettese, Fekete Gyula sajtóközleményben jelentette be, hogy az egyetem oktatóinak mintegy hetven százaléka csatlakozott az ELTE és a BME dolgozóinak bérköveteléséhez és akciójához. Ugyanakkor azt is állította: a Zeneakadémia felkészült szakembereinek sora Kotán Attila kancellár vezetési stílusa miatt hagyja ott az intézményt. A kancellár szerint ugyanakkor Fekete Gyula állításai alkalmasak az egyetem mint közintézmény, valamint annak vezető (kancellári) pozíciója integritásának megsértésére, nyílt válaszában jelezte: a megfelelő igazgatási és jogi lépéseket kezdeményezi.

Németh Zoltán István a keddi szenátusi ülésen úgy fogalmazott: ha a kérdéseikre nem születik megfelelő és időszerű válasz, arra számíthatunk, hogy „a hallgatói közösség az elmúlt 149 évben nem tapasztalt módon fejezi ki elégedetlenségét, ami tovább súlyosbíthatja az egyetem jelenlegi helyzetét és mélyítheti az intézmény iránti bizalom hiányát, ezáltal országos és nemzetközi botrányt válthat ki”.