– Milyen következtetéseket vonhatunk le valakinek a személyiségéről az öltözködése alapján?
– Olyan sok minden befolyásolhatja, mit veszünk fel egy adott napon, adott hangulatban. Talán az illetőnek minden ruhája mosásban van, és csak azt találta meg a szekrényben, amit éppen felkapott. Nem lehet egyetlen momentumból messzemenő következtetéseket levonni. Ha valaki sorozatosan nyúl bizonyos ruhadarabokhoz, ott érdemes elgondolkodni, hogy ez miért történik, és zavarja-e az illetőt valami ebben a mintázatban. Lehet, hogy egyáltalán nem foglalkozik az öltözködéssel, csak a praktikum szempontjából: ne fázzon, ne legyen kinn a dereka.
– Ha már a mintázat szó felmerült, a családból hozunk ilyesmit?
– Nem csak onnan. Itt élünk egy országban, amelynek vannak vizuális hagyományai, vizuális kultúrája. Ez a tágabb környezet. A szűkebb környezet, a családunk is hat ránk: mit láttunk magunk körül, vannak-e akár generációkon átívelő tabuk. Számít, hogy mások mire tettek megjegyzést, miben dicsértek meg, vagy mi az a ruhadarab, aminek az anyaga zavarta a bőrödet már gyerekként is, és soha többet nem akarod hordani, hiába divat. A kamaszkor ebből a szempontból meghatározó: kiszabadulsz a családból, és akkor már inkább az a közösség hat rád, a kortárscsoport. Régebben voltak rockerek, punkok, számukra a fekete színű viselet volt meghatározó. De ők nem kötötték össze feltétlenül ezt a színt a szomorúsággal, a gyásszal. Aztán jön a munkahely mint fontos közeg: sokszor mondják azt, hogy ott komolyabbnak kell kinézni az általában idősebb kollégák között, és akkor ösztönösen nyúlunk olyan darabok után, amelyekkel ezt kötjük össze. Rengeteg minden hat ránk, és akkor a divatról, az influenszerkultúráról vagy a közösségi médiáról még nem is beszéltem.
– A fekete nem csak a rockerszubkultúrában van jelen, komolyságot is sugallhat például egy vizsgán, tárgyaláson is.
– Sokan a praktikumot emelik ki a feketénél: nincs idő gondolkodni, vagy nincs meg az a tudás, hogy mivel válthatná ki a feketét. Tehát egyszerű döntés a fekete. Ami nem baj.
Rengetegszer hallom, hogy Magyarországon mindenki fekete télikabátot hord. Igen, mert sokaknak csak egyetlen télikabátja van, és akkor az legyen olyan, amit mindenhez fel tud venni. Ez egy praktikus döntés.
Gyakran meglepődnek az emberek, amikor kiderül, hogy lehetne a feketét kiváltó színű télikabátjuk, jól kombinálható például a sötétkék, szürke,vagy bézs, bátrabbaknak a színes is. Ilyenkor jön egy ahaélmény, egy áttörés, és onnantól elfogadják, hogy lehet és szabad mást is hordani, de ez persze nem jelenti azt, hogy kell is.
– Van, akinél egy stílustanácsadás ahaélményt okoz?
– Mondok példát. Vannak, akik színtelen világban nőnek fel, mert a szüleik nem tartják fontosnak, vagy nem engedik, hogy színeket hordjanak. Fekete, fehér, szürke – ennyi. Aztán akad, akiből kitör, hogy ő annyira vágyott arra a színre, de sosem merte felvenni, mert mindig lebeszélték róla, pedig valahol sejtette, hogy jól áll neki. Ez egy felszabadulás, főleg, ha valaki nagyon erős tiltásból szabadul ki. Az is hatalmas lehetőség, hogy ma már sok minden elérhető. A globalizációnak és a fast fashionnek köszönhetően könnyen és megfizethető áron összerakhatsz szetteket, tehát nemcsak a tehetősek kiváltsága az önazonos öltözködés. Mondom ezt úgy, hogy pontosan ismerem a fast fashion működési modell rendkívül környezetterhelő oldalát, hiszen 2016 óta erről kommunikálok a közösségimédia-oldalaimon.
– Akkor itt valójában tudatos öltözködésről beszélünk, igaz?
– Igen, arról, hogy tudom, milyen helyzetben mit szeretnék magamról megmutatni, és ahhoz milyen színekre, ruhadarabokra szükségem. De sajnos vizuális kultúrában nem vagyunk erősek, ezt nem tanítják az iskolában, pedig hasznos lenne. Nem ivódik úgy belénk, mint mondjuk egy francia nőbe. A látszat azonban ne tévesszen meg minket, két francia nő között is lehetnek óriási különbségek.
– A színes ruháktól valóban jobb kedvre derülhetünk, vagy ez csak mítosz?
– Léteznek kutatások, amelyek az öltözködés hatását vizsgálják, például bizonyos színek energetizálhatnak minket. De ehhez tudnunk kell, hogy melyik az a szín, ami minket energetizál, és itt jön a képbe az önismeret, hiszen nem mindenkinek ugyanaz a színtartomány áll jól erről a palettáról. Ettől te mondhatod azt, hogy neked ez nem számít, mert neked mindig a narancssárga vagy a ciklámen lesz ez a szín, mondjon bárki bármit, legfeljebb csak kis felületen fogod hordani. Ez lehet egy kendő vagy fülbevaló például, és már attól is jobb kedvre derülsz.
– Feltételezem, többségében nők veszik igénybe a stílustanácsadást.
– Nálam igen, de elképzelhetőnek tartom, hogy másoknál a férfiak aránya magasabb. A tapasztalataim szerint a többségük az öltözködés kapcsán sokkal praktikusabban gondolkodik, mint a nők. A nőket az önkifejezés vezetné, de őket sokszor a tökéletesség iránti vágy vagy a vélt nőideálnak való megfelelés korlátozza. Szoktam olyan feladatot adni, hogy gyűjtsenek képeket szerintük nőies nőkről. Ha egymás mellé tennénk ezeket a képsorozatokat, akkor jól látszódna, hogy ez a fogalom mindenkinek mást jelent. Van, akinek ez a finom anyagokat jelenti, van, akinél ez inkább a színeknél jelentkezik. Tehát nem az a lényeg, hogy rengeteg ruhát összevásároljunk csak azért, mert az a divat, hanem hogy megtaláljuk azt és csempésszünk valamit az öltözködésünkbe, ami számunkra a nőiességet jelenti.
– Vagyis megengedhetjük magunknak a nőideáltól való eltérést?
– Nem lehet meghatározni egy univerzális nőiességet, és a nőideál koronként és országonként is más. Nem hordhat mindenki magas sarkút, nem járhat mindenki rózsaszínben vagy pirosban. A nőies megjelenés személyre szabott meghatározása mellett a másik nehézséget a konfekcióméretek okozzák. Szeretném nagyon hangsúlyozni, hogy
az emberek 90 százaléka nem illik bele a konfekcióba, de ez nem a mi hibánk, hanem a tömeggyártás okozta probléma.
Első ránézésre nekem semmi problémám nem lehet az öltözködéssel, mégis kínkeserves számomra a nadrágvásárlás, annyira kilógok a szabványból. De ezért még nem kell magamat diétába belekényszeríteni, és nem szeretném frusztrálni sem magam. Tudatosítom, hogy nem velem van a baj, és keresek egy ügyes varrónőt.
– Mennyire lehetünk tudatosak a divat percről percre változó világában?
– Minél többet tudsz saját magadról, annál könnyebben ki tudod zárni ezt. A fiatalabb korosztálynál ez azért okoz nagyobb nehézséget, mert ők most kerülnek be a divat körforgásába. Mivel épp keresik önmagukat, nagyobb eséllyel követik majd az újabb és újabb trendeket.
– Ők a közösségi médián szocializálódnak divat szempontjából?
– Többnyire. Pedig fantasztikus lenne, ha az iskolai oktatás része lenne a vizuális önkifejezés – ezen belül az öltözködés – persze megfelelően érzékeny oktatóval. Tiniknél ez elképesztően érzékeny téma, hiszen változásban lévő, átalakuló testekről van szó, énhatárokról is esetleg. Szépen, de óvatosan kellene megismertetni őket ezzel a témával.
– Ha már tudatosan öltözködünk, ez azt is jelenti, hogy kevesebb időt töltünk a szekrény előtt állva azon töprengve, hogy mit vegyünk fel?
– Igen, de talán nem az idő a legfőbb kérdés. Az öltözködésnek ma a praktikum mellett az a szerepe, hogy meséljen rólunk: egyfajta kódrendszer. Ha arról mesél, milyenek vagyunk mi, akkor érezzük magunkat a legjobban a bőrünkben és a ruháinkban. Ráadásul a testünket nap mint nap fel kell öltöztetni. Ez fontos döntés. Ezért jó, ha tisztában vagyunk vele, kik vagyunk, és mit szeretnénk magunkról elmondani.