Magyarország;gyermekvédelem;konferencia;hiányosságok;

Magyarországon 1901 óta állami feladat a gyermekvédelem, de ebből ma alig-alig látszik valami

A jelenlegi oktatási rendszer és a tömegtájékoztatás nem is képes szolgálni a gyermekek védelmét – hangzott el keddi konferencián.

Magyarországon 1901 óta állami feladat a gyermekvédelem, de ebből ma alig-alig látszik valami – állapította meg Molnár László, a fővárosi gyermekvédelmi szakszolgálat volt vezetője a Szabadulás a bántalmazásból címmel megrendezett fórumon. Először is – tette hozzá – a szegénységet kellene felszámolni, hisz a gyerekek jelentős része anyagi okok miatt kerül (korábban használt kifejezéssel élve) állami gondozásba.

A kedd esti rendezvényt a Perintfalvi Rita katolikus teológus által életre hívott Szabadság körei bázismozgalom szervezte. Herczog Mária gyermekvédelmi szakértő, családszociológus az esemény időpontjában egy témába vágó külföldi konferencián vett részt, ő videófelvételen mondta el előadását. Hangsúlyozta, milyen fontos, hogy a gyerekekben pici koruktól kezdve erősítsük az önismeretet és a testtudatosságot. Minden állami vagy egyéb szervezetnek, amely gyerekekkel foglalkozik, tisztában kell lennie azzal, mi az, ami a gyerekeket védi, és mi az, ami káros, veszélyt jelent számukra.

A jelenlegi oktatási rendszer és a tömegtájékoztatás nem képes szolgálni a gyermekek védelmét, önismeretének és testtudatosságának erősítését – kifogásolta Herczog Mária. Idézte a Publicus Intézet egyik felmérését: a szülők 94 százaléka fontosnak tartja gyerekei szexuális nevelését, de – részben azért, mert sokuk nem érzi felvértezve magát erre a feladatra – 82 százalékuk az iskolának is szerepet szán ebben.

Gál András ügyvéd – aki többek között a bicskei áldozatokat is képviselte – példaként említette, hogy az állam, amikor felismerte, milyen súlyos veszteséget okoznak az áfacsalók a költségvetésnek, hatékonyan működő rendszert épített ki az ellenük való fellépésre. A gyermekvédelemben talán azért nem valósult meg ennyire jól működő rendszer, mert ebben nincs ilyen értelemben vett anyagi érdekeltsége az államnak.

Perintfalvi Rita az egyházon belüli bántalmazásokról szólva elmondta, hogy ezekben az esetekben a spiritualitás, a hit világa is sérül. Kétezer évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a katolikus egyházban beszélni lehessen a szexuális visszaélésekről.