Lehet-e most másról beszélni, mint a magyar belpolitikai élet viharairól? Magunk mögött hagyhatjuk-e, hogy egyik napról a másikra megbukik a köztársaság első embere, illetve az európai listavezetőnek szánt hajdani igazságügyi miniszter? Olyannyira nem lehet ezek mellett egy vállrándítással, vagy egy orbáni, ügyet lezárni kívánó nyilatkozattal elmenni, hogy inkább azon csodálkozunk, miként nem bukik bele botrányba a kormány? És akkor társul mellé ez a Magyar Péter által generált újabb skandalum, amelynek, nem mellesleg számos hordaléka van; csupa olyan híresztelés, feltételezés és tény, amelyek ugyancsak a rezsim bukását idézhetnék elő. De nem idézik. A rendszer, ahogy látom, teljesen stabilan áll, még akkor is, ha Magyar Péter igyekszik az általa eltanul kormányzati kommunikációs módszerekkel dolgozni, ügyesen használja a közösségi médiát, lépésről-lépésre építgeti a történeteit, hasonló szenvedélyű híveket maga mellé állítani, mint amilyenek a hatalom – értsd: Orbán – oldalán állnak. Ne vegyük el tőle: ezt sikerrel teszi, Megváltóként tekintenek rá sokan, olyannyira, hogy aki bírálni meri őt – az ellenzéki táborból –, azonnal kiátkozzák, lásd Dezső András esetét.
Magyar Péter, amúgy, magasra tette a lécet, most már folyamatosan kormánybuktatásról beszél, hangfelvételek bemutatását lebegteti,
miközben tudjuk: ebben a szisztémában, ahol az ügyészség is kézben van tartva, aligha van esélye bármire; a politikai bűnt nem ott üldözik, ahol megtalálható.
Félreértés ne essék: jómagam szurkolok Magyarnak, érje el, azt, amit akar, csak nem látom az esélyét. Ez az ügyészség fogja leleplezni a kormányzati manipulációkat? Ezektől a kormánytagoktól várjuk, hogy magukba szálljanak és levonják a megfelelő, szerintünk egyetlen, helyes következtetést? Ha egyszer a kegyelmi-ügy elképesztő megrázkódtatása lényegében még csak valódi politikai földrengést sem hozott? Hogy voltaképpen senkinek nem tűnik fel, hogy a hatalmi oldalról azzal támadják Magyart, hogy állásait a feleségének köszönheti? Vagyis könnyedén átlibbenünk azon a tényen, hogy itt – íme: bevallottan – ebben a kormányban így osztogatják a milliós állásokat? Mondom: senkinek fel sem tűnik, miközben éppen az ilyen mellékszálakat nevezem én hordaléknak, amelyek önmagukban is elegendőek lennének – másutt, demokráciákban –, hogy hatalmasat bukjon a nomenklatúra.
Itt azonban nem bukik. Persze tudom, ha mégis bekövetkezne, hatalmas káosz keletkezne az országban. Az keletkezne, mert nincs hatalomra érett új csapat, nincsenek valódi elképzelések arról, hogy mit is lehetne kezdeni a ránk szakadó romhalmazzal. De: ez önmagában nem elegendő ok arra, hogy továbbra is együtt éljünk egy minden elemében rothadó kurzussal. Igen: ennek a rezsimnek akkor is el kellene süllyednie, ha azt követően zavaros idők következnének. A történelem produkált már ilyeneket, túl kellett élni mindig a káoszt, hogy egyszer tisztább viszonyok között tudjunk élni. Ma ebben az országban, és ezt mindenki tudja, minden és mindenki lényegében egy kézben van. Ez a kéz azonban, ma még, erős szorítású, fogja a vagyont és szereplőket egyaránt.
Szegény Magyar Péter, szegény mi...