Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem;Németh Zoltán István;

„Összeroppanhat a Zeneakadémia támogató területe”

Az elmúlt fél évben 29 munkavállaló mondott fel.

Információik szerint egy személyben tervezi átvenni három kulcsfontosságú vezető, a gazdasági, a jogi és a kommunikációs igazgató szerepét a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kancellárja – írja az egyetem hallgatói önkormányzata (HÖK) a Facebookon.

Az elmúlt fél évben 29 munkavállaló mondott fel, a többek között a felvételiért is felelős két tanszéki ügyintéző pótlására a mai napig nem kapott engedélyt az Oktatási és Tanulmányi Osztály. Veszélyben vannak tehát az áprilisi felvételik is.

A HÖK Facebook-posztjában az is szerepel, hogy az egyetem főkönyvelő munkatárs nélkül fog működni.

„Ez a váratlan fordulat óriási kihívásokat jelenthet számunkra már a jövő héttől kezdve, és jelentős nehézségeket okozhat mindannyiunk számára, a napi működéstől kezdve egészen akár az ösztöndíjakig.”

Lapunk megírta, március 12-én a Zeneakadémia 60 diákja jelent meg a szenátus ülésén, ahol a HÖK elnöke, Németh Zoltán István beszédében nehezményezte, hogy a Zeneakadémia kancellárja, Kotán Attila mintegy egy éve nem jelenik meg a szenátusi üléseken, így nem tudták személyesen megkérdezni őt az egyetemet alapvetően érintő kérdésekről. Ezt most lapunk kérdésére megismételte: Kotán Attila, 2023. januárjában kinevezett kancellártól azóta sem kaptak választ kérdéseikre.

Németh Zoltán István a Népszava egy hete készült interjújában elmondta: hiába, a felújított Zeneakadémia és az intézmény Wesselényi utcai épülete, a többi épület lerobbant, a zongorák egy részét nem hangolják, és a diákok a zenekari meghallgatásokra saját pénzükből kénytelenek javíttatni az egyetem tulajdonát képező és általuk bérelt hangszereket. A hangszerpark elöregedett, de a három évvel ezelőtt a szenátus által elfogadott hangszerfejlesztési terv megvalósítása el sem kezdődött még.

„Nekünk, mint Hallgatói Önkormányzatnak, immáron hatványozottan az a feladatunk, hogy megküzdjünk ezekkel a kihívásokkal, és képviseljük a ti érdekeiteket, és küzdjünk az egyetem zavartalan működéséért és annak anyagi biztonságáért. Azon vagyunk, hogy fenntartsuk intézményünk életképességét, amíg annak reális alapja van. Azonban fontos megjegyeznünk,

hogy belátható időn belül az intézmény támogató területének összeroppanása valósággá válthat” 

– olvasható a ZAK HÖK Fb-oldalán.

Mindeközben az egyetem oktatói az intézmény weboldalán olvasható közleményben foglalták össze a Zeneakadémia nemzetközi kapcsolatait és rangját minden bizonnyal a kulturális és innovációs miniszter kritikájára reagálva.

Csák János úgy fogalmazott, hogy a Zeneakadémia oktatási, kutatási és nemzetközi teljesítménye siralmas. Azt is elmondta, hogy „teljes félreértés, hogy a Zeneakadémiának a szakmai, oktatási, tudományos és nemzetközi teljesítménye a kancelláron múlna.”