„Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot” – ezzel üti fel Esterházy Péter a Harmonia caelestis című regényét, amelyben felidézi családja legendáit. (Nem véletlenül nevezte maga EP is aparegénynek.) Két héttel a regény befejezése után az író három dossziét kapott az állambiztonsági levéltár vezetőjétől; ezekből kiderült, édesapja a BM III/III-as ügynöke volt több mint két évtizedig. EP-ben egy világ omlott össze, de szembenézett a tényekkel, s ebből született egy újabb könyve, a Javított kiadás. A helyzetet, amibe került, így írta le: „Kell hozzá kis aljasság – mert hát én én vagyok, az apám meg az apám (igaz, az apám) –, de eztán bárki, bárki nyikhaj is, odavághat nekem egy félmondatot úgy, hogy utána nehéz volna mit mondanom.”
A történet jól ismert – azok számára is, akik egyik EP-művet sem olvasták. Biztos vagyok benne, hogy az új köztársasági elnök, Sulyok Tamás számára sem újdonság. Különösen, hogy ritka interjúiban szívesen hivatkozik a magyar irodalomra. A Kolozsvári Krónikának tavaly, még AB-elnökeként adott interjújának is egy irodalmi mű, Visky András idén március 15-én Kossuth-díjat ért, Kitelepítés című regénye adta az apropót. Sulyok itt fogalmazta meg spontán módon a Karsai László történész által utóbb cáfolt állítását: édesapját 1946-ban „távollétében halálra ítélte a népbíróság”, s emiatt tíz évig bujkálni kényszerült. Karsai azt is kiderítette, hogy Sulyok László ügyvéd 1944 nyarán a Magyar Nemzeti Szocialista Párt megyevezetője volt, s neve alatt jelent meg egy Zászlóbontás című zsidóellenes cikk a helyi, székesfehérvári lapban, s hogy emiatt valóban felfigyeltek rá a hatóságok ’45 után. Kétszer is nyomoztak ellene, de bíróság elé nem került, mentőtanúi azt állították, a cikket nem ő írta. A már államfő Sulyok Tamás minderre úgy reagált: „létezett és a mai napig létezik egy családi legendárium, amely úgy őrizte meg az édesapámmal történteket, ahogyan korábban nyilatkoztam”, s hogy apja „egy szociálisan érzékeny, hazafias, filoszemita ember volt. Elképzelhetetlennek tartom, hogy ő írta a szóban forgó cikket.”
Gergely Anna történész azóta előásott néhány iratot, amelyek szerint Sulyok László a cikk megírása előtt, 1944. június 9-én a szélsőjobboldali párt „szervezetvezetőjeként” az épp deportált fehérvári zsidók vagyonából lakást igényelt párthelyiség céljára, sőt, „zsidóbútorokat” is, hogy a lakást berendezhessék (ezt is, azt is megkapta a párt). Lapunk pedig kiderítette, légből kapott az államfő azon korábbi állítása is, hogy apai ágon távoli rokonságban áll az egykori kisgazda politikussal, Sulyok Dezsővel.
Ez a helyzet most: családi legendárium áll szemben történelmi tényekkel. Sulyok Tamásnak nem az apja, hanem saját tetteiért és szavaiért kell felelősséget vállalnia. (Mert ő ő, az apja meg az apja.) Hogy ne vághassa oda neki bárki nyikhaj... A Krónikának Sulyok Tamás azt is mondta: „Azt tartom a legfontosabbnak, hogyha az ember vállalja saját sorsát, akkor szabad tud lenni.” Nagyon kéne egy Javított kiadás, elnök úr!