- Márton Ágnes: Sárkány. Imposztor. Vulkán (Drámarészlet)

                                                                          Első jelenet

Juditka: Ő az, semmi kétség.
(Juditka mindig dobol az ujjával, amíg Papszili beszél.)
Papszili: Hiszen te ellenezted végig, hogy akár csak találkozzunk vele. Idősebb, mint kéne, ezt hangoztattad, aztán meg az a kavarás Brazíliával… Azt mondtad, csaló, imposztor.
Juditka: De most itt van. A fiad, le sem tagadhatod. Ugyanaz a láng, mint ami benned volt.
Papszili: Volt? Volt. Amúgy meg te ragaszkodtál a DNS-teszthez.
Juditka: Nem kell. A vak is látja. Még a szemöldökötök vonala is tök ugyanaz.
Papszili: Vagy lehetne egy íriszvizsgálat.
Juditka: Olcsóság. A házunk ára, meg a Roveré. Hagyd már. Koccintsunk, itt van végre a fiad. A ­fiunk, hogyha már így…
(Jancsi be.)
Juditka: Gyere te is, Jancsi, csin-csin. Halljunk csak valamit Brazíliáról, sose jártunk arra még.
Jancsi: Hoztam egy könyvet is. Igaz, portugálul van, de tele képpel.
Papszili: Én már csak a Facebookot pörgetem, a szemem sem a régi, mióta…
Juditka: Pedig régen mennyit olvastál. Az első randinkon például be nem állt a szád Heideggerről.
Papszili: Mi? Nem is volt randevúnk egy se, mi csak úgy…
Juditka: Brazíliánál tartottunk.
Jancsi (amikor Juditkára néz, mindig felforrósodik a levegő – mielőtt Jancsi beszélni kezdene, tűz jön ki a száján): Állsz a dugóban, stresszelsz, hogy nem érsz ide vagy oda, jön egyik alagút a másik után, mindnek neve van, oda van írva fölül, ahogy behajtasz, a legtöbbről gőzöd sincs, kicsoda, csak guglizni tudnád, de mire odajutsz, elfelejted. Némelyik dereng, mint Luciano do Vallé sportriporter, de hogy ki volt Tuffik Mattal, talán sose derül ki. Kéne egy titkos alagút, de mire beleélnéd magad, hogy otthonossá válik, már kifelé jössz, hát ez se az volt.
Juditka: Ez volna Brazília? És a dzsungel?
Jancsi: Jó, hogy nem a pálmafák! Beszéljünk inkább Anhanguera istennőről. A vízen járt, kezében a tűzzel. Ezt utánozta aztán Fernão Dias, hogy az indiánok adják oda neki az aranyukat. Úgy könnyű a vízen járni, ha oszlopok feszülnek a lábad alatt. Úgy könnyű tüzet vinni, ha lámpást rejtesz a tenyeredbe. Igaz, Papszili? Csodát hazudni, pofa kell ahhoz.
Papszili: Álljon meg a menet, azért néha kell egy kis mankó. Még a legéteribb zenéhez is kell a hárfa, nem csalás az. Már a barlangrajzokon is ott volt.
Juditka: Tudod, apád fénykorában az egyik sztár tűznyelő volt, Miraculum Mundi, de még ő sem csak úgy magától fújt és nyelt, mint valami kibaszott sárkány. Mondd el, drágám, hogy csináltad, megoszthatsz néhány műhelytitkot.
Jancsi: De tényleg. Apáról fiúra, mint az igazi családokban.
Papszili: Ócska trükk volt, restellem is már. A mai gyerekek űrsétát tesznek már szimulátorral, mit nekik egy kis tüzeskedés. Csak bepisilnének éjszaka.
Juditka: Nem úgy van az. Sose ismertük volna meg egymást, ha nincs az a műsorszámod. Az az energia, az a szabadság! A Főnix! A Hétsugaras Nap! A szenvedély! Sose tudta volna más utánad csinálni. Mondd már, mi kellett hozzá. Legjobb, ha mutatod is rögtön.
Papszili (húzódozva): Megfogadtam, hogy soha többé. De ha már így… ha megígéred, Jancsikám, hogy sose próbálod ki apád ostoba kunsztját. Szóval ebből a gyúlékony löttyből tettem a számba, azt porlasztva kifújtam, és ahogy a levegővel elegyedett, azt gyújtottam be a fáklyáimmal. Ilyen semmiség ez. Angliában még el is ítéltek egy tűznyelőt ittas vezetésért – túl sok szesz kellett neki a mutatványhoz. Munkaköri ártalom.
Jancsi: Ne vicceld el, nyilván többet jelentett ez neked.
Juditka: Sztár voltál, az vagy most is, Papszili. Hányan rajongtunk érted! Hogy csillogott a szemünk! Mintha sárkány fújta volna azt a tüzet, de rendes sárkány, nem ám valami gyermeteg plüssdinó. Rám néztél, csettintettél, az volt a jel, ki kellett ejtenem a varázsigét: MOST – és már áradt is felém a csodálatos tűz. Mázlim volt, hogy engem választottál.
Papszili: Jut is, marad is, ez volt. (Juditka csak les) Hülyülök. Ismersz annyira, hogy egy szavamat se kell komolyan venni.
Jancsi: Afféle nyuggeros poénkodás, kénytelen mindenki elnézni, nem igaz? Tényleg, azért vállalsz néha valami alkalmi munkát?
Papszili: Szakértgetek itt-ott, megmondom a tutit jó pénzért. Ha hívnak.
Jancsi: Na és te, Juca? Juditka? Te még itt erőd teljében.
Juditka: Kommunikáció szakra járok, most írom a diplomamunkámat.
Jancsi: Nafene. És megkérdezhetem, miről szól majd a nagy mű?
Juditka: Arról írok, hogy a rajongás, a butuska odaadás, a felkínálkozás micsoda öngól, hogy másképp kellene közelíteni a világhoz. Nem kell a bálvány. Csak arra jó, hogy le lehessen dönteni. Előbb vagy utóbb minden erre fut ki.
Jancsi: Valami személyes sértettséget érzek ebben.
Juditka: Ez csak a hideg tudomány.
Papszili: Tudomány, ez?
Juditka: A témavezetőm is kiemelte…
Papszili: Csak nem a Gruncipofa?
Juditka: Papsziiii! Az egy okos nő.
Papszili: Persze.
Jancsi: És ez a… bál-vány-dön-tés… ez a vallásra is vonatkozik? Mármint nálad, Juditka?
Juditka: Kapsz majd egy bőrkötéses példányt, ha ennyire érdekel a téma.
Papszili: Egy olvasód már van is, kezdhetjük strigulázni.
Jancsi: Olvastam a balesetedről, Papszi. Az hogy volt? Az újságok mindig eltúlozzák.
Papszili: Hol olvastad, Brazíliában, tényleg? Elszúrtam, na és? Mindenkinek van rossz napja. Még a szemgolyóm is megégett.
Juditka: Meg a szád is.
Papszili: Pierce Brosnan is volt tűznyelő is, ő is otthagyta. Most mit bámultok? Mars ki innen, elég volt.
Jancsi: Nem tudtam, hogy ez ilyen… kellemetlen.
Juditka (tereli kifelé)
Jancsi: Bocsánat, nem akartam…

                                                                         *

Juditka: Kis fruska voltam én még, amikor összekerültünk. Formázható, mint a gyurma. Nem is tűnt valóságosnak az egész, mintha az is a mutatvány része lett volna… Nem is igazi életet élt Papszili, miután az anyukád… Gerda… hogy azt tette magával. Nem is szoktuk ezt szóba hozni.
Jancsi: Amikor eltűntem… amikor elraboltak, a Papszival voltam, nem?
Juditka: Én se tudok sokat. Négyéves voltál, nyargalásztál, visítoztál. Milyen egy gyerek? Papszili sose bírta a zajt, félrevonult fintorogva. Könnyű dolga volt annak, aki kézen fogott és elvitt… az elkövetőnek, ahogy a tévé bemondta… te meg vidám kis fickó voltál, bíztál mindenkiben.
Jancsi: Sose bocsátotta meg Papszinak a mama, igaz? Bocs, jótól kérdezem, de ki mástól kérdezzem?
Juditka: Magának se bocsátott meg Gerda. Ismerte Papszit, mint a rossz pénzt, mégis rábízott.
Jancsi: Szerette ő is.
Juditka: Ki ne szeretné a Papszit? Olyan, amilyen. Sárkány, az volt, mint a mesében. Néha meg mint egy vulkán… hisz’ láttad.
Jancsi: Egy halottal vetélkedni, neked se lehetett egyszerű.
Juditka: Nem versenyeztem én vele, az emlékével, belesodródtam a varázslatba. Ki akar onnan kimászni a valóságba? Rád voltam féltékeny, látom már, hogy hülyeség volt. Féltem, hogy visszajössz, és felborul minden. Hogy vádaskodni fogsz. Hogy tönkreteszed.
Jancsi: Dehogy. Látom, hogy ki van purcanva így is. Azért… a temetőbe kimennék, kifaggatnám a mamát.
(Jancsi átmegy a másik szobába. Papszi némán ül az asztalnál, merően nézi.)
Jancsi: Hát te meg?
Papszili: Tudod, hogy tudom. Csak Juditka kedvéért mentem bele ebbe a színjátékba. Látom, hogy néz rád. Emlékszem arra a nézésére.
Jancsi: Akkor most?
Papszili: Semmi. Itt maradsz. De aztán ki ne húzd a gyufát. Nem kell a színészkedés most, hogy így kettesben maradtunk.
Jancsi: Pedig hogy belejöttem.
Papszili: Vigyázz, mert úgy maradsz, így óvtak gyerekkoromban, amikor pofákat vágtam.
Jancsi: Még jó, hogy nem vágtak pofán. Különben meg… el se tudom hinni, hogy te is voltál gyerek.
Papszili: Kaptam néha egy fülest. Kaphatsz te is.
Jancsi: Ütötted őt is, a kis Ambrust? Nem tudom rólad elképzelni. Vagy mégis? Régen te voltál nekem a hibátlan, a makulátlan, aki még ha fingik, az is vicces, piki-puki. Ugye, Papszili?
Papszili: Nem vertem, de utáltam, hogy zajong. Zajosak a gyerekek, sőt, még be is kakilnak. Őrület.
Jancsi: Ülj le és ülj, az én apám is ezt szajkózta. Maradj csendben, hátra ne ess. Tőled azért többet vártam. Vagy csak közönséget akartál a fellépései­den kívülre is? Hogy legyen, aki végszavaz neked, legyen, aki fontosnak lát, aki várja, mivel rukkolsz elő a sürgetésre. MOST. Ki sejthette akkor, hogy te le se tojod a másikat, még idegesít is mindenki, ha a maga saját otromba kis dolgaival hozakodik elő, belezajong a pofádba, a kellős közepébe. Csak kellett neked néhány statiszta.
Papszili: Elkívántam a francba Ambrust, és egyszer csak elvitték. Elrabolták. Teljesült a kívánságom. Szíjat lehetett volna hasítani abból a vaskos csendből. Mindenki sajnált, pedig az kellett, az üresség.
Jancsi: A rendőrök elől titkoltad.
Papszili: Miért, te dicsekedtél volna? De Gerda megszimatolta, nem is érhettem hozzá többet.
Jancsi: Sokan irigyelték régen. A lányok.
Papszili: Nem tudja az ember, hogy mire vágyik.
Jancsi: Csodáltalak régen.
Papszili: Tüzet okádtam. És a tűz varázslat. Megvadultatok ti is a tűztől.
Jancsi: Más csak prédikált, semmi tüzeskedés. A felnőttek mind elrejtették a gyufát előlünk. Te meg…
Papszili: Játszottam a tűzzel.
Jancsi: Hogy is volt az a szertartás a csettintéssel? Nem Juditkánál kezdődött az, ugye? Jól emlékszem?
Papszili: Amikor elhallgatott a zene, és még a méhdönögést is meg lehetett volna hallani, egyszer csak csettintettem, és a közönség minden tagja tudta, mint hogyha ezzel a tudással született volna, hogy ebbe a feszült csendbe bele kell kiabálni: MOST – és erre a közös varázsigére tűzfolyó tört elő a számból, mint valami irányadó, hovatartozást jelző zászló, ami azt jelzi, hogy a csodák birodalma soha nincs távol, csitt és csatt, már itt is van. Ugyanígy az ujjaimmal jeleztem, hogy vége van, vége közeledik, hiszen minden varázslat véges, mert egy örök csodarutinban belefáradnánk az abrakadabrába, a sóvárgás pedig már abban a pillanatban újrakezdődött. Jaja, nem Juditkával kezdődött ez a móka. Messze nem.
Jancsi: Szeretsz veszélyesen élni. Ez is, hogy befogadtál. Csak tudnám, neked mi ebben a jó.
Papszili: Megölt már az unalom.
Jancsi: Hacsak az nem…
Papszili: Hát nem izgalmas, amikor betoppan egy imposztor? Lefülelik? Vagy mindenkit magához édesget, engem is? Népünnepély vagy csatatér lesz a vége? Mindent felemészt a tűz? De addig élvezd ki a percet, most még szabadon jársz-kelsz, fiacskám…