Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Jézus Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, amelyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
A keresztút Rómában a Colosseum belsejéből az ókori amfiteátrummal szemközti magaslatig halad, a meditációk egyesével a tizennégy stáción hangzanak el. Ferenc pápa mindvégig Jézushoz szól, őt kérdezi arról, miként elviselhetőek a mai ember számára az élet nehézségei. A választ a rövid bevezető adja meg: az Úr mellett kell maradni, és ébernek kell lenni, ahelyett, hogy a kényelemben érzéstelenítenénk magunkat, és lelkünk álomkórban szenvedne.
„A fékeveszett rohanásban és cselekvésben, a tennivalóktól felszippantva, abban a félelemben, hogy nem tudok felszínen maradni vagy a vágy miatt, hogy mindig középpontba helyezzem magam, nem találok időt, hogy megálljak és veled legyek - mondja az embert képviselő narrátor Jézushoz fordulva.
A második meditációban Ferenc pápa kijelenti, hogy mi is keresztet hordunk, néha nehezeket: betegséget, balesetet, szeretett személy elvesztését, érzelmi csalódást, elveszett gyermeket, hiányzó munkát, belső sebet, mely nem gyógyul, egy projekt kudarcát, egy újabb hiábavaló várakozást. Válaszai szerint gyógyulást és segítséget az ima és a szeretet adhat, mert aki szeret, nem marad a földön, újraindul; aki szeret, nem fárad el; aki szeret, szárnyal. Az ötödik állomáshoz írt szöveg rámutat, hogy az élet kihívásaival szemben gyakran egyedül akarunk megoldást találni, nehézen kérünk segítséget, attól tartva, hogy azt a benyomást nyújtjuk, hogy nem vagyunk képesek szinten maradni, mi, akik mindig ügyelünk arra, hogy jó benyomást tegyünk, és mutogassuk magunkat. Másokat viszont könnyűszerrel bírálunk: elég egy billentyűzet a vádaskodáshoz és az ítéletek közléséhez. „A kereszt nehéz: a vereség, a kudarc, a megalázás terhe nyomja. Akkor értem meg, amikor agyonnyomva érzem magam, az élet céltáblájaként, másoktól meg nem értve, amikor a felelősség és a munka túlzó és idegtépő súlyát érzem, amikor a szorongás szorítása nyom össze, a búskomorság támad rám, és egy fojtogató gondolat ismétlődik: nem jutsz ki belőle, most nem tudsz talpra állni” - írta Ferenc pápa.
A nyolcadik állomáson a nők a főszereplők:
„A nők, akiknek reményt adtál: nincsen szavuk, de hallatják magukat. Segíts elismerni a nők nagyságát, akik húsvétkor hűségesek és közel voltak hozzád, de ma is kiközösítik őket, bántalmazást és erőszakot szenvednek el”.
Ferenc pápa egyenesen a mai emberekhez fordulva úgy fogalmaz: „A világ tragédiáival szemben szívem jeges marad vagy megolvad? Hogyan reagálok a háború őrületére, azon gyermekek arcára, akik nem tudnak többé mosolyogni, az anyákra, akik (gyermekeiket) alultápláltan és éhezni látják, és nem maradt több könnyük?”
A keresztre feszített Jézus meztelen, ruháitól megfosztották, beteg és sebesült, szomjazik a kereszten, és éhezik a szeretetre: "Tedd meg, hogy téged lássalak a szenvedőkben, és a szenvedőket benned lássam, mivel te ott vagy azokban, akiket megfosztottak méltóságuktól, a Krisztusokban, akiket a zsarnokoskodás és az igazságtalanság alázott meg, és a mások bőrén jogtalanul szerzett haszon, általános közöny közepette".
Ferenc pápa megemlíti a meg nem született és elhagyott gyermekeket, a fiatalokat, akik arra várnak, hogy fájdalomkiáltásaik meghallgatásra találjanak, az eldobott időseket, a rabokat, a magányosokat, a kizsákmányolt és elfelejtett népeket. „Irgalom anyja, kegyetlen időkben élünk és szükségünk van könyörületre” – hangzik el az utolsó előtti stáción.
Az este negyed tízkor kezdődő keresztútra szokás szerint több tízezer embert várnak, hívőket és turistákat egyaránt. Kiemelt a biztonsági készültség az egész városban és a többi olaszországi templomnál is, ahol szintén keresztutak zajlanak.