DK;Igazságügyi Minisztérium;közérdekű adatigénylési per;Kónya Endre;kegyelmi botrány;

Pert indított a DK, hogy kiderüljön, miért kapott kegyelmet Kónya Endre

A szaktárca hárít.

Elutasította az Igazságügyi Minisztérium a Demokratikus Koalíció közérdekű adatigénylését Kónya Endre kegyelmi ügyében, ezért bírósághoz fordultak, hogy kiderüljön, milyen indokkal kapott kegyelmet a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának falazó igazgató-helyettes - írta közleményében a Gyurcsány-párt.

A per első tárgyalásán az Igazságügyi Minisztérium jogászai azzal indokoltak, hogy bűnügyi személyes adatokat akart kikérni a DK. A párt ezzel szemben azzal érvelt, tudjuk, hogy kiről és milyen bűncselekményről van szó, csak azt nem, hogy mivel érdemelte ki Kónya Endre a kegyelmet, és hogy volt-e Orbán Viktornak köze a kegyelmi döntéshez. 

Miután a párt közleményének első bekezdésében döbbenetes módon egyszer sem szerepelt mostani kedvenc kifejezésük, az „orbáni pedofilhálózat”, ezt a második bekezdésben sokszorosan pótolták:

„A Demokratikus Koalíció szerint az orbáni pedofilhálózat azért titkolja a magyarok előtt a bicskei pedofilsegítő elnöki kegyelmének kormánydokumentumait, nehogy kiderüljön: Varga Judit volt igazságügyi miniszter Orbán Viktor utasítására jegyezte ellen a bukott köztársasági elnök, Novák Katalin kegyelmi határozatát K. Endre ügyében. Éppen így működik az orbáni pedofilhálózat: Orbán pedofilokat tüntet ki, pedofilsegítőket enged szabadon, azután eltussolja az igazságot a magyarok elől. Mi, DK-sok véget akarunk vetni ennek! Ki akarjuk söpörni az orbáni pedofilhálózatot, nem fogjuk hagyni, hogy az orbáni pedofilhálózat kimosdassa a felelősség alól Orbán Viktort és kormányát!” - sulykolták.