lemondás;interjú;fellépés;Koltai Róbert;Ócsa;

Koltai Róbert: Nem szeretnék emiatt agyvérzésben meghalni

Koltai Róbert nem léphet fel önálló estjével Ócsán a pedagógusnapi programon. A művészt az ügy részleteiről kérdeztük telefonon.

Ön a közösségi oldalán tette közzé, hogy a szavai szerint, nem kívánatossá vált Ócsán, mivel a polgármester kérésére lemondták egy korábbi felkérését. Hogyan értesült a lemondásról?

E-mailben és telefonon is értesítettek.

A polgármester viszont cáfolja, hogy kitiltotta volna Ócsáról, sőt azzal vádolja, hogy a választási kampány elejére időzítette a bejegyzését. Mit szól ehhez?

Ez az elmebajjal egyenlő.

Hogyan kapott felkérést a június elejei ócsai pedagógusnapi rendezvényre?

Épp a kocsiban ültem a párommal, amikor megszólalt a telefonom. Az ócsai művelődési házból telefonáltak, hogy szeretnének meghívni Ócsára, a pedagógusnapra a tanárparódiákat tartalmazó estemmel. Mondtam, hogy nagyon örülök, természetesen megyek. Két vagy három nap múlva érkezett egy e-mail az ócsai művelődési ház vezetőjétől. A levélben ez állt:

„Tisztelt Koltai Róbert! Telefonon egyeztettünk egy ócsai pedagógusnapi fellépés miatt (június 3.). De sajnos a polgármester úrnak más elképzelése van a műsorral kapcsolatosan, ezért kérem, vegye tárgytalannak a jelentkezésemet. Elnézést kérek a kellemetlenségért, maradok tisztelettel.” 

A színházi és filmes feladatok mellett lassan negyven éve lépek fel kabaréműsorokkal, de ilyen még sohasem fordult elő velem. A polgármester arra hivatkozott, hogy több jelölt közül végül nem engem választottak. De ez nem casting volt, hanem egy konkrét felkérés. Azt hogy gondolja a polgármester, hogy ezentúl a Nobel-díjra, az Oscar-díjra, a filmszemlére és a színházi fesztiválokra is ő válogat majd? Nevetséges ez az érvelés. A polgármester annyit viszont biztosan tud, hogy nem azon a politikai oldalon állok, mint ő. Egyébként az egyik nyilvános kommentben Xantus Barbara is leírta, hogy Szurdi Miklóssal és vele történt már hasonló, amikor az ócsai polgármester szintén közbelépett, hogy ők fellépjenek.

Ha ez valóban egy januári történet, akkor miért csak most hozta nyilvánosságra?

Ez az eset hónapok óta kikészíti a gyomromat, de egy ideig lenyeltem. Mostanra tudtam pontosan és viszonylag higgadtan megfogalmazni, hogy miért háborít fel, ami történt. Nem szeretnék emiatt nyolcvan évesen agyvérzésben meghalni. Ráadásul ezek nem csak tanárparódiák, hanem versek, Dés-dalok is, másfél órás, odaadó színházi este.

Az illetékes elvtárs paródia miatt sem érték támadások?

Egyáltalán nem. Egy nagyon régi közös fellépés miatt egyetlen egy politikus sértődött meg, nem mondanám ki a nevét, de nagyon magas pozícióban van és nagyon neheztel az Európai Unióra.

Van tippem. Mit gondol most a jelenlegi miniszterelnök sértődésén, vagy nem sértődésén túllépve, miért fordulhat elő több, hasonló eset nálunk, mint ami önnel történt?

Erre nem tudok válaszolni, de az jól esett, hogy ezrével kaptam az együttérző, illetve sajnálkozó kommenteket. Sőt Ócsáról is kaptam felkérést, olyan helyről, ami nem az önkormányzat felügyelete alá tartozik. Természetesen nem fogok gázsit kérni, azért hogy az Ócsaiak megkapják ezt az estet. Szombaton Badacsony mellett egy kistelepülésen léptem fel és az ottani polgármester személyesen várt és elmondta, ezzel is jelezni szerette volna, hogy kiáll mellettem. 

Az Orbán-érában nem újkeletűek a politikai indíttatású programlemondások

A Koltai Róbertéhez hasonló, vélhetően politikai indíttatású programlemondások nem újkeletűek az Orbán-érában, bár úgy tűnik, leginkább 2018 óta jellemzőek.

Alföldi Róbertet ebben az évben két helyről is kitiltották (vagyis a már leszervezett és meghirdetett fellépését mondvacsinált indokokra hivatkozva lemondták), először Zalaegerszegről, majd Pécsről. A színész-rendező a zalai megyeszékhelyre egy nyilvános beszélgetésre érkezett volna, ám a helyi önkormányzat által fenntartott Városi Hangverseny- és Kiállítóterem technikai okokra hivatkozva lemondta a fellépését. Az esemény 2018. március 22-én lett volna, pár héttel az április 8-i parlamenti választások előtt. Több sajtóorgánum érezte úgy, hogy a választások közelsége miatt fújták le az Egerszegi Páholy beszélgetéssorozatának azon epizódját, melyben a kormánykritikus közéleti személyiség vett volna részt.

A zalaegerszegi lakosok önkéntesen megszervezték volna Alföldi Róbert fellépését, ám nem akadt olyan hely, amely befogadta volna a műsort. A Nemzeti Színházat 2013-ig igazgató alkotó akkor nyílt posztban reagált a történtekre – Nem én vagyok fontos ebben a történetben, hanem azok, akik olyan falakba ütköztek, ami arra kényszerítette őket, hogy visszaforduljanak. És írom ezt úgy, hogy mélyen értem őket és elfogadom. És talán ez a legfontosabb, hogy pontosan értem, hogy mi történt velük, ami arra kényszerítette őket, hogy mást tegyenek, mint amit szerettek volna – írta bejegyzésében. Sokatmondó volt az is, hogy végül a beszélgetés megvalósult Zalában, pontosabban Zalaszentgróton, a településnek akkor épp ellenzéki polgármestere volt, Baracskai József személyében. A színész-rendezővel Veiszer Alinda beszélgetett március 24-én.

Nem egész egy hónappal a történtek után ismét töröltek egy Alföldi-fellépést, az alkotó az Igenis, miniszterelnök úr! című előadás főszereplőjeként érkezett volna a Kodály Központba, ám a hely indoklás nélkül lemondta az előadást. A jegyárusítás is zajlott, amikor április 17-én törölték a fellépést. Az Igenis, miniszterelnök úr! egy politikai környezetben játszódó könnyed bohózat, ám lehet, hogy a fideszes vezetésű baranyai város a jelenleg is kormányzó párt szempontjából sikeres választások után sem érezte szükségét Alföldi Róbert és egy politikai tartalmú mű fúziójának. A Pécs-közeli Szigetváron végül megvalósult az előadás az eredeti dátumon, május 27-én, duplázva, mert az ottani Vigadó nem tudott volna egyszerre annyi nézőt fogadni. Talán az sem véletlen, hogy Vass Péter, a település első embere nem a kormánypártot erősítette.

Még ugyanebben az évben egy újabb gyanús programlemondás történt, nevezetesen a fideszes vezetésű Kaposváron, ahova Gálvölgyi János érkezett volna önálló estjével. A Szivárvány Kultúrpalotába tervezett műsort megrendelő művelődési ház váratlanul lemondta, ezt később az eladott jegyek alacsony számával indokolt az estet hirdető Együd Árpád Kulturális Központ. Gálvölgyi később állította, hogy vélhetően szándékosan nem hirdették meg az előadást, emiatt nem volt rá érdeklődő. – Azt akarták egyesek bebizonyítani, hogy nekem már olyan rosszul megy, hogy nem is kíváncsi rám senki. Ha így lenne, akkor nekem már abba kellene hagynom a pályát, de szerencsére nincs így. Az önálló estemen pótszékekre van szükség, akkora az érdeklődés – nyilatkozta a Hírklikknek a színész.

Valóban nehéz lenne elhinni, hogy ne lenne igény a helyi kultúrafogyasztók részéről Gálvölgyi János vagy Alföldi Róbert személyére. Tapasztalható az is, hogy magát a terembérlést nem engedélyezi az adott intézmény. Somogyi András humorista tavaly októberben Kiskőrös és egy hete Sopron kapcsán is falakba ütközött. Az Orbán Viktort és NER meghatározó szereplőit parodizáló Somogyi a kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központban akart fellépni a Hangok a fejemben című estjével, ám azzal az indokkal utasították el, hogy politikai paródiákat és ahhoz kapcsolódó műsort „nem engedhetnek fel a színpadra.” Somogyi szerint a kormánypárti városokban rendre nem a közönségigény dönti el, hogy kik léphetnek föl, hanem a politikai pártállás. A humoristát gyakran válaszra sem méltatják, holott a háromszázezer Facebook-követővel rendelkező Somogyi nem csak ellenzéki érzelmű humort folytat, parodizálta már Gyurcsány Ferencet, Dobrev Klárát vagy Karácsony Gergelyt, de Alföldi Róbertet vagy pályatársát, Bödőcs Tibort sem kímélte. - Rosznáky Emma