Oroszország;GPS;Észtország;légiközlekedés;zavarás;"hibrid hadviselés";

- Az oroszok blokkolják a GPS-jelet a balti térségben, ez már a polgári légiközlekedést is megnehezíti

A NATO is foglalkozik a kérdéssel.

Észtország bekérette Oroszország tallinni nagykövetségének ügyvivőjét, mivel Moszkva a balti-tengeri térségben zavarja a GPS műholdas navigációt. Margus Tsahkna külügyminiszter azt közölte, Oroszország egyre erőteljesebben blokkolja, zavarja a jelet. Ez pedig komoly nehézségeket jelent a polgári légi közlekedés számára. A külügyminiszter közölte, ez a tevékenység sérti a Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) rádiószabályzatát. Ezt az orosz ügyvivővel is közölték, hangoztatta az észt diplomácia vezetője. Mint mondta, az uniós tagállamokkal és a NATO-szövetségesekkel is egyeztettek a GPS-jelek zavarásának veszélyeiről. A tárcavezető már múlt héten, a Financial Timesnak adott interjújában is ellenséges orosz akcióknak és hibrid támadásoknak nevezte a navigációs rendszer blokkolását.

A globális helymeghatározó rendszer zavarása, amely az elmúlt két évben az Oroszországgal határos összes NATO-tagállamot érintette, az utóbbi hónapokban egyre súlyosabbá vált. Több tízezer repülőgépnél kellett a GPS helyett alternatív rendszereket aktiválni, és a Finnair finn légitársaságnak fel is kellett függesztette egyik útvonala használatát a tengeri navigációt is megzavaró blokkolás miatt.

Az Ukrajna elleni 2022. februári orosz invázió óta Észtországban, Lettországban és Litvániában visszatérő GPS-interferenciát tapasztaltak. Az ilyen jellegű zavarok nem ritkák a konfliktusövezetekben. Az elmúlt félévben azonban ez a jelenég sokkal jobban érintette a három balti ország légterét - Finnország, Svédország és Lengyelország mellett -, mint az Ukrajna elleni orosz agresszió kezdetén. Emellett több ezer hajó kénytelen GPS-jel nélkül közlekedni december óta, vagyis azt követően, hogy az orosz hadsereg „elektronikus hadviselési gyakorlatokat” kezdett a kalinyingrádi enklávéban. A távoli Északkelet-Norvégiában pedig, az Északi Flotta bázisa közelében - ahol Oroszország 11, nagy hatótávolságú nukleáris rakéták indítására alkalmas tengeralattjárójából nyolc található - szinte mindennaposak a zavarok.

Két hete a Finnair két gépének kellett visszafordulnia és visszatérnie Helsinkibe, miután nem tudták megközelíteni az észtországi Tartu repülőterét. Az európai repülőterek túlnyomó többségétől eltérően a második legnagyobb észt város repülőterén csak a GPS-rendszer segítségével lehet leszállni.

A GPS-jel repülés közbeni elvesztése elvileg nem jelent komoly kockázatot. A kereskedelmi repülőgépek több régebbi alternatív rendszerrel is rendelkeznek. Dana Goward, a Rugalmas Navigációért és Időmérésért Alapítvány igazgatója, aki Joe Biden elnök tanácsadó testületének tagja, azonban az El País spanyol lapban rámutatott arra, hogy a jel zavarása elkerülhetetlenül csökkenti a repülés biztonságát és hatékonyságát. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt hónapokban megnőtt a baleset kockázata, és Oroszország többféle elektronikus hadviselési rendszerrel rendelkezik, amelyek különböző magasságokból vagy távolságokból képesek megzavarni a GPS-jelet.

A zavarás mellett az utóbbi időben jelentősen megnőtt a „spoofing”, amikor egy eszköz a műholdas jelhez hasonló, de nagyobb teljesítményű jelet sugároz, hogy megtévessze a felhasználót, aki így hamis adatokhoz jut.

Todd Walter, a Stanford Egyetem GPS-laborjának igazgatója szerint ugyan nem lehet pontosan meghatározni, mely területről zavarják az oroszok a GPS rendszert, „de minden arra mutat, hogy a balti zavarok fókusza Kalinyingrádban található" – fejtette ki.

Északkelet-Norvégiában, a háborús frontoktól több ezer kilométerre a hatóságok megpróbálnak alkalmazkodni a GPS nélküli élethez. 2023 januárja óta az idő több mint 95 százalékában zavarokat észleltek. Időnként még a mobiltelefon jele is eltűnik. 

Sokszor nem könnyű megállapítani, honnan származnak az egyes festmények, szobrok. Ám egyre gyakrabban kérik számon a múzeumoktól gondosan őrzött kincseik eredetét. Emiatt most a Getty került bajba.