A Diplomáciát követően A Díj már a második darabja, amelyet műsorára tűzött a Rózsavölgyi Szalon. A tudósok morális kálváriájával foglalkozó téma miért vonzotta?
A Diplomáciát a szeptember 11-i New York-i merénylet sokkja ihlette. A Díj című darabomat pedig egy véletlen olvasmányélmény. Kutatni kezdtem a második világháború alatti tudományos felfedezéseket, a különböző tudósokkal kapcsolatos információkat. Így találtam rá Lise Meitner fizikus és Otto Hahn kémikus történetére.
Ennyire érdekli a tudomány?
Igazából minden érdekel. Kíváncsi természetű vagyok, érdekel a történelem, a földrajz. Tényleg minden! Bár mélyebb ismeretem nincs egy-egy témáról, inkább sok mindenről tudok keveset.
Milyen állomásai vannak egy ilyen valós eseményeket feldolgozó mű megírásának?
Azt szoktam mondani, írni nem bonyolult dolog. A darab ötletének a megtalálása sokkal összetettebb. Ráadásul fel kell ismerni azt a pillanatot, amikor rábukkantunk magára a témára, amiből darabot lehet írni. Vannak olyan helyzetek, amikor nem ismerjük fel ezt a lehetőséget. Amikor A Díj témájára rátaláltam, azonnal tudtam, hogy ez egy remek esély. Onnantól viszont ebben a témában igyekeztem mindent elolvasni. Életrajzokat, de például az atommaghasadásról is sok írást összegyűjtöttem. Egy ilyen jellegű darabnak az egyik nehézsége épp az, hogy miként tudjuk közérthetővé tenni például éppen a maghasadást, vagyis egy tudományos tényt. A nézőnek értenie kell az elhangzottak mögöttesét is. Ehhez kapcsolódik itt konkrétan a két tudós kapcsolata, illetve az őket körülvevő társadalmi háttér, az akkori világpolitikai események.
Ezek között az író miként képes súlyozni?
Nem én döntök, egyszer csak maguktól helyére kerülnek a dolgok. A karakterek szinte saját maguktól megírják a saját fejlődésüket. Engem ennél a darabnál elsősorban a tudósnő élethelyzete, sorsának alakulása érdekelt.
Nagyon izgalmas a darabban a morális, etikai konfliktus. Egy felfedezést kinek tulajdonítunk, ha abban többen is részt vettek. Az írónak igazságot kell tennie?
Nem. Az írónak mindig a lehetségest kell keresnie. Mindkét tudós az életrajzában megemlíti azt a darabban szereplő bizonyos találkozót, vagyis azt, ami a darabban is főszerepet kap.
Az előadásban szereplő 1946-os stockholmi találkozó az atommaghasadás feltalálásáért Nobel-díjat átvevő Otto Hahn és a díjból kimaradó tudóstárs, Lise Meitner találkozása a díjátadó előtt valós eseményből íródott?
Igen, Otto Hahn az életrajzában elmesélte, hogy a díjátadás napján találkozott Lise Meitnerrel, aki valóban nehezményezte, hogy nem említi őt meg a díjbeszédében. Lise Meitner pedig egy barátnőjének írt levélben jelezte, hogy történt egy ilyen találkozás, és nagyon csalódott Otto Hahnban, mert teljesen megváltozott, már nem azaz ember volt, akit annak idején barátjaként megismert.
Hogyan befolyásolta a kapcsolatukat ez az esemény?
Később többször is találkoztak. Mindketten 1968-ban hunytak el. Azt hiszem, Lise Meitner sohasem bocsájtott meg Otto Hahnnak, de mégis valamennyire túltette magát ezen. Időskori fotókon is szerepelnek együtt. Úgy tűnt, ha korábban összetört is közöttük valami, később normalizálódott a viszonyuk. De azon nem tudtak változtatni, hogy Otto Hahn egyedül kapta meg a Nobel-díjat, miközben Lise Meitner jelentősen hozzájárult az atommaghasadás felfedezéséhez. Minden évben a Nobel-díjjal kitüntettek javasolhatnak valakit erre az elismerésre. 1946 és 1968 között Lise Meitner a korábbi díjazottaktól hetvennégy jelölést kapott. És soha nem ítélték neki oda a Nobelt.
A francia kritikusok A Díj regényváltozata után azt írták, hogy ön ezzel a művel rehabilitálta Lise Meitnert.
Ennek nagyon örülök. Szeretek árnyékban lévő embereket kihozni onnan.
Nemrég mi is átélhettük a Nobel-díjasok dicsőségét, hiszen két külföldön élő magyar honfitársunk is részesült ebben a kitüntetésben, melyből a magyar kormány is igyekezett profitálni.
1946-ban a vesztes háború után Németországnak és Otto Hahnnak is nagyon fontos volt ez a díj.
A darabban szereplő tudósok hozzátartozói reagáltak arra, amit írt?
Franciaországban még nem mutatták be a darabot. A történetet először regényként írtam meg. Eddig nem érkezett semmilyen jelzés a hozzátartozók részéről. A regényváltozat Franciaországban 2019-ben jelent meg, ősszel várható, hogy kiadják magyar nyelven is a könyvet.
A Diplomácia című darabja is drámai morális dilemmákat vet fel: 1944-ben a párizsi svéd konzul, Nordling vajon mivel tudja meggyőzni Choltitz tábornokot arról, hogy Hitler parancsát megtagadva ne rombolja le francia fővárost.
Alapvetően az izgatott, hogy végrehajthatjuk-e egy őrült parancsait. Ha például azt az utasítást kapom, hogy robbantsam fel Párizst, miközben tisztában vagyok azzal is, hogy ez már a háború kimenetelén nem fog változtatni, végre kell hajtanom, vagy sem?
Egy katonának meddig kell lojálisnak maradnia?
Igen, ez egy nagy kérdés. Vegyük példának azt az embert, aki ledobta az atombombát Hirosimában. Lojális volt az Egyesült Államokhoz, elvégezte a munkáját. Százezrek halálát okozta, de ezzel véget vetett a Japánnal folytatott harcoknak. De ez a katona két évvel később öngyilkosságot követett el. Tehát kérdem én is, mint ön: meddig legyünk, lehetünk lojálisak?
Az írónak lehet valamilyen szerepe, felelőssége ennek a morális kérdésnek a kezelésében? Hozzá kell-e nyúlni például olyan témákhoz, amelyek tabuknak számítanak?
Én Franciaországban élek, arról írok, amiről akarok. Másoknak ez bonyolultabb lehet. A művészeknek, beleértve az írókat is, van abban felelősségük, hogy az immoralitást leleplezzék. Van, akinek ezt könnyebb megtennie, másnak nehezebb. Én nem ítélhetek meg mást azért, mert olyan helyzetben van, hogy nem írhat szabadon. Arra nem tudok választ adni, hogy ha számomra rizikós lenne valamit megírni, lenne-e hozzá bátorságom. Sokszor feltettem magamnak azt a kérdést, hogy háború idején ellenálló lennék vagy sem. Természetesen szívesen gondolok arra, hogy az lennék, de az igazi választ nem tudom.
A Diplomácia című darabjából film is készült. Mennyiben más filmforgatókönyvet írni, mint drámát?
Mindkettőt élvezem. A Díj filmváltozatának elkészítésére öt ajánlatot is kaptam, de szeretném, ha Franciaországban először színpadon láthatnák a nézők ezt a történetet. Regényt írni sokkal személyesebb, intimebb, mint drámát vagy filmforgatókönyvet.
Önről többen azt írták, hogy az igazságkereső Cyril Gély. Mit szól ehhez?
Jól esik. Azt szeretném, ha velem együtt a közönség is keresné az igazságot, amelyből nem egy van, de mindegyik igazságra, illetve mindenkinek a saját igazságára szükség van! Semmi sem fekete vagy fehér, mindkettőnek léteznek árnyalatai. Ezek kibontása az író igazi feladata.
Névjegy
Cyril Gély (1968) előbb közgazdászként végzett az egyetemen, aztán színészetet tanult, majd író lett. Első darabját 2003-ban mutatták be Alexandre Dumas és „társszerzője”, Auguste Maquet kapcsolatáról. A Diplomácia színházi premierje 2011-ben volt Párizsban; a film forgatókönyvéért 2015-ben César-díjat kapott. Ő jegyzi a Csokoládé és a Madeleine sofőrje című filmek forgatókönyvét is. A Díj című regénye 2019-ben jelent meg Franciaországban. A színpadi változatát – amelyet szintén ő írt – előbb mutatták be nálunk, a Rózsavölgyi Szalonban, mint Párizsban.
