A kormányzati „háborúpárti ellenzék”-kampányt látva felmerül a kérdés – nem először a Fidesz kormányzása alatt –, hogy meddig tart a véleménynyilvánítás szabadsága a politikában-közéletben, és hol kezdődik a nyilvánvaló hazugság, a rágalmazás?
Majtényi László jogtudós, egyetemi tanár hangsúlyozza: a világon mindenütt megfigyelhető, hogy a politikusok erős szavakkal minősítik egymást. „Semmiképpen sem idegen a politikától, hogy a szereplők gyalázzák egymást, bár nagyon különböznek az arányok és a határok a civilizált és a kevésbé civilizált országok között a tekintetben, hogy tücsköt-bogarat beszélnek és kígyót-békát, mindenféle zöldséget hordanak-e össze egymásról kampány idején” – mondja a jogtudós.
Egy fecske az operában
„Van egy szép alkotmánybírósági döntés 1992-ből – folytatja Majtényi –, amely kijelöli a véleménynyilvánítás szabadságának a határait, és amely talán nem minden pontjában hibátlan, de a filozófiája nagyon rokonszenves. A Sólyom-bíróság egyik legfontosabb határozata azt mondja, hogy a véleménynyilvánításhoz való jogot a vélemény érték- és igazságtartalmára való tekintet nélkül védeni kell. A demokratikus társadalom ugyanis elképzelhetetlen a szabad vita, a véleményszabadság és a sajtószabadság nélkül. Ez egyébként – jogtörténeti kitekintéssel – abszolút egybecseng Kossuth Lajos álláspontjával is, aki képes volt azt mondani a forradalom előtti elnyomó rendszerben, hogy »Vegyenek el mindent, csak szabad sajtót adjanak, s nemzetem szabadsága, boldogsága fölött kétségbe nem esem. Vagy nyomtatási szabadság, vagy a szabadság elnyomása. Út közép itt nincs.« A véleményszabadságot tehát az Alkotmánybíróság az egyébként korlátozható szabadságjogok között rendkívül magas polcra helyezte a normahierarchiában, amivel én nagyon mélyen egyetértek. Ugyanakkor
a közéleti vitákban részt vevő személyeknek kampány idején is tartaniuk kellene magukat az illemhez. Arról sincs jogszabály, hogy úszónadrágban nem megyünk operába."
Majtényi Lászlónak a jelen állapotokról lesújtó véleménye van. Szerinte a magyar helyzet rettenetesen beteg ebben a tekintetben. „Megszűnt ugyanis a kampányidőszak. A választási törvény szabályai szerint ilyenkor sajátos körülmények között él az ország. Ehhez képest nálunk az év 365 – szökőévben 366 – napján választási kampány folyik, legalábbis a kormányzat részéről, amely pénzt, paripát és az adófizetők forintjait nem kímélve folyamatosan kampányol. A saját pénzükön hülyít bennünket reggeltől estig, éjjel-nappal. Gyalázkodó hazugságkampánnyal bódítja a saját választóit, és bosszantja az ország maradék részét. Az óriásplakátok környezetszennyezése, a gyalázkodó közeg vesz körül bennünket, ami kifejezetten nyomasztó. A Nobel-díj utáni nyáron Spanyolországban az általam látogatott baszk várost fellobogózták a díjazottak képével, mindenhonnan Karikó Katalin nézett le rám, idehaza pedig az ellenzék gyalázása fogadott minden utcasarkon. Ez a totális hazugságbeszéd rémes!”
Túl a hazugság határain
Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke a minap jelezte: pert indít Orbán Viktor ellen az ellenzéket háborúpártinak minősítő kampány miatt. Az elmúlt másfél évtizedben sok skatulyába betuszkolta a protestpártokat a kormány, ami ellen máig nem tudnak hatékonyan védekezni.
Magyar Péter feljelenti Orbán Viktort rágalmazásértA hazugságokkal szembeni büntetőjogi lehetőségek számbavételénél Majtényi László először fontosabbnak tart megemlíteni egy szerinte sokkal mélyebb problémát. „1956-ban minden ellenkező híreszteléssel szemben nem éhséglázadás tört ki, a nyomor szorítása 1953-tól valamelyest lazult. 1956-ban olyan szabadságlázadás tört ki, amely a mindent átitató hazugság ellen szólt, mert minden ellenkező híreszteléssel szemben az emberek nem szeretnek hazugságban élni. Most politikai tekintetben hazugságbirodalmat épít a Fidesz. Ha Machiavelli élne, akkor a rogáni propagandaművek jelentős részére azt mondaná, hogy »ez ügyes«, az ellenséggyártás rendben van. Ő még nem ismerte a fogalmat, de a tartalmat leírta, az orbáni propaganda a morális pánikkeltésre épül.
A homoszexualitást gyalázó pedofilkampány, a menekültek elleni rettegés szítása, a sorosozás mind arról szól, hogy morális pánikba ejtsék a társadalmat.
Idesorolható a háborús kampány is, ami szerint az ellenzék háborúpárti, a kormány pedig békepárti. Ennél otrombább hazugság talán a világon nincs. A nemzetközi tömeggyilkosok támogatója, az agresszor barátja állítja azt, hogy az ellenzék háborúpárti. A probléma másik fele, hogy az ellenzék nagyrészt az orbáni propaganda foglya, és Orbán kottájából játszik szerény talentummal.
Van pénz újabb plakátokra, háború után most már békét hirdet a FideszIskola mellett riogatott háborús plakáttal a Fidesz, a KDNP-s polgármester szólt, hogy vigyék el onnanOrwellnél tartunk. Ha körülnézünk, azt látjuk, hogy »a háború béke, a szabadság szolgaság, a tudatlanság erő.« Szó szerinti idézet az 1984-ből. De ezt a társadalom nem veszi be mérték nélkül – itt téved Orbán.
Az Orbán-rendszer, kifogyva az ötletekből, már saját magát is pusztítja, ami az autokráciáktól nem idegen.
Hogy el is pusztítja-e magát, a jövő dönti el, de az bizonyos, hogy a kormánypropaganda sokat árt magának.”
Majtényi Lászlónak vannak kétségei afelől, hogy érdemes-e büntetőfeljelentéseket tenni a kormánypropaganda hazugságai miatt. Lehet ugyan próbálkozni, de szerinte nulla sikerrel. „Józan ésszel nem várhatja senki a Polt Péter-féle Legfőbb Ügyészségtől, hogy az ilyen ügyekből bármely esetben vádemelés lenne. Ráadásul a vádemelés vagy akár már a nyomozás elutasítását elég meggyőző érvekkel alapozhatná meg az a kitétel is, miszerint a közszereplők, a közfeladatot ellátók bírálhatóságának elvárt elviselési szintje sokkal magasabb, mint egy átlagpolgár esetében. Ez egyfelől igaz, másrészt ebből persze nem következik, hogy a politikai riválisok és propagandistáik határok nélkül és személyre szólóan hazudozhatnának.”Két felmerülő büntetőtényállást említ az alkotmányjogász. Az egyik a rágalmazásé, amikor valaki a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, és ilyen tényre utaló kifejezést használ, a másik pedig a becsület csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvétel készítése, amely kampányplakátokon és -videókon ugyancsak tetten érhető.
Káros korlátozások
Hegyi Szabolcs, a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) jogásza is azt mondja: a hazugságok terjesztésével kapcsolatban több jogi eszköz is rendelkezésre áll. Egyebek között ilyen a rágalmazás és a rémhírterjesztés büntetőjogi tényállása, vagy ha konkrét személy is szóba kerül, akkor a jó hírnév megsértése miatti polgári per vagy a sajtó-helyreigazítási eljárás nyújt lehetőséget. Kampányban pedig még választási kifogást is lehet tenni a választási szervek előtt.
„Másfelől azonban a közügyekről szóló véleménynyilvánítás határait egy demokráciában tágan kell értelmezni, és a választási kampányban ez még inkább így van – mondja a TASZ Politikai Szabadságjogi Programjának jogi szakértője. – A kampányidőszak kifejezetten a közügyeinkről zajló diskurzus számára van kijelölve, és ez indokolja a szólásszabadság lehető legkisebb korlátozásának követelményét. A véleménynyilvánítás szabadsága szempontjából az is fontos, hogy az alapjogi védelem független a vélemény visszás, káros vagy visszataszító tartalmától. Amíg az nem más emberi méltóságát sértő, öncélú megalázás vagy tudatos ténybeli hazugság, addig nem indokolt a jogi fellépés. És amikor indokolt, akkor is fontos volna az arányosság követelményére tekintettel a büntetőjogi eszközöket – itt elsősorban a rágalmazás és a becsületsértés tényállásaira gondolok – a legsúlyosabb esetekre korlátozni.”
A TASZ jogásza kiemeli: a jog inkább a sajtó- és médiapiac koncentrációját tudná befolyásolni, erre lennének is módszerek, de már olyan szintű a jogi szervek megszállása, hogy erre nincs esély. Ezt a fajta makroszintű beavatkozást azonban nem pótolhatják mikroszinten a büntetőbíróságok azzal, hogy – áttörve a tartalomsemlegesség elvét – elkezdenek szelektálni a vélemények közül, vagy egyes megnyilvánulásokról mondanak ítéletet. Szerinte
a propagandáról, a „kampányhazugságokról”, a butaságokról, helytelen következtetésekről a választóknak kell kimondaniuk az ítéletet, és nekik kell a választott – vagy megválasztásra aspiráló – politikusokon számon kérniük a szavaikat.
És itt nemcsak az éppen hatalmon levőkre kell gondolni, hanem az ellenzéki politikusokra is, mert a két választás között ők vannak abban a helyzetben, hogy ezt a számonkérést a választók nevében gyakorolják. Az sem jogi kérdés szerinte, hanem politikai, ha a választók nem kérik számon a politikusaikat.„A jogi eszközök, különösen a büntetőjogi szankciók széles körű alkalmazása egyrészt káros – folytatja Hegyi Szabolcs –, mert a cenzúra és a visszatartó hatás a közbeszéd minőségét ugyanúgy roncsolja, ha nem jobban, mint a propaganda és a kampányhazugságok terjesztése. Másrészt a hatékonyságuk is korlátozott: a szankció, a pénzbüntetés például nem tud elég elrettentő lenni, miközben a szankcionált politikus a továbbiakban a »cenzúra áldozataként« tüntetheti fel magát – ahogyan ez nemrég a Brüsszelben a polgármester által megakadályozni kívánt jobboldali konferencia esetében történt.
Nemzeti süllyesztő
Majtényi László azt gondolja: az elsődleges feladat mégiscsak a politikai munka volna, amit az ellenzék gyakran rest elvégezni. Pedig nem kellene messzire menniük. „A Himnuszt és a Szózatot mindenki ismeri. Amikor a háborúpárti propagandát tolják folyamatosan, akkor lehetne idézni a Himnusz sorait, miszerint »Bújt az üldözött s felé/ Kard nyúl barlangjában, / Szerte nézett s nem lelé / Honját a hazában.« Vajon ezt a jelenlegi ukrán helyzetre lehet-e alkalmazni? Meggyőződésem, gondoljunk például Bucsára, hogy igen. Vagy a Szózatnak azt a részletét, hogy »S a sírt, hol nemzet sűlyed el, / Népek veszik körűl.« Amikor a magyar kormányzat a katonai eszközöket biztosító segítségnyújtás leállítását követeli, és ezzel az agresszor pártjára áll, akkor demokratikus politikus nem mondhatja azt, hogy nem beszélünk az ukrajnai háborúról, mert nem népszerű kiállni az ukránok mellett. Miközben olyan nemzetet képviselünk, amely tudja, mi az, hogy a hont védeni tatártól, töröktől. A forradalmak és szabadságharcok országában tudjuk, milyen az, amikor egy idegen hatalom megtámad egy kisebb és gyengébb országot, és az hősiesen védekezik.”
S ha már hazugság és igazság a politikában: a 2021-es orosz hackertámadással összefüggésben felvetjük, hogy egy mára nyilvánvalóvá vált tényt tagadott le a kormány, és beszélt kampányhazugságról. „Semminek nincs jogállami következménye? Természetesen nincs – válaszolja meg a kérdést a jogtudós. – Elő lehet venni a büntető törvénykönyvet, amelyben szerepel a közérdekű adattal visszaélés deliktuma, amit az követ el, aki ilyen adatot hozzáférhetetlenné tesz, esetleg meghamisít. Lehetne büntetőfeljelentést tenni, hiszen például a külügyminiszter vaskos ténybeli hazugsággal közérdekű adatot titkolt el. De a Holdon él, aki azt gondolja, hogy ezzel kézzelfogható materiális eredményt el lehet érni. Ehelyett a kesztyűt kell felvenni. De ha mégis jogi eljárásban gondolkodnak a gyalázkodásokkal szemben, akkor sokkal több esélye volna a személyiségi jogvédelmi eszközöknek a polgári jog intézményeiben. Ott akár lehet nyerni is, ott nincs ügyészség.”
Hackertámadás után sem tett gyakorlatilag semmit a Szijjártó-féle külügy, hogy az oroszok ne lássák az egész tárca informatikai rendszerétMajtényi László szerint ez az egész, úgy, ahogy van, jogellenes a kormány részéről. Alapvető alkotmányos elveket sért. „A kormánynak nincs véleményszabadsága. Politikusoknak van, a pártpropagandának is lehet, de a magyar államnak nincs, mert a jogállam semleges. A miénk úgy viselkedik, mintha lenne neki.
Ha jogállam volna, akkor az államnak tájékoztatási kötelezettségei volnának, nem gyűlöletszabadsága.
A jogállami Alkotmánybíróság ezt az álláspontot képviselte, a magát Alkotmánybíróságnak nevező mostani intézmény – lelke rajta – megadja a véleményszabadságot az államnak. A pártpropaganda és az állami kommunikáció ma elválaszthatatlan egymástól. Ez fényesen kiderült a járványügyi tájékoztatáskor is, amit az Ab a kormány tájékoztatási kötelezettségének tudott be. A kormányt békepártinak, az ellenzéket háborúpártinak nevező állami kampány olyan hazugság, amely sérti az alkotmányos jogelveket, de egészen a demokratikus átalakulásig nem lesz következménye ennek a gyakorlatnak sem.”
