Bencze Péter sokat tesz a művészeiért: több mint száz projektet, köztük kiállításokat szervezett nekik hazánkban és külföldön is, műveiket pedig folyamatosan vásárra viszi, júniusban Keresztesi Botond festőművész munkáit mutatja be Bázelben. A galériája egyre híresebb, noha sokaknak a nevét is nehéz kimondani: „Longtermhandstand”, azaz hosszan kézen állni, mellyel az alapító-galerista azt fejezi ki, hogy a művészeti életben olykor tótágast kell állni, hogy más szemmel lássuk a dolgokat, illetve hosszan kell egyensúlyozni, hogy sikeresek legyünk. A harminchárom éves kurátor szerint ha egy alkotó be szeretne futni, akkor a gyors sikereket el kell felejteni, és a kitartáson kell csiszolni.
Bencze Péter pedig nem a levegőbe beszél, hiszen első kerületi galériájával már számos feltörekvő, fiatal és középgenerációs művészt karolt fel, akik mára itthon elismert alkotónak számítanak, és külföldön is építik a karrierjüket. A kurátor erre ösztönösen érez rá, noha fiatalon még egészen más érdekelte: olimpiai bajnok vízilabdázó akart lenni.
Az ördög sarkantyúja
– Nekem semmilyen művészeti hátterem nincsen, a családomban sincs művész, sem műgyűjtő, sem művészettörténész – meséli Bencze Péter. Hatéves korától kezdve vízilabdázott, amit profi szinten űzött, és noha tagja volt néhány évig az utánpótlás válogatottkeretnek is, a helyzet nem alakult fényesen. – Tizenhat éves lehettem, amikor egy nemzetközi verseny miatt szűkítették a keretet, és közölték velem, hogy azért ejtenek ki, mert bár a teljesítményem miatt bekerülhetnék, hosszú távon nem illek bele anatómiailag a magyar vízilabdázás perspektívájába. Mondjuk tízéves koromban már tudtam, hogy nem leszek egy norvég jegenye.
A kudarc azonban nem vette el a kedvét, hanem erőt adott neki. Mivel a nővére is tanult külföldön, Péternek 2009-ben, az érettségi után a szülei azt tanácsolták, hogy ő is próbáljon szerencsét, így anyja kifizetett neki egy londoni utat, hogy a fiú valamelyik angol vízilabdacsapatnál eddzen gyerekeket. – Sikerült is találnom egy állást Liverpool mellett, Rotherhamben, de háromhetes egyeztetés után közölték velem, hogy csődbe mentek, az uszoda pedig bezár – mondja a galerista. Az újabb kudarc sem törte le, mert aztán sikerült edzői állást találnia, illetve egy pakisztáni festőművésznél szállt meg, aki kiadta a félszobáját, mert az ideje nagy részét a műteremben töltötte. Pétert pedig egyre inkább érdekelte, vajon mit csinálhat a keletről érkezett alkotó, egyáltalán mi folyik egy műteremben. Másrészt magával vitte Angliába William Somerset Maugham Az ördög sarkantyúja című regényét, melyet még tizenegy évesen kapott édesanyjától, hogy olvassa el, mert a francia festő, Gauguin a főszereplője, és mert fantasztikus a története. – Megmondom őszintén, ötvenszer kezdtem el, de egyszer sem olvastam el. Kint viszont két nap alatt befejeztem. És akkor nyilallt belém, hogy a művészettel összefüggő érdeklődésemet fel kell göngyölítenem: pontosan miről szól, kik csinálják, mi a mozgatórugójuk, és mi az alapvető struktúra, amiben ténykednek.
A félelmetes küszöb
Amikor 2010-ben hazajött, két területen is képezte magát: kereskedelem és marketing szakra járt, illetve beiratkozott a Budai Rajziskolába, hogy megismerje a képzőművészet alapjait. És ekkor alapozta meg első brandjét, az Everybody Needs Art (Mindenkinek szüksége van művészetre) márkát, majd az ENA Viewing Space nevű kiállítóteret, melyet egy Budafoki úti épület legtetején, egy szárítóteraszon, a szabad ég alatt rendezett be, ahol jó érzékkel olyan művészek munkáit állította ki, akik mára nemzetközi karriert futottak be, mint Brückner János és Keresztes Zsófia. – Engem nem feltétlenül az érdekelt, hogy kereskedjek és sok pénzem legyen, hanem hogy olyan kiállításokat csináljak, melyekre szívesen jönnek el az emberek, és ami élmény lehet számukra, hogy később nyissanak a kortárs képzőművészet felé – vallja a galerista.2022-ben aztán új galériát indított, ez lett a Longtermhandstand. A helyszínt élettársával, Lőrincz Réka képzőművész segítségével találta meg, aki akkoriban műtermet keresett. – Egy ismerősünk küldött egy Facebook-hirdetést egy első kerületi raktárról. Kiderült, hogy igazából egy nagyon szép ház földszintje gyönyörű belső udvarral – mondja Péter, aki párjával azonnal lecsapott a helyszínre.
Ezúttal is olyan galériát akartak létrehozni, mely segít a küszöbfélelem leküzdésében, és a kellemes környezetben bevonzza a látogatókat a képzőművészet területére.
– Az emberek azért járnak művészeti helyszínekre, múzeumokba, galériákba, színházba, hogy olyan emelkedett élményt éljenek át, amitől az életük is teljesebb lesz – vallja a kurátor. A művészeknek emellett Réka, aki mentálhigiénés szakember is, meditációs és energetikai technikákat is megmutat, hogy az alkotás során megtalálják a kellő egyensúlyt, és ne égjenek ki pár sikeres kiállítást követően. Erről szól tehát a Longtermhandstand mint egyszavas ars poetica, mert Péter és Réka abban hisz, hogy a dolgok nem egyik napról a másikra, hanem hosszú távon, kitartó munkával épülnek fel. – Nem az a fontos, hogy egy évig nagyon jó legyél, hanem hogy képes vagy-e optimálisan működni és az egészségedet megőrizve harminc vagy ötven éven keresztül olyan életműveket építeni, amelyek az elejétől a végéig minden szempontból hitelesek.
Művészek vásárokon
Péter hitvallását, úgy tűnik, a valóság is visszaigazolja, mivel az általa kiválasztott magyar művészek itthon és külföldön is számos sikert érnek el. A tavalyi Esterházy Art Award versenyén a tizennyolc döntős közül például ötöt a Longtermhandstand galéria képvisel, ami Péter szerint biztató arány. – Itthon vannak alkotók, akiknek szerintem ma nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi szinten is kiemelkedő életművük van, amit fontos, hogy minél magasabb polcra tegyünk az egyetemes művészettörténetben – vallja Péter, aki ezért is törekszik arra, hogy az általa kiválasztott alkotókat a külföldi múzeumokban, galériákban és vásárokon is megmutassa. Nemrég például Pintér Gábor festményeit vitték ki a stockholmi Mega Foundation nevű kiállítótérbe, míg június 10. és 16. között Bázelben a Liste Art Fair Basel nevű vásáron egyedüli magyar galériaként vesznek részt, ahol Keresztesi Botond totemoszlopokat idéző festészeti installációját mutatják be. Jelenleg pedig a kassai Kunsthalléban látható egy válogatás az Everybody Needs Art és a szlovák VUNU galéria gyűjteményéből.Emellett a galerista a 2020-ban elhunyt Oláh Mara Omara életművének is a gondozója, így törekszik arra, hogy a műveit minél több helyen bemutassa. Az alkotóval Sugár János képzőművészen keresztül ismerkedett meg 2016-ban a szarvasgedei otthonában. – Omarával találkozni szerelem volt első látásra, ő olyan volt nekem, mintha a harmadik nagymamám lett volna. Később a végakarata az volt, hogy én gondozzam az életművét – mondja Péter, aki 2022-ben azt is elérte, hogy Omara több munkáját a világ egyik legnagyobb művészeti mustráján, a kasseli Documentán bemutassa.
