Budafok;Karsay Ferenc;

Lassan elkészül a Budafok fideszes polgármesterének telkén épülő többszintes ház, a választás után a kerületvezető azt is elmondja, miből futotta rá

Karsay Ferenc közölte, ez az ügy „egy olyan lufi” a kampány utolsó hetében, amivel nem szeretne foglalkozni.

Már szinte teljesen kész van az a Halk utcai családi ház, amelyet az elmúlt hónapokban építettek fel Karsay Ferenc, Budafok kormánypárti polgármesterének a telkén – írja az rtl.hu

 Az építésügyi hatóság adatai alapján az építkezést 2022 márciusában jelentették be, ekkor csatolták a homlokzati terveket is, melyekből kiderül, az 1002 négyzetméteres területre már akkor is egy többszintes épületet képzeltek el.

Budafok fideszes vezetője januári keltezésű vagyonnyilatkozata szerint öt ingatlannal rendelkezik, a tulajdonában áll

  • egy 58 négyzetméteres társasházi lakás Budafokon,

  • egy 775 négyzetméteres építési telek Budafokon,

  • egy 787 négyzetméteres kővágóörsi telek, rajta egy 36 négyzetméteres üdülő,

  • egy 336 négyzetméteres beépítetlen terület 3/72-ed része Budafokon,

  • valamint egy másik 336 négyzetméteres beépítetlen terület 3/72-ed része, szintén Budafokon.

Idén márciusban a 775 négyzetméteres ingatlan mellett a tulajdonába került ugyanazon a telken egy 227 négyzetméteres földrész is, így teljesen az övé lett az építkezésre használt 1002 négyzetméteres terület. A politikus ingóságként egy MB 114/280-as gyártmányú autót (ez egy régi Mercedes), valamint egy motorbiciklit tüntetett fel. Befektetésként (biztosítás, értékpapír stb.) nagyjából 60 millió forintot írt be a vagyonnyilatkozatába, készpénzként pedig 16 millió forintot. Pénzintézeteknek 1,3 millió forinttal tartozott, magánszemélyeknek 25,7 millió forinttal.

Korábban a Hírklikk is írt az építkezésről, és a portál megjegyezte, Karsay Ferenc bevétele elsősorban a polgármesteri munkájából származik, bevallása szerint ugyanis a hivataltól bruttó 1,3 millió forintot + 149 580 forint kafetériát kap havonta. Ezen felül 75 ezer forintnyi jövedelme van minden hónapban, lakásbérbeadásból.

Az rtl.hu megkereste a polgármesteri hivatalt, hogy megtudja, pontosan kiknek a tulajdonában áll majd a felhúzott épület, valamint milyen forrásból fedezték az építési költségeket, esetleg vettek-e fel hitelt a meglévő ingatlanokra, vagy értékesítették-e azokat. Válasz nem érkezett, ám a portál telefonon elérte Karsay Ferencet, aki közölte, hogy nem nyilatkozik,

a polgármester szerint ugyanis az ügy „egy olyan lufi” a kampány utolsó hetében, amivel nem szeretne foglalkozni.

„Nagyon szívesen nyilatkozom minden részletről 9. után” – jelentette ki.