Az egyik törzsökös hibája az ellenzéknek és az értelmiségiek feléjük húzó hányadának, hogy nem szeretik ismételgetni az általuk köztudottnak vélt dolgokat. Sajnos így is mindig ugyanazt mondják, de ezt megpróbálják eredetinek tűnően, újszerű módon megközelítve, mindig más körítésbe csomagolva felvezetni. A háttérbe szorulásuknak ez is az egyik oka, mert senki nem jegyzi meg bölcs és legtöbbször kissé bonyolult fejtegetéseiket.
Ezzel szemben a vezető kormánypárt egyfolytában nyomatja a közhelyeit, újra és újra, vég nélkül. A tökéletes pártszócsővé züllesztett és közszolgálatinak hazudott M1 meg Duna mást sem tesz, mint ugyanazt önti a képünkbe minden este a híradójában. A műsoridő egy részében Orbán beszél, egy részében Szijjártó mondja el szó szerint ugyanazt valahol a világvégén tett látogatása ürügyén (miközben azt, hogy mi a nyavalyát keresett ott, nem tudjuk meg), egy része Brüsszel szidalmazása, egy része Karácsony támadása, egy része Magyar Péter rágalmazása. És persze minden alkalommal belekeverik valahogyan Sorost is.
Jó esetben az egészből marad 3-4 perc arra, hogy tényleg híreket mondjanak, röviden közlik, ha átadtak egy utat és az árvíz elmosott pár német falut. De hogy ezen kívül ott a tág világ, hogy Hollandiában új kormány van, hogy az USA-ban folyik a kampány, és még sorolhatnánk minden nap a legfontosabbakat, arról egy szó nem hangzik el. Ez tébolyítóan köldöknéző és színvonaltalan. Mélyen az egykori államszocialista televízió híradóinak egyoldalúsága alá süllyesztették a sajátjukat. Hogy tudnak tükörbe nézni ezek az emberek lefekvés előtt?
Természetesen ezt a demagógiát nem kell és nem szabad másolni. De azért a legfontosabb és tényleges igazságokat csak terjeszteni kellene valahogy, és beépíteni a köztudatba. Nem „megpróbálni”, nem „körüljárni”, nem „pedzegetni”, hanem beépíteni. De nem teszik, így fontos kérdésekről szó nem esik, mondván, hogy úgyis tudja mindenki. Nem, nem tudja! Azt sem tudja, hogy az állami televízió ide jutott, mert nem nézi, háttér zajforrásnak is csak az RTL van bekapcsolva. Azt tudja, hogy a balliberálisok háborúpártiak, sőt kifejezetten uszítanak a világháborúra, a kormány viszont békepárti. Iszonyú összegekért telerakták az egész országot ezzel az ármánnyal, a mások megrontására törő gonosz fondorlattal.
Több televíziós választási vitát végignéztem, a vitának csúfolt, de valódi vitára időt nem adó ún. közszolgálati televízióét is, de nem hangzott el sehol, hogy a minden vízcsapból folyó békepártiság ügyesen csomagolt oroszpártiság. Csak parányit kellene belegondolnia bárkinek abba, hogy ha az ukránoknak – hozzánk hasonlóan – mások sem adtak volna fegyvert és támogatást, akkor Putyin már régen besétált volna Kijevbe, és úgy, ahogyan van, megszüntette volna Ukrajnát, vagy egy kicsi maradékába oroszbarát bábkormányt ültetett volna, és csak a többit nyelte volna le. És az sem kizárt, hogy aztán ment volna tovább. Nem kell messzire mennünk példákért, ezt tette Sztálin a balti államokkal, a lengyel, csehszlovák és magyar területekkel, aztán minden országba neki hajbókoló figurákat ültetett. Megvan a recept, még csak ki sem kell találni.
Újra és újra el kellene mondani, hogy aki a megtámadott és kisebb ország segítését ellenzi, az oroszbarát, az az igazságosság és a nemzeti szuverenitás ellensége. Ukrajna persze nem kicsi, de mégiscsak egy – 2022-ben még – 41 millió lakosú ország került szembe a 146 milliós agresszorral. Ha a kormány valóban békét akarna, akkor komoly javaslatokat dolgozna ki a megegyezésre. De ezt nem teszi, kiváló – az egykori szovjet-magyar barátságra hajazó – kapcsolatait kihasználva sem ösztönzi a nagy orosz medvét arra, hogy húzza vissza a körmeit. A kisujját sem mozdítja meg ennek érdekében.
Ez nem békepártiság, hanem rendkívül furmányos kihasználása annak, hogy az emberek természetes és tiszteletreméltó módon valóban a béke pártján állnak. Miközben ez kiváló eszköz az ellenzék befeketítésére is. Holott nincs ellenzéki politikus, aki háborúpárti lenne, ha rajtuk múlna, az oroszok aznap visszavonulnának és befejeznék a háborút.
Olyan ez, mintha egy izompacsirta megtámadna egy kis csenevészt és szívósan ütlegelné, a kormányunk képviselője pedig ott állna, nem segítene, hanem azt mondogatná, hogy „Béküljetek ki!” „Mi a béke pártján állunk.” Csórikámat már csaknem agyonveri a másik, de mi nem avatkozunk bele, dehogy, nem szólunk bele, nem is mondunk mást, csak hogy „Mi a béke pártján állunk. Bizony!”
Mindezt nem lehet elégszer elmondani, sőt ezerszer el kell ismételni. Akkor is, ha sokan azt gondolják róla, hogy közhely, mert egyébként az, persze. De mégsem fordult meg azoknak a fejében, akik Európa legnagyobb békemenetében sétáltak. Azt tudják és azt hiszik el, amit a kormány beléjük ver, mást viszont nem hallottak soha az életben, és ez a lényeg. A kormány minden trükkje addig célravezető, ameddig nem leplezik le.
A kampány során arról persze kaptam felmérést, hogy Karácsony volt-e jobb a Partizán valódi vitájában, vagy Vitézy. Bőven hallottunk érveket arról is, hogy milyen hasznos lenne az Európai Egyesült Államok létrejötte, ami belátható - azaz hosszú-hosszú - időn belül úgysem valósul meg. És még bőven lehetne sorolni azokat a kérdéseket, melyek nem jelentéktelenek, sőt: kifejezetten meghatározóak a jövő szempontjából, de most semmiképpen sem a legfontosabbak. Arról viszont, hogy az ellenzék nem akar háborút, a kormány pedig nem békepárti, arról egy hangot sem, meg aHangot sem ejtenek.
Ezt már nem lehet korrigálni, de az élet azért folytatódni fog a választás után is, annak ellenére, hogy a Fidesz vasárnap megint sok képviselőjét juttatja majd ki az általa annyira utált Brüsszelbe. Éppen ezen újabb és jól kitalált demagógiája miatt. Előbb-utóbb el kellene kezdeni ezeket a mérföldes csúsztatásokat időben a helyükre tenni.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.