Béke, béke, mindig béke, béküljünk ki, kisegérke, mondta Chamberlain Wolf bácsinak – így neveztette magát az a kretén kőszívű bajor fodrászsegéd Adolf –, ez volt az „appeasement" (megbékítés) politikája, mire Hitler meg aszonta neki, hogy most, hogy átengeditek nekem a Szudéta-vidéket, leállok, mint a Dacia motra, angyalszárnyat növesztek, átvezetek egy nénit a zebrán és körülmetélkedek. Kisvártatva kirobbantotta a második világháborút.
Ó, ió, ció, invázió, annexió, dúdolja Putyin, és legjobb magyar tanítványa, Viktorovics Mutyin bólogat: kék tó, tiszta tó, minden olyan biztató, búgja Vlagyimirovics felé fordulva, seprős pilláit rezegtetve, megtörölve mindig nyálzó ajkait és kacéran megrázva irtózatos, 130 kilós, mindenórás-mangalica pocakját, azért harcolok, moj Vlagyimir, hogy végleg a tied legyen Zaporizzsja, Herszon, Luhanszk, Donyeck és persze a Krím. De cserébe ígérd meg, hogy minket békén hagytok, hisz’ így is eléd terítettem már Magyarországot, ne bánts, Vlagyimir, úgy félek mindig. Jó, szívem? Persze, persze, most hogy átengeditek nekem a Szudéta-vidéket, vagyisizé Donyecket meg Luhanszkot, leállok, mint a Dacia motra, angyalszárnyat növesztek, átvezetek egy nénit a zebrán és körülmetélkedek. Hogy aztán kisvártatva lerohanom Magyarországot, a balti államokat, Finnországot és Lengyelország is megkapja, ami neki mindig jár, az egyelőre maradjon a kettőnk édes titka,
Óriási, hogy ebből azt hozzuk ki, hogy a Nyugat a háborista (Ingrid Sjöstrand/Tótfalusi István); szexi, amikor a feje tetejére állítjuk a valóságot és pont az ellenkezője igaz annak, amit mondunk, és olyan szép, mint egy gombafelhő Varsó fölött, hogy bármit mondunk, a muzsikok és a puszták népe az atomóra – hehe – pontosságával böfögi vissza; bizonyúristen, lassan én is elhiszem, mondja Viktorovics. Sokba’ van ez nekem, sóhajt Vlagyimirovics, és hozzáteszi: én aztán tudom, mit jelent a fegyverszállítás, a büdös életben nem nyerjük meg a második világháborút Wolf bácsi ellen, ha a britek, akiket gyűlölök, és a jenkik a mi kérésünkre nem szállítják a cuccot, ezerszám a tankokat, 48 millió töltényt, 43 millió pár bakancsot, most képzeld, mai áron kb. 1100 milliárd USD értékű hadianyagot – de tyíse, ezt el ne mondd senkinek, szívem, moje szjerdce. Inkább mond meg, továris, mit iszunk ma.
Hát itt van ez az olaszrizling. Régen egyszerű volt, mint a faék, mára kiderült, hogy mindent tud, ez itten egy somlói változat, meleg és érett karakterű, aranysárga, sűrű, olajos mozgású, eszméletlenül finom holmi, ott vibrál benne a vulkán bioárama és egy szalmás-pézsmás-seprős túlérettség, leheletnyi édesség kerekíti a finom kesernyét, ami a végtelen utóízben dereng; és a hordós érlelés melegsége, almás-körtés-szalmás, valahogy sárga felhangok díszítik, együnk hozzá egy kis natúr csirkemellet vagy egy tonhalat, esetleg egy bala-tonhalat, azaz fogast, de jól passzol egy májrizottóhoz vagy egy egyszerű, isteni sajtos makarónihoz is.
(Tornai Pincészet Top Selection, Ilona Olaszrizling 2020, 0,75l, 5400 Ft, 96 pont)