A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia (NFFK) legfőbb célja – papíron – az ország fenntarthatósági teljesítményének javítása lenne. Ezen a téren már a dokumentum eredeti, húzások nélküli változata is elég tragikusan festett. Arra például egyáltalán nem reflektált, hogy a kormány éppen egy olyan iparághoz köti a magyar gazdaság jövőjét, amely a klímaválság közepette drasztikusan megnöveli a vízigényt és a – főként fosszilis forrásból, vagyis a klímaproblémát súlyosbítva kielégíthető – energiafelhasználást. Mint ahogy arra sem, hogy a környezet- és természetvédelmi intézményrendszer az elmúlt 14 évben gyakorlatilag leépült, a független zöldhatóságok helyébe a kormányutasításokat követő kormányhivatalok léptek, amelyek sem az engedélyező, sem az ellenőrző szerepkörükben nem képesek a meglévő jogszabályok betartására kényszeríteni a hazánkba települő akkuipar újabb és újabb szereplőit. Ezekkel a válságjelekkel ugyanúgy nem foglalkozott a „fenntarthatósági” stratégia, mint a szélerőmű-tilalommal, a napelem-adóval, vagy azzal, hogy a kormány a növekvő energiafogyasztást új gázerőművek építésével próbálja kiszolgálni.
Nem került szóba, hogy a támogatási rendszer a környezeti problémák megoldása helyett azok bővített újratermelését szolgálja, hogy a hulladékhasznosításban jelentős a visszaesés a 2010-es szinthez képest, vagy hogy a kiemelt beruházási törvény gyakorlatilag a teljes környezet- és természetvédelmi szabályozást zárójelbe teszi. Talán a fentieknél is nagyobb hiányossága volt a szövegnek, hogy a legtöbb fenntarthatósági paraméter terén nem fogalmazott meg konkrét, számonkérhető célszámokat. Vagyis már a kiindulópont sem volt több egy jámbor óhajgyűjteményél.
Publikálás előtt megváltoztatta az Orbán-kormány azt a fenntarthatósági keretstratégiát, amely eredetileg egy sor társadalmi problémára hívta fel a figyelmetDe a húzásokkal ezt is sikerült teljesen kiherélni: ami maradt, az garantáltan nem alkalmas arra, hogy bármilyen gazdasági vagy társadalmi folyamatot fenntarthatóbb irányba fordítson. Az alábbiakban bemutatjuk, mi került ki a szövegből annak érdekében, hogy az Orbán-kormány továbbra is úgy tehessen, mintha a környezeti értékek kizárólag a ma élő generációk egyszeri felhasználásra szánt javai lennének.
„A még meg sem születettek, vagyis a szavazati joggal még nem rendelkezők érdekeit úgy lehet megvédeni, hogy a most élők értékrendi, alkotmányos vagy más intézményi korlátokat állítanak önnön mozgásszabadságuk elé. Tisztázzák azokat a határokat, amelyeken túl bizonyos lépéseket nem tesznek, nem tehetnek meg, és hogy a kísértésnek ellen tudjanak állni, előre akadályokat gördítenek maguk elé”
„Az első Keretstratégia időszakában (2013-2024) néhány fenntarthatósági dimenzióban érdemi előrelépést sikerült elérnünk, de célkitűzéseink többségét nem sikerült megvalósítani.”
„Magyarország fenntartható fejlődési teljesítménye közepes (…), számos olyan terület van azonban, ahol a helyzetünk kritikus, s itt több esetben nem javuló, hanem tovább romló vagy stagnáló trendeket látunk.”
„A fenntarthatóság érvényesülésének alacsony általános szintje jelenleg az egyik legfontosabb akadálya, hogy Magyarország saját polgárai vágyainak és nemzeti közössége terveinek megfelelően még erőteljesebben javíthassa az egyének jóllétét, a közjó szintjét, a gazdasága teljesítményét és versenyképességét.”
„A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács előrehaladási jelentései (2015-től 2023-ig öt jelentés készült el) szerint a magyarországi fenntarthatósági gyakorlat sok területen inkább azokat a tényezőket fejlesztené tovább, ahol az EU-n belüli relatív pozíciónk már a legjobbak között van (például GDP-arányos állóeszköz-felhalmozás, foglalkoztatottság, közúthálózat sűrűsége), míg viszonylag kevesebb forrás jut azokra a területekre, ahol a relatív fejlettségünk szintje EU-s összehasonlításban a legrosszabbak közé tartozik (például pedagógusbérek, egészségtudatos magatartás, természeti erőforrás-termelékenység).”
„A felsőoktatási szakképzések, az alap- és mesterképzések, valamint hitéleti képzések képzési és kimeneti követelményei meghatározzák, hogy az alap- és mesterképzési szakokon és a felsőoktatási szakképzésben az elsajátítandó szakmai kompetenciák részét képezik a szaknak, szakképzésnek megfelelő fenntartható fejlődési alapismeretek, amelyek magukban foglalják a környezetvédelem alapismereteit is.”
„Az EU-átlagnál gyorsabban bővült a mesterséges felszínborítottságú területek aránya, a GDP-nél lényegesen gyorsabban növekedett a hazai anyagfelhasználás (a természeti erőforrás-termelékenység csak fele az EU-átlagnak) és ma nagyobb az üvegházhatású gázok kibocsátott mennyisége, mint 2013-ban volt. A védelem alatt nem álló területeken a biodiverzitás megőrzése sokszor nem kellő súlyú szempont, jelentős számban történnek a tájképet, az ökoszisztémát felszámoló vagy érdemben negatívan befolyásoló változtatások, zöldmezős beruházások.”
„A fenntarthatóságra ösztönző intézményi megoldások száma nem elegendő: nem alkalmazzuk azokat az adó- vagy díjformákat, amik a fenntarthatatlan megoldások árát emelné, s a termelési vagy fogyasztási döntésekbe az árjelzéseken keresztül építené be a fenntarthatósági információkat. A döntéseket megelőző hatásvizsgálatok alig tartalmaznak fenntarthatósági elemeket, ahol pedig az elvileg kötelező lenne (stratégiai környezeti vizsgálatok, környezeti hatásvizsgálat), ott a gyakorlatban ezek sokszor csak formálisan, diszfunkcionálisan érvényesülnek. A széleskörűen alkalmazott társadalmi jelzőrendszerek (mutatók, indikátorok, makroadatok) többnyire az aktuális gazdasági aktivitásra és a pillanatnyi jólétre fókuszálnak, a jövőbeli jóllétre hatással lévő változásokat ritkán mérjük, s nem használjuk általánosan. A magyar társadalom tagjainak többsége kevés információhoz, magatartását esetlegesen befolyásolni képes adathoz fér hozzá, ritkán szembesül ilyenekkel. A nem fenntartható társadalmi-gazdasági folyamatok így többnyire rejtve maradnak, az azokra való reflexió elmarad.”
„Az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljainak 2030-ig esedékes teljesítése számos területen valószínűtlen a megvalósítás trendjeit kivetítve.”
„A természeti tőke globális mértékben zajló felszámolásának megállítása és a magyar nemzetgazdaság a közepes fejlettség csapdájából való kilábalásának támogatása érdekében az egyes nemzeti erőforrásokba való beruházások arányait a fenntarthatóság érvényesítésével ki kell egyensúlyozni. A korábbi extenzív növekedési pályát lehetővé tevő tényezők jórészt kimerültek – a munkaerőtartalék minimális, a természeti erőforrások nagymértékű felhasználása a jövőbeli ökoszisztéma-szolgáltatások biztosítását veszélyezteti.”
„A közepes fejlettség csapdájából való kitörés kulcsa a minőségi alapú, fenntartható, intenzív gazdasági fejlődési modellre való átállás (…), a környezetileg káros és a fenntarthatósági átmenetet nem szolgáló költségvetési kiadások rendszeres számbavétele.”
„A nem fenntartható döntések és választások egyik alapvető oka az erőforrások szűkösségéről való nem megfelelő informáltság. A társadalom tagjainak nagy része kevés információval és alkalmazható tudással rendelkezik ahhoz, hogy a mindennapi életvitelükben is érvényesíteni tudjanak fenntarthatósági szempontokat.”
„Fontos aspektusa a fenntarthatóságról szóló kommunikációnak, hogy az elsősorban ne a nem fenntartható gyakorlatok következtében előálló katasztrófákról és az azokkal kapcsolatos fenyegetésekről szóljon, hanem információt szolgáltasson a fenntarthatóságot megvalósítani képes megoldási lehetőségek alkalmazhatóságáról és elérhetőségéről.”
„A kormányzati kommunikációban és a közmédiában kapjon érdemi szerepet a fenntarthatósági értékek és jó gyakorlatok bemutatása, népszerűsítése.”
„A mai társadalmakra jellemző, hogy az antropogén területhasználat nagy mértékben nő, egyre kisebb területekre szorítva vissza a hagyományos tájképet, s az egyébként védelemre érdemes településképet. Ezért a fenntarthatósági fordulat részeként fokozott figyelemmel kell lennünk a műemlékvédelemre, a kulturális örökség épített részének védelmére, a településképek és a táj védelmére.”
(Fenntarthatóság kontra társadalmi polarizáció) „Ennek hatásosságát csökkenti, ha egy társadalomban növekszik a társadalmi polarizáció, amikor az eltérő álláspontok, értékek és érdekek különbségei termékeny feloldásának lehetőségei jelentősen beszűkülnek. A társadalmi polarizáció növekedése nagy valószínűséggel ellehetetlenítheti az olyan összetett, sok szereplő együttműködését igénylő fenntarthatósági problémák megoldását, mint például a népességfogyásét, vagy az éghajlatváltozásét.”
„Hazánk az EU éghajlatváltozást okozó kibocsátásának csak 1,8 százalékáért felelős, ugyanakkor az elmúlt évtizedben a hazai kibocsátásokat nem tudtuk tovább csökkenteni.”