Ukrajna;Orbán Viktor;légiközlekedés;üzemanyagárak;

Orbán Viktor: Tudunk jó eszköz lenni a békét akaró emberek kezében

Az üzemanyagárakról szólva azt mondta, most még szép szóval kérik, hogy a kereskedők tartsák be vállalásukat. Mindezt azonban nem fogják kétszer mondani. 

Európa többet is tudna tenni azért, hogy a béke felé mozduljunk el - jelentette ki péntek reggel a miniszterelnök az állami rádióban.

Orbán Viktor azt mondta, a soros uniós elnökség nem jogosítja fel, hogy bárkinek a nevében tárgyaljon. „Amit én csinálok, azok ugyan tárgyalási formátumnak tűnnek, mert asztal mögött ülünk és megbeszélünk kérdéseket, de nem tárgyalunk. Ezért nekem nem is kell mandátum, mert nem képviselek én semmit” - magyarázta, jelezve, Magyarországnak tudnia kell a helyét, meg a súlyát, a nagy béketárgyalások ügyét majd a nagy országok fogják elintézni. Ő éppen ezért annyit tesz, hogy elmegy azokra a helyekre, ahol olyan háborús veszély van, vagy háború, aminek Európára és Magyarországra nézve is van negatív következménye. Ezeken a helyeken aztán tisztázza a tényeket - utalt kijevi látogatására.

Azt hangoztatta, hogy félreértjük a háború természetrajzát, ha azt gondoljuk, zajlanak az események és abból egyszerűen béke lesz. Ezért lépéseket kell tenni. „Magyarország nem vállalhatja ennek a felelősségét, erre nincs se mandátumunk, se megfelelő nemzetközi politikai súlyunk, nincs megfelelő nemzeti össztermékünk, hadseregünk és így tovább, de tudunk jó eszköz lenni a Jóisten kezében, tudunk jó eszköz lenni a békét akaró emberek kezében” - vélekedett a kormányfő, hangsúlyozva, hogy a békéhez vezető út első lépéseit tudják megtenni. 

Arra nem felelt, hogy mi lesz a következő lépés ebben a folyamatban. Mindezt azzal indokolta, hogy ezek kényes és érzékeny dolgok, akkor kell róluk beszélni, hogyha már az ember maga mögött hagyta az éppen soron következő lépést.

Később arról beszélt, hogy van egy morális nyomás az embereken, akik érzik, hogy többet kellene tennie Európának a konfliktus megállítása érdekében. Emellett mindenhol aggódnak a háború gazdasági hatásai miatt. Kijelentette, megélhetési nehézségek vannak Nyugat-Európában, mindenhol „háborús infláció” van. „Persze a dolgok mindig bonyolultabbak, mint ahogy az emberek érzékelik, de a dolgok mélyén ez az igazság is ott van. Tehát ez a két dolog egyre inkább afelé változtatja meg az európai közvéleményt, hogy gondoljuk ezt át, és tegyünk többet a béke érdekében. A béke morálisan is helyes lépés lenne, másfelől pedig minden ország úgy érzi -  én is így érzem, mint magyar ember - hogy a béke azáltal, hogy sikeressé teszi Európát, jó lesz nekünk, magyaroknak is. Ezt így gondolja a német is, a francia is, meg az olasz is” - fejtegette a miniszterelnök.

Az általa alapított pártcsaláddal kapcsolatban azt mondta, hétfőn lesz az alakuló ülés, ahol összegyűlnek mindazon pártok, akik a csatlakozásukat már eldöntötték, csak még nem jelentették be. Ekkor láthatja majd mindenki, hogy „nem a levegőbe beszéltem”. 

A francia választásokról szólva elmondta, olyan jelentőségű esemény történik Franciaországban, amit innen Budapestről talán be sem látunk, de aki foglalkozik külpolitikával, az láthatja, hogy itt egy olyan változás lesz, ami azonnal hatást gyakorol majd az egész kontinensre. Nemcsak Brüsszelre, hanem a kétoldalú kapcsolatokra is, a magyar-francia kapcsolatokra is - magyarázta. A választási kimenetel bizonytalanságára hivatkozva nem adott választ arra, hogy a Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés csatlakozik-e a Patrióták frakciójához. Mindenesetre úgy értékelte, hogy az új politikai formáció által képviselt csoportnak már most erősebb képviselete van mint látszik és egyre jobban erősödni fog. 

Orbán Viktor jelezte, hogy a szerdai kormányülésen két olyan kérdést is tárgyalniuk kellett, ami felháborodásra ad okot. Az egyik ilyen a légiközlekedésben kialakult helyzet. Amit ott most látunk, az a tűrhetetlen kategória, azon nem lehet nem felháborodni - fogalmazott, megjegyezve, hogy az emberség minimuma is hiányzik, mivel a repülőtér legtöbb utasa olyan ember, aki egész évben dolgozott, s a félretett pénzéből most el akar menni nyaralni. Nem állnak olyan jól a fizetések Magyarországon, hogy az ember csak úgy kénye-kedve szerint repkedhessen, vagy nyaralgathasson - fűzte hozzá. Abban bízik, hogy amennyiben fizikailag is átveszik a repülőteret, akkor a helyzet hirtelen javulni fog. 

Az üzemanyagárakról szólva azzal kezdte mondandóját, hogy szerinte nem helyes, ha egy miniszterelnök elkezd fenyegetőzni. Azonban kötöttek egy megállapodást az üzemanyag-forgalmazókkal, hogy az emberek nem fizethetnek többet az üzemanyagért, mint ami a szomszédos országok átlagára, s ezt be kellene tartani. „Olyan nincs, hogy egy darabig úgy van, azt egyszer csak kicsúsznak ebből a sávból. Most ez történik. Ezért én még egyszer mondom -  inkább az empátia, meg a visszafogottság nyelvén beszélve, de világossá akarom tenni - hogy most szóval kérjük. De nem mondjuk kétszer. Megállapodtunk, be kell tartani. Nem tűrjük el, hogy Magyarországon többet fizessenek az emberek az üzemanyagért, mint a szomszédos országok átlagára. Ha ez a szép szó nem segít, akkor intézkedni fogunk” - fenyegetőzött a kormányfő. 

A gazdaság helyzetéről szólva azt mondta, több olyan jel is van, ami bizakodásra ad okot. „Aztán majd meglátjuk, szeptember, október, amerikai elnökválasztás, háború kimenetele...hogy az egész összerendeződik-e végre egy olyan vízióvá, egy olyan képpé, amelytől azt remélhetjük, hogy érzékelhető időtávon belül, általában javul a helyzet, nemcsak biztató jelek lesznek, hanem egy általános helyzetjavulás. Ehhez azért még sokat kell dolgoznunk” - zárta nyilatkozatát Orbán Viktor.