Az európai parlamenti választás nem erősítette meg azokat az év elején napvilágot látott jóslatokat, amelyek szerint a jobboldali radikálisok többségbe kerülhetnek az Európai Parlamentben, egyúttal az Európai Bizottságban, de kijózanító eredmények így is születtek. Ezek közé tartozik, hogy az Alternatíva Németországért (AfD) minden kémbotrány ellenére második helyen végzett Németországban, megelőzve a kormányzó szociáldemokratákat. A francia parlamenti választás eredménye, a jobboldali populista Nemzeti Tömörülés (RN) előretörése szintén azt mutatja, a hagyományos pártok nem ülhetnek ölbe tett kézzel, hiszen ezek a folyamatok arra is utalnak, hogy az európai lakosság egy nem csekély része elégedetlen a demokráciával. Ez a folyamat még szembetűnőbbé válhat a három keletnémet tartományban rendezendő szeptemberi választáson, amelyek mindegyikén az AfD nyerhet. És akkor még nem is szóltunk a novemberi amerikai elnökválasztásról, amelyen Joe Biden elnök gyászos, a tévévitán nyújtott szereplése után Donald Trumpnak minden esélye megvan arra, hogy amerikai elnökké válasszák meg. Ő pedig különösen nagy veszélyt jelent a globális demokráciára.
Felmérések is igazolják, hogy a mostani állapotok túlmutatnak a tradicionális pártok válságán, s már rendszerszintű problémáról lehet beszélni.
Az AP amerikai hírügynökség által az év elején 24 demokratikus országban végzett nemzetközi felmérés szerint átlagosan 59 százalék mondta, elégedetlen azzal, ahogyan a demokrácia a saját országában működik,
és átlagosan 75 százalék fejezte ki kételkedését azzal kapcsolatban, hogy a megválasztott tisztségviselőket érdekli-e egyáltalán, mit gondolnak az emberek.
Ezeket az adatokat támasztja alá a Pew Research Center nemrégiben kiadott felmérése is. A vizsgált 35 országban a megkérdezettek mindössze 45 százaléka fejezte ki elégedettségét a demokrácia működését illetően. Ez azonban természetesen nem jelenti azt, hogy a diktatúrát részesítenék előnyben. Richard Wike, a Pew globális attitűdkutatásának ügyvezető igazgatója az ABC News podcastjében elmondta, az emberek továbbra is értékelik a képviseleti demokráciát, de jobb működést reméltek tőle.
Matthias Matthijs, a Johns Hopkins Egyetem docense, a Council on Foreign Relations kutatóintézet főmunkatársa szerint a demokrácia hanyatlásának egyik oka a város és vidék ellentétére vezethető vissza. Általában a városokban vannak azok a munkahelyek, amelyek a gazdasági növekedés alapját képezik. Ezért, mint mondja, az itt élők inkább hajlamosak arra, hogy progresszív módon szavazzanak. E szavazók a szociális kérdéseket is szem előtt tartják. A vidéki régiókban a gazdasági teljesítmény csekélyebb hányadát állítják elő. Az ott élők ezért úgy érzik, teljesen lemaradtak az életszínvonal tekintetében a városok mögött. Ezt az érzést csak megerősíti, hogy sok itteni fiatal a középiskola elvégzése után elhagyja a hazáját vagy a városokba költözik – véli a docens.
Figyelembe kell venni más fontos tényezőket is, így a társadalom átalakulását.
Az Egyesült Királyságban az 50-es 60-as években a 30 év alattiak 20-30 százaléka alapított családot. Ez most a tíz százalékot sem éri el, ami részben a szociális háló sebezhetőségére utal.
A fiatalok frusztráltak, mert a lakásárak folyamatosan emelkednek. A másik pedig a közösségi média, amelyik az összeesküvés-elméletek melegágyává vált. Ez különösen a Covid alatt és után vált szembetűnővé. Európában több párt vált népszerűvé az oltásellenességnek köszönhetően, ami természetesen szintén az elitellenesség válfaja. A következő Európai Parlamentben az Alternatíva Németországért olyan pártokat gyűjtene maga köré esetleges új frakcióban, amelyek egy része szintén oltásellenes álláspontot hirdet.
Korai lenne a demokrácia súlyos válságáról beszélni, de a negatív tendenciák globálisak.
Európában a pénzügyi, majd a migrációs válság után volt megfigyelhető a populista pártok megerősödése, azoké, amelyek elitellenesek és a demokrácia sebezhetőségére építenek. Ez azonban rendkívül összetett folyamat, a társadalmi elégedetlenkedés okai eltérőek. Annál is inkább, mert az uniós tagság egyfajta garanciát jelent - legalábbis Magyarország kivételével – arra, hogy az adott ország ne teljesen térjen le a demokrácia útjáról. Így történt ez például Görögország esetében. A súlyos pénzügyi válság után a radikális populista Sziriza azzal a hamis ígérettel nyert, hogy felmondja a hitelmegállapodást, magyarán nem törleszti a hitelt. Athénnak azonban nem volt zsarolási potenciálja, a csődközeli helyzet nyomán rá kellett ébrednie arra, nincs más út, tartania kell magát a hitelmegállapodás pontjaihoz. A Szirizát később le is váltották, s visszatért a hatalomba a mérsékelt jobboldali Új Demokrácia, tehát egy tradicionális párt.
A 2017-es olasz választás után két populista párt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és Matteo Salvini Ligája alakított kormányt. Az euroszkepticizmus, a tradicionalitással való szakítás ideája azonban csak ideig-óráig működött. A gazdasági szükségszerűségek itt is felülírták a reményeket. És bár Mario Draghi átmeneti időszaka után ismét egy populista színezetű kormány került hatalomra, Giorgia Meloni pragmatikusan viszonyul az EU-hoz.
Tehát igenis van visszaút egy-egy populizmus felé kalandozó ország számára, amelynek lakói úgy érzik, csalódtak a demokráciában.
Globális tendenciák
A tradicionális pártok elleni lázadás nem feltétlenül a demokráciában való csalódottságra utal. Argentínában a szélsőjobboldali Javier Mileit választották meg államfőnek, aki már a választási hadjárat során azzal kampányolt, hogy gyökeresen csökkenti az állami kiadásokat. Ez tömeges elbocsátásokat, az életszínvonal radikális csökkentését vetítette előre. Ám a dél-amerikai államban élők úgy gondolták: a permanens gazdasági válságban új, radikális utakat kell keresniük, már nem veszíthetnek semmit? Milei sokkterápiája már mutat valamiféle eredményt, kezd egyensúlyba kerülni a költségvetés, de egyre nagyobb a társadalmi válság, gyakoriak a szakszervezetek által szervezett tüntetések.
Dél-Afrikában a klientelizmus vezetett ahhoz, hogy az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) az apartheid utáni első szabad választás óta először kényszerült koalíciókötésre. A hatalomban eltöltött három évtized alatt tombolt a korrupció, a választók ezzel szemben lázadtak fel.
Indiában ugyan az előzetes felmérések Narendra Módi elnök pártja fölcsuszamlásszerű győzelmét vettették előre, ez nemhogy nem következett be, pártja, a Baratija Dzsanata még koalíciós partnerre is van utalva. Az ok itt az, hogy Modi alatt a demokratikus intézményrendszer erodálódása volt megfigyelhető. A választók ez esetben azt az üzenetet küldték: továbbra is képviseleti demokráciát szeretnének, és nem a demokratikus intézményrendszer aláásását.
Németország még ma is megosztott
Németországban szakértők régóta keresik a választ arra, miért annyira megosztott a Kelet- és Nyugat-Németország a német újraegyesítés után majdnem három és fél évtizeddel. Pedig egy a két országrész társadalmi attitűdjeit vizsgáló tanulmány, a Germany Monitor 2023-as jelentése szerint az életminőség megítélésében alig van különbség a kelet- és nyugatnémetek között.
A jénai Friedrich Schiller Egyetem kutatói által végzett felmérés tárta fel a különbségek okait. Keleten, illetve vidéken sokan panaszkodnak arra, hogy egyre megfizethetetlenebb a lakhatás. Gondot jelent továbbá a szakképzett munkaerő hiánya. Sokakat a gazdagok és szegények közötti növekvő kontraszt frusztrál. A strukturálisan gyenge vidéki régiókban – különösen Kelet-Németországban – a fiatalok elvándorlása különös kihívást jelent.
A felmérés azt mutatja, a lakókörnyezet döntő szerepet játszik a politikai attitűdök kialakulásában. Kelet-Németországban kétszer annyian nyilatkoztak úgy, hogy magukra hagyták őket, mint a nyugatnémetek (19% és 8%). Ezért Kelet-Németországban egyre többen érzik úgy, hogy a politikusokat nem érdekli a régiójuk, és nem elkötelezettek annak gazdasági fejlődése iránt. A Kelet- és Nyugat-Németország közötti különbségek azonban részben objektív tényezőknek tulajdoníthatók. A lemaradás érzése különösen elterjedt azokban a keletnémet és strukturálisan gyenge térségekben, amelyeket jobban érint az elöregedés és az elvándorlás.
Ezt az érzést komolyan kell venni, mert azok, akik magukat vagy régiójukat lemaradottnak tekintik, nagyobb valószínűséggel rendelkeznek populista attitűdökkel, és kevésbé elégedettek a demokrácia működésével - mondja Marion Reiser, a jénai Friedrich Schiller Egyetem politológusa. Tehát ez vezet az Alternatíva Németországért megerősödéséhez a keletnémet tartományokban. Míg Németországban a társadalom egységes abban, hogy a demokráciának nincs alternatívája (97%), a lakosság nagy része szkeptikus a demokrácia jelenlegi gyakorlatával kapcsolatban: Nyugat-Németországban tízből négy válaszadó (40%), Kelet-Németországban pedig több mint fele (56%) elégedetlen a demokrácia működésével.
A nagy többség azon a véleményen van, hogy az államnak felelősséget kell vállalnia az emberek sorsáért. Ugyanakkor egyre nagyobb a nyitottság egy másként működő állam felé. – A nyugatnémetek attitűdjei ezzel kapcsoltban hasonlóak a keletnémetekéhez – mondja Reinhard Pollak, a mannheimi GESIS Leibniz Társadalomtudományi Intézet szociológusa.
