A vasárnapi francia parlamenti választás végeredménye megerősítette az exit pollt, amely szerint a második fordulóra összeomlott a szélsőjobb, csak harmadik lett, s a baloldali szövetség, az Új Népfront (NFP) végzett az élen, megelőzve Emmanuel Macron elnök centrista tömbjét, az Együttet. Az NFP 182 mandátumot szerzett, az Együtt koalíció 168-at, Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése (RN) pedig mindössze 143-at, ami óriási kudarc tekintve, hogy az első forduló után még reális esély látszott számára az abszolút többség megszerzésére. A jobbközép Republikánusok 46 helyre tettek szert, a többin pedig kisebb pártok osztoznak.
Mivel az 577 tagú törvényhozásban 289 mandátumra van szükség az abszolút többséghez, látható, hogy egyetlen tömb sem szerzett abszolút többséget.
Mi várható mindezek után? Gabriel Attal miniszterelnök hétfőn hivatalosan is benyújtotta lemondását Macon elnöknek, de ügyvezető kormányfő marad. Az Elysée-palota azt közölte, az államfő „tanulmányozza a helyzetet”.
Alapvető gond, hogy a baloldali szövetség négy pártja egy sor kérdésben nem ért egyet: közös miniszterelnök személyéről sem tudtak megállapodni. Az új törvényhozás alakuló ülését július 18-án tartja.
A NFP vezető személyiségei már az exit poll bejelentése után jelezték, hogy igényt tartanak a kormányfői tisztségre. Szövetségeseket is keresniük kell a kormányzáshoz, mert ha nem tudnak kellő többséget felmutatni, az új kabinet nem kap bizalmat a képviselőháztól. A végső szót az elnök mondja ki. Nem kell feltétlenül azt a jelöltet kineveznie, akit a baloldali szövetség nevezett meg, választhat mást is az NFP padsoraiból.
Hosszú kötélhúzás várható tehát, a folyamat messze nem lesz olyan gyors, mint az 1997-es előrehozott parlamenti választás után, amikor mindössze négy nap alatt alakult meg az új kabinet.
De ki legyen a miniszterelnökjelölt? Ezt a kérdést a soha sem látott rövid, húsznapos választási kampány során többször is elhalasztották a baloldali pártok, mivel nem tudtak közös nevezőre jutni.
A baloldal több szereplője, köztük Glucksmann már előre igyekezett megnyugtatni a közvéleményt: Jean-Luc Mélenchon biztosan nem lesz miniszterelnök. A baloldali populista Engedetlen Franciaország (LFI) párt elnöke, korábbi államfőjelölt rendkívül megosztó politikai személyiségnek számít. Marine Tondelier, a környezetvédők elnöke reális opciónak nevezte, hogy a civil szférából jelöljenek valakit a kormányfői tisztségre. Ez logikus lenne, így az NFP pártjainak nem kellene azon vitázniuk, melyik párt soraiból kerüljön ki a miniszterelnök személye. Glucksmann mindenesetre jelezte, ő biztosan nem lesz a „kiválasztott”.
A szövetségesek keresése a lehető legrosszabbul indul a baloldal szempontjából. A baloldal fő képviselői eleve kizárták a koalíciót Macron táborával. Márpedig más szövetséges aligha jönne szóba. Az elnök ugyan nem szólalt meg, de Stéphane Séjorné, a Macron által fémjelzett Újjászületés párt vezetője figyelmeztetett arra, nekik is vannak feltételeik: kizárnak minden szövetséget a az LFI-vel. Igen ám, de Mélenchon pártja nélkül az NFP-nek és Macron táborának szintén nem lenne abszolút többsége. Az elnök vélhetően a Republikánusokat (LR) is bevonná egy széleskörű koalícióba, de erősen kérdéses, létrejöhet-e egyáltalán egy ilyen szövetség a rendkívül különböző álláspontok miatt. Ráadásul a baloldal részéről olyan hangokat is hallani, amelyek szerint egységesek maradnak, az LFI nélkül nem akarnak koalíciót. Így a francia kormányalakítás egyelőre sokismeretlenes egyenletnek tűnik.
Gyorsan rakták össze a baloldali programot
Az Új Népfronthoz tartozó négy párt, a zöldek, a kommunisták, a szocialisták, valamint a baloldali populista Engedetlen Franciaország (LFI) rekordidő alatt dolgozott ki egy 150 oldalas programot, amely két külpolitikai kérdést is igyekezett tisztázni. A szocialisták irányvonala diadalmaskodott azzal, hogy a szövegben terrorszervezetnek nevezik a Hamászt. A baloldali populista LFI-nél a szervezetet az Izrael elleni, október 7-én elkövetett terrortámadás óta ellenálló mozgalomként írták le, és tartózkodtak a vele szembeni bírálatoktól. A négy párt megállapodott arról is, hogy nem követelnek béketárgyalásokat Ukrajnától, ahogy azt az LFI akarta. A program hangsúlyozza "Ukrajna védelmének és az európai kontinens békéjének szükségességét".
Mindkét külpolitikai áttörés nagyrészt a szocialisták európai parlamenti csúcsjelöltjének, Raphael Glucksmannnak köszönhető, aki az EP voksoláson komoly feltűnést keltett azzal, hogy pártját 14 százalékra hozta fel. A kiváló eredmény – mindössze 0,8 százalékkal előzte meg a pártot Macron tömbje – az ő személyes sikerének nevezhető.
Glucksmann egyértelmű álláspontot képvisel az ukrajnai háborút illetően. Macronhoz hasonlóan ő is támogatja Kijev felfegyverzését, s már régóta óva int „az orosz imperializmustól”. A közel-keleti politikában is egyértelmű irányt képvisel: szolidaritást a Hamász támadásainak áldozataival, de bírálja Benjamin Netanjahu-kormányának antidemokratikus lépéseit is.
Gazdaságpolitikai szempontból a Népfront programja tartalmaz néhány aknát. A vörös-zöld baloldali szövetség 60 évre akarja levinni a nyugdíjkorhatárt, és 1400-ról 1600 euróra emelné a minimálbért.
A Népfront mindemellett be akarja fagyasztani az alapvető élelmiszerek és az energia árát is, és automatikusan az inflációhoz rögzítené a béreket. A vállalkozókra magasabb adókat vetnének ki, és újra bevezetnék a vagyonadót.
A gazdasági programot egy sor bírálat érte a többi párt részéről, azt állítva, finanszírozhatatlan ígéreteket tartalmaz. Bruno Le Maire pénzügy- és gazdasági miniszter többször is felháborodott a programban foglalt „hazugságok" miatt, és azt mondta, hogy a gazdasági elképzelések »nem életképesek«. Szerinte ha a programot átültetnék a gyakorlatba, a francia gazdaság összeomlik, és a munkanélküliségi gyorsan emelkedésnek indul, figyelmeztetett Le Maire. Annál is inkább, mert az államadósság így is az egyik legmagasabb Európában,