;

sajtó;Blikk;Magyar Péter;TISZA Párt;

- Magyar Péter kérésére a Blikk átírt egy vele készült interjút, két állítást is kihúztak Gyurcsány Ferencről

Az ellenzéki politikus azt állítja, ezek az állítások nem hangzottak el a beszélgetésben.

Megjelenés után módosították azt az interjút, amelyet a Blikk készített Magyar Péterrel, a Tisza Párt alelnökével - írja a Média1.

A portál beszámolója szerint jelentős módosításon esett át a cím, az interjúból pedig kihúzták azt a mondatot, amelyik szerint Magyar Péter döglött oroszlánhoz hasonlította a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét. Emellett eltűnt az a rész is, hogy nem tartja politikusnak Gyurcsány Ferencet. 

A Blikk kiadója, a Ringier Hungary azt közölte, hogy Magyar Péter kérésére valóban átírták a szöveget, de az újságíró nem tájékoztatta feletteseit a módosításról. „A cikkben az interjúalany kérésére történtek utólagos pontosítások. Az anyagot kezelő kollégánk a korrigálás tényét nem egyeztette feletteseivel, és nem tüntette fel utólagosan a cikkben. Ezt a Blikk tartalmáért felelős vezetők hibának tartják, és a szerkesztőségen belül levonják a szükséges következtetéseket” - fogalmaztak, ám arra nem tértek ki, hogy melyek ezek a szükséges következtetések. 

Magyar Péter az esettel kapcsolatban annyit közölt, hogy azért kérte a módosítást, mert nem mondott ilyeneket. Tudnék mást is mondani, de azt majd később - fűzte hozzá.

A Média1 megjegyzi, hogy nem ez az első hasonló eset a Bllikknél. Mint kiderült, a Jobbik korábbi sajtófőnöke, Szapanyos Anett jegyezte azt a cikket, amely Gyurcsány Ferenc bukását vetítette előre. 

Nagy Erzsébet úgy véli, a mostani esetekből az látszik, az oktatásirányítás igyekszik megszabadulni azoktól az iskolaigazgatóktól, akik nem megfelelő janicsárok.