- Megbicskázza az Ördögöt - Magyary Ágnessel Az örök székelyről

A regény fókuszában a Csíki székely krónika keletkezése körüli bonyodalom áll. ­Miért éppen ezt választotta témájaként?

Ez egy valóban létező krónika, ami a tizennyolcadik század végén került elő. Minden kornak megvan a divatja, és akkoriban az unatkozó vidéki kisnemesek szerettek hamisítani. Azóta is zajlik a vita arról, hogy a Csíki székely krónika eredeti dokumentum-e, vagy hamisítvány. Ebben nem óhajtok állást foglalni, de amiért megragadott, az az, hogy a „szerzője” Sándor Zsigmond – és az én egyik ükapámat is éppen így hívják. Gondoltam, az életben nincsenek irodalmi véletlenek, ezt ki kell használni. Próbáltam valahogy kitalálni, hogyan lehet ezt a kettőt összehozni egy regényben.

És mi a helyzet a Szádeczky családdal, a krónika sorsát és a regény cselekményét szintén meghatározó szereplőkkel?

Az egész tizenkilencedik században végig arról vitatkoztak, hogy a krónika akkor most eredeti, vagy hamisítvány. Rengeteg pró és kontra vélemény van. Szádeczky-Kardoss Lajos történész a huszadik század elején az akadémián tartott előadásában tételesen kifejti – a dolgozata megjelent, hozzáférhető –, hogy szerinte miért hamisítvány. A regényhősöm – és ez már a fikció −, Sándor Zsigmond sérelmesnek véli, hogy hamisítványnak titulálják a művét. Ez nem dokumentumregény, én képzeletből dolgozom, ahol sárkányok, feje tetejére állított templom és sehova sem araszoló idő van. Ebben a szövegben a hajmeresztő kalandok, fordulatok és a fantázia szabad áramlása az úr. Ez a bizonyos krónika a Sándor család szempontjából nagyon „kedvező” pillanatban került elő, ez már a valóság. Volt egy több évtizedes birtokpere a Sándor családnak, amit szintén megemlítek a regényben, és ennek a krónikának köszönhetően dőlt el a per a javukra. Tehát engem nem az érdekelt, hogy miket ír a krónika a székely nép eredetéről vagy a Sándor családról, hanem inkább a szöveg keletkezéstörténete foglalkoztatott.

Az örök székely Sándor Zsigmondja ha nem is örök, de mindenképpen korszakokon átívelő figura, megjárjuk vele a magyar harcokat, de Párizst is a huszadik század elején. Miért döntött amellett, hogy ő mindenkit túlél?

Nagyon érdekelt az, hogy milyen lehet az, ha valaki nem tud meghalni, és több évszázadon keresztül él. Míg más emberben egy emberöltő tapasztalatainak emléke bújik meg, az ő fejében évszázadok eseményei kavarognak. Míg egy „normális” ember emlékezetében egyszerre vannak jelen az iskolás és az egyetemi évek, addig Sándor Zsigmondnál a mohácsi vész és a huszadik századi Kolozsvár emléke él elevenen. Irodalmi előzményként Virgina Woolf Orlando című regényét tudom említeni, bár ott egy transzformáció van a műben, az én regényemben viszont többször megy végbe az átalakulás. Hatalmas írói szabadság, hogy ha a regényhősünk oda mehet, ahova akar, és akkor, amikor csak akar, hiszen sem a tér, sem az idő nem korlátozza az embert szerzőként.

Említette a családi névazonosságot. Mennyire tudott hozott anyagból dolgozni?

Sándor Zsigmond ükpapámról nem sok mindent tudok. Fénykép van róla, de családi anekdotákat nem ismerek vele kapcsolatban. Ez viszont felszabadító érzés is, mert akkor bármit kitalálhatok. És ki is találok. Sándor Zsigmond lekési a mohácsi csatát, Sándor Zsigmond megbicskázza a tizenkilencedik században az Ördögöt, Sándor Zsigmond több száz éve szerelmes ugyanabba a cigány lányba, Margitba, Sándor Zsigmond elmegy Párizsba Adyhoz, hogy reklamáljon nála a Dózsa György unokája vagyok című verse miatt…

A cselekmény helyszíne viszont egyáltalán nem fikciós. Székelydálya és környéke az ön életében is fontos. Esszét is írt róla korábban. Mennyire az ön családjának története a könyv?

Igen, nagyon sok nyarat töltöttem ott a nagymamámnál. Ismerem a templomot, amely szerepel is a regényben, és amely ma már műemlék. Ebből a gyerekkorból vagy a családból hozott történetekből visszaköszönnek olyan motívumok, amelyek beépültek a regénybe. Például amikor megfejik a kecskét, miközben isznak a férfiak, és kiderül, csak egy bakkecske, és nyilván nem is ad tejet, vagy hogy ültek a pincében, és mindenféle tiltott katonanótákat énekeltek. Nagymamámat nagyon sokat kérdezgettem ezekről a történetekről, és ő mindig mesélt. Az volt a trükköm, hogy újra és újra megkérdeztem, mert kíváncsi voltam, mennyiben változik, amikor újra elmeséli, vagy mi az, ami eltér a korábbitól. Ez volt az írói módszerem tízévesen. De én ezt nem gondolnám családtörténetnek, és nem is akartam ebből azt írni. Ez fikció, és így is kell Az örök székelyt olvasni. Úgy kezdődik a regény, hogy megáll az idő, és eljutunk Sándor Zsigmond pincéjébe, akiről kiderül, több száz éve él.

Sándornak van még egy ellenlábasa, maga az Ördög. A korábbi könyveiben is több az alvilági motívum…

Az ördögfigura irodalmi előzménye már Tamási Áronnál is megvan. Nála úgy jelenik meg, hogy szinte semmiben sem különbözik bármelyik székely embertől. De a népmesékben is szerepel. Az is foglalkoztatott, hogy mit gondol a teológia a gonoszról. Az Ördög és Sándor Zsigmond civódása valójában egy hatalmi játék: ki az, aki át tudja verni a másikat. Hogyha teológiailag nézzük az ördögöt, akkor az ember nem tud felülkerekedni a Gonoszon. De a folklorisztikus vagy az irodalmi figurát le tudja győzni az ember.

A könyv sok vendégszöveggel dolgozik. Ezenfelül érezhetjük Esterházy és Márquez hatását. Utóbbi sokkal direktebben is megjelenik, mivel szó esik a Száz év magányról. Eszünkbe juthat Darvasi László is, hiszen A könnymutatványosok legendájának hasonló a szemlélete az ön könyvéhez. Ők a témák vagy az írói módszerek miatt lehetnek fontosak?

A kortárs magyar irodalom értelmezésénél szeretjük használni a mágikus realizmus kifejezést. Spanyol szakosként most nem szeretnék belemenni és latin-amerikai szemszögből elemezni, hogy ez helyes-e vagy sem, vagy hogy mi van az irányzat megszületése előtt keletkezett művekkel, azokat minek nevezzük stb. Szerintem azért egy kicsit túlzás, hogy minden mágikus realizmus, amiben van némi fantázia. Darvasi – aki önnek is eszébe jutott, és akinek az egyik szövege, a Sommer Jánosné szerepel a könyvben mint irodalmi allúzió – olyan szerző, aki szintén képzeletből dolgozik. Ő azt mondja magáról, hogy nem kutat, hanem elképzel. Én is elképzelek, bár azért néha kutatok, de csak azért, hogy tudjam, miről fogok hazudni.