Dugig telt a róla szóló musical miatt a Margitszigeti Színház. Évtizedekkel ezelőtt, kicsit odébb, a megboldogult margitszigeti Vörösmarty kertmoziban tartották Andrew Lloyd Webber és Tim Rice musicaljének magyarországi ősbemutatóját, az akkor alakuló szabadcsapat, a Rockszínház előadásában. Romantikus körülmények között sátrazva, forradalmi hevülettel, a színházi szakmát és tán a világot is megváltó szándékkal rukkoltak elő az ugyancsak forradalmi hevületű darabbal. Ami arról regél, hogy egy alulról jövő akaratos lány, aki a testét is jócskán áruba bocsájtja érvényesülése érdekében, eljut Argentína élére. Messiásként hisznek benne a rendszerváltást akaró és el is érő emberek, temérdek jót is tesz a szegényekért, de aztán ő is korrupttá, haszonlesővé válik. Ő is központosítja a hatalmat, becsukat számára kellemetlen embereket, „elemészt” másokat, ahogy saját magát is, ez vezet döbbenetesen korai halálához.
Mind a mai napig szinte olyan kultusz övezi, mint a mártírhalált szenvedő Szent Johannát, aki tényleg rászolgált arra, hogy a tisztaság, az angyali jó szándék jelképévé váljon, míg Evita kezdetben jót akart, később már maga is előidézte a nyomort. Megtörtént vele az, ami túlontúl is sokakkal, hogy a hatalom megszédítette, eltorzította, testét és lelkét is megtámadta.
A temetésével kezdődik és fejeződik is be az előadás, keretes szerkezetként. A színpad közepén jelentőségteljesen ott a koporsó, amit gyászos képpel, lefelé szegett arccal állnak körül az emberek. A háttérben fekete-fehér, patinásan elöregedett képkockákon kivetítik az igazi temetést. Grandiózus a hullámzó embertömeg. Lerí mindenkiről, hogy az ország legfontosabbnak tartott embere távozott, és igazi, mély a megrendülés, hatalmas a fájdalom. A színpad és a filmvászon szinte összeolvad, és így tulajdonképpen a múlt és a jelen is találkozik. A sokak szemében megváltónak hitt Evita ellentmondásos, izgalmasan rejtélyes személyisége máig hat.
Az általam látott előadásban Pesák Ádám Che Guevaraként szarkasztikus csípősséggel gyakran a színpad szélén, de olykor az eseményekbe is belépve kommentálja a történeteket. Afféle értelmiségi kívülálló, akinek rálátása van temérdek mindenre, nem lehet hazugságokkal, maszlagokkal megetetni. Olyan nagyon beleélni sem tudja magát semmibe, ezért lelkesedni sem képes különösebben. Pesák remekül megmutatja, túlzottan tisztán lát, és igen hamar észleli mindennek a visszáját. Akár már előre sejti, megorrontja, hogyan fajulnak el a dolgok.
Hatalmas bizalmat kapott a címszerep alakítója, Gadó Anita. Erre sok tekintetben rá is szolgál. Szépen énekel, ha nem is falrepesztő hangon. Vonzó személyiség, hihető róla, hogy belebolondulnak a férfiak. Érzékletes a kezdeti naivitása, és még az is, hogy fokozatosan hogyan nyílik ki a csipája. A mindössze huszonhatodik évében járó színésznőnek a romlottságot, és azt a karizmát, hogy rendszerváltást képes csinálni, lelkesedésre bír rávenni egy országot, és ezt a lelkesedést, ha már nem is a társadalmi viszonyok iránt, de legalább maga iránt még akkor is sikerül fenntartania, amikor már erőteljes lejtmenetben van az ország, kevéssé hiszem. Evita zseni volt a maga nemében, és ezt a zsenit kellene eljátszani kellő színészi fajsúllyal. Lehet, hogy Gadót kissé hamar dobták a mély vízbe; ilyen nagy szerepívű feladat, nehéz énekelni valókkal a hatalmas színpadon, némi elfogódottságot is eredményezhetett. Tán teljes egészében birtokba veszi majd a szerepet Győrben, ha gyakran játssza, hiszen a Margitszigeti Színház és a Győri Nemzeti Színház közös produkciójáról van szó. Az általában rezzenéstelen arcára sokkal több kifejezőerő kívánkozna.
Ez igaz a tánckar és az énekkar tagjaira is, akikre jókora terhet rak Bakos-Kiss Gábor rendező. Szőllősi Krisztina koreográfus még az énekkart is megmozgatja. Ők a „népség-katonaság”. Bámulatos energiákkal, magabiztos profizmussal dolgoznak. A gondosan beállított mozdulataikról le is vehető a forradalmi nekibuzdulás, vagy a végzetes letargia, de az arcuk nem tükrözi, hogy ők most akár fejvesztve átszakítanak minden gátat, végzetesen elkeseredettek, nyomorognak, szinte vége számukra a világnak. Ebben az esetben profizmus van, mély átéltség nincs. Ez lényegében az előadás jelentős részére is vonatkozik, nincs meg benne az eltökéltség a változtatásra, a falak rohamos ledöntésére. Ez Bakos-Kiss által biztos kézzel odatett, komoly munkával megvalósított, alapjában társadalmi küldetés nélküli, szórakoztató produkció, ami méltánylandó. Ám a Rockszínház csapata tényleg ki akarta fordítani a Földet a sarkaiból, ami még inkább méltánylandó, főleg, ha a darab is szól erről.
Szépek Árva Nóra jelmezei, szín- és formakavalkádot visznek a produkcióba és a látványos táncokkal együtt némiképp revüelemekként is szolgálnak. Horesnyi Balázs fémvázas díszlete, lépcsőrendszere, melyen akár száguldó tempóban is föl-alá lehet rohangászni, ugyancsak a mozgalmasságot szolgálja.
Kocsis Dénes az énekes Magaldi, aki az első komoly lépcsőfok volt Evita karrierjében. Messze vivően árad a hangja. Kiválóan ad egy csillogó-villogó, önimádó sztárt, aki azért belezúg Evitába, de státusszimbólumként is szüksége van egy bombázó nőre, ahogy neki szintén egy befutott pasasra, a ranglétrán való akarnok előrefurakodáshoz. Csengeri Attila Perón, az államférfi, aki képes háttérbe húzódni egy nőért, de azért a színfalak mögül igyekszik kézi-vezérelni. Csengeri a beérett musicalszínész, akinek maximális szinkronban van a játéka és a kimunkált énekhangja. Perón Evita által az ágyból otrombán, szélsebesen, törtető érzéketlenséggel, kiebrudalt szeretője, Molnár Ágnes. Lelke legrejtettebb bugyraiból felfakadóan énekli ki magából a nőt ért igazságtalanságot, már-már a tragédiáig eljutva, hogy őt most kisemmizték, nincs hová menjen. Na ez színészi fajsúly, le a kalappal! És nem először, és nem utoljára le a kalappal Silló István zenei vezető, karmester előtt. Az ő arcán aztán ott van minden érzelem, nyitott könyv a mimikája, szenvedélyes mozdulataival szinte szuggerálja nem csak a színházi zenekarban ritkaságszámba menően kiváló muzsikusokat, hanem a szereplőket is. Nincs lazaság, nincs tempóvesztés, a zenekarban maximálisan átélt, örömteli játék van.
Az egész produkciónak van svungja, jóféle lendülete. Imponálóan együttműködik a nagy szereplőgárda. A humor is megcsillan olykor. Érezhető, hogy szereti a közönség a hatalmas nézőtéren az előadást, ami Győrben hosszú sikerszériára számíthat.
