;

graffiti;Skócia;karikatúrák;street art;Fekete Valér Sior;

- Magyar kisnemes skót szoknyában

„Nincs több időm. Ötvenegy vagyok. Ha ő nem válik be, akkor nekem el kell engednem a tanárkodást, a középosztálybeli, művelt magyar énképét, és el kell fogadnom, hogy én egy munkás lettem, egy művész-munkás, aki ki van szolgáltatva egy másik ország munkaerőpiacának. De nem érdekel, mert nem fogják elrontani a kedvemet. Van munkám, szépen élünk, büszke vagyok a gyerekeimre”. Ezt mesélte legutóbb lapunknak az EP-választás előtti reménykedéssel a Skóciában élő Fekete Valér, Sior, aki feleségével és három gyermekével nyolc éve vándorolt ki Egerből. 

Történelem–francia szakos tanárként fizikai munkával tartja el a családját, mindennap dolgozik konyhán, kertben, építkezésen. Mindeközben szenvedélyes street art- és graffitiművész, karikaturista, a „magyar Banksy”, aki Eger helyett régóta Edinburgh utcáit tölti meg éles, társadalomkritikus tartalommal.

És ír, Ma hatna Gandhi címmel jelentek meg a novellái. Tartalmait a mobil Népszavában közöljük időről időre.

 Bemutatkozás, avagy Sior szabadságra megy

„Lehettem volna, bárki, bármi, de veletek nem volt kedvem, ezért lettem egy senki!” Ezt a graffitit, nagyon régen fújtam, Egerben a falra, valahol a mozi mellett, posztoltam is, évekkel később, véletlenül fotó is készült róla. Talán hat lájkot kapott, az egyik egy egri graffitis volt, aki tudta, mit akarok mondani. Úgy látszik, a legmélyebb mondanivalónk úgy pattan le az emberekről, mint gellert kapott golyó fémlemezről.

Fekete Valér vagyok, hivatalosan így kezdenek bemutatkozást, ezer karakterben kellene egy karaktert leírni. (Nem sikerült, de annyi baj legyen – a szerk.)

Egy skóciai kávézó kiürült vendégterében gépelem a soraimat, ahol dolgozom, ezer karakter, Kurt Vonnegut egyik kötete egy polcon, érdekes, hogy itt lapul. Kurt Vonnegutot megkérdezték első azonnal irodalmi Nobel-díjas könyve kapcsán, mit csinált előtte. Erre azt válaszolta, hogy „figyeltem”. Ötven éves volt, ha jól emlékszem.

A Népszava először egy riport kapcsán, majd ezzel, a nekem nagyon fontos lehetőséggel keresett meg, hogy mi lenne, ha publikálnék, a lap, új, online felületén, képeket és írásokat. Fuldoklónak szalmaszál olyan gerenda, mint nekem ez.

Ballagásra, egyik osztálytársamtól kaptam egy fotót, amire azt írta, senki nem érezheti magát olyan tehetetlennek, mint egy beteg aranyhal gazdája. Kedves lány volt, hegedült. Azt hiszem, ez egy nagyon pontos leírás, de módosítanám, hogy senki nem érezheti magát olyan magányosnak, mint egy magyar értelmiségi, messze idegenben, önkéntes száműzetésben, ahol csobogó magyar nyelvi fordulatait, rajzainak hátsó jelentését, a helyi, skót, brit társadalom nem tudja értelmezni, más a kulturális hátterünk, és csak egy nagyon erős akcentussal beszélő, hórihorgas fura arcot látnak, aki néha idétlen, néha meg olyan dolgokról beszél, amit egyszerűen nem értenek. Ez nem gőg, de lakások százait láttam, ahol egy könyv sem volt, míg szüleim nappalijában 9000 kötet sorjáz, ez azért sok mindent elmond. Hogy jutottam be lakások százaiba? Ablakon át, mikor piszkos munkaruhában másztam tetőket, télen-nyáron, pucoltam a mohát, csatornát, Skócia legpiszkosabb embereként, de ez hosszú, majd elmesélem.

Fekete Valér Sior

Ötvenegy vagyok, voltam szórólapos, ásatási munkatárs, kérdezőbiztos, állatmentő, kertész, fordító, utcai rajzoló Párizsban, babysitter Belgiumban, medencepucoló, karikaturista a Népszabadságnál, az Egri Ügyeknél és a Heves Megyei Napnál, konténerpakoló, dekoratőr, történelem- és franciatanár egri elit gimnáziumban, Waldorf-pedagógus, favágó az Ardennekben, otthonápoló, lépcsőház-takarító, tető- és csatornapucoló, festő, graffitifestő, önkéntes roma gyerekekkel segítő szolgálatnál, eloltottam három háztüzet, így tűzoltó, szakács és pincér, mindenes ház körül, ékszerkészítő és -árus, galériákba festek képeket. Streetart-művész, idegenvezető, kolbászárus egyetemi városrészben és fesztiválokon, segédmunkás kőművesekkel. Írtam egy könyvet Ma hatna Gandhi címmel, elég jól fogyott, voltam konferenciarajzoló, facilitátor, ahogy mondják, volt rádióműsorunk egy barátommal, rendszeresen írok és festek a mai napig.

Legjobb barátommal, a feleségemmel és három gyerekünkkel nyolc éve hagytuk el Magyarországot, egy olyan utat jártunk és járunk be, ami meglehetősen göröngyös, de építő.

A fent említett graffiti nem volt pontos, végül is abban az élethelyzetben nem akartam senki és semmi lenni, abban az adott ciklusban ez touché volt, a gondolat.

Megváltoztam. Annyival módosítanám a falfirkámat, hogy boldog és szabad ember szeretnék lenni.

Kérem, fogadják szeretettel a munkáimat, bízom benne, hogy találnak benne szórakoztató részeket és momentumokat.

(Valér nemrég elmesélte, hogy köztiszteletben álló mérnök édesapja egy baráti társaságban úgy írta le őt, hogy „szabad ember”. Pipa. Boldog akkor lesz, ha visszajelzéseket kap, bármikor, bárhogy, akár hagymapucolás, kertgondozás vagy graffitizés közben. Manírt nyomokban sincs benne, tehát csak őszintén, első érzésből, ahogy ő áll, ír, fest az Olvasó színe előtt – a szerk.)

A jóból kicsit adnak, tartja a mondás és biztos ebben hisznek azok is, akik a kevésbé felkapott természetes fürdőhelyeket szeretik. Nem kellenek az egymást érő büfék, a harc másik ezer strandolóval a legjobb napozóhelyekért. Elég a napfény, az erdő zúgása, a feltoluló gyerekkori emlékek. A szentesi tiszai strandon néztünk szét.