A cikk többek között Udvaros Dorottyára hivatkozik, aki a múlt hónapban a Partizánnak adott interjújában beszélt a Nemzeti belső működéséről. Udvaros állította, többször előfordult, hogy a kiemelkedő gázsiért szerződtetett külföldi vendégrendezők egy máshol már bemutatott rendezésük replikáját vitték színre, és ezek az előadások sokszor csak nagyon kevés alkalommal tudnak menni a közönség érdeklődésének hiányában. A Nemzet Színésze azt is megemlítette, hogy a különböző fesztiválok és vendégelőadások miatt sokszor túl hosszú idő telik el egy produkció két előadása között ahhoz, hogy karbantartott, begyakorolt előadásról beszélhessünk.
– Ezek alapján néztük végig a Vidnyánszky-korszak nagyszínpadi produkcióit. 2013 szeptembere óta negyvenhét nagyszínpadi bemutató volt. Kezdetben a vezérigazgató (miután az előző periódus összes előadását levette a repertoárról) a saját régebbi, beregszászi rendezéseivel igyekezett valamennyire feltölteni a naptárt, és ezek között jócskán akad nagyon régi, ám méltán sikeres produkció is. Udvaros Dorottya és más forrásaink szerint egy harmincnál kisebb széria egy ekkora színpadon bukásnak számít. A bukás természetesen a színházi üzemmenet normális része: bukni szabad, másképp nincs színházi innováció. Legföljebb a bukások száma nem mindegy – írta meg a Revizor.
A cikk a sikertelen szériák mellett említ nagy számokat is, 2014-ben bemutatott János vitéz Vidnyánszky rendezésében 211 előadásnál tart, a 2016-ban színre került Körhinta (szintén a vezérigazgató jegyzi) 91-szer ment eddig. Az viszont jól látható, hogy a sok ideje futó előadások ritkásan, számos beugrással kerülnek elő újra és újra, melynek veszélyeiről is beszélt Udvaros Dorottya, hiszen a színészeknek lehetősége tökéletesen kiismernie az adott produkciót, a díszletet akár.
– A Rómeó és Júlia a tragikus novemberi baleset előtt áprilisban ment utoljára – mutat rá a cikk. Bukásról árulkodnak a számok több premier esetén, a mostani éra alatt a teátrum 47 nagyszínpadi produkciójából 28 előadás ment harmincnál kevesebbet, ez pont 60 százalék. – A Kaukázusi krétakör (Avtandil Varszimasvili rendezte) 12-szer ment a nagyszínpadon, utána átkerült a Gobbi Hilda Színpadra. A 2019-ben bemutatott A vihar Andrzej Bubien lengyel rendező színpadra állításában 7 előadást ért meg. A vezérigazgató nyilván azért hívta vissza, mert már 2014-ben is sikerült 11-es szériát rendeznie Gombrowicz Operettjéből.
A gyakran játszott Shakespeare-darab, az Ahogy tetszik, Silviu Purcarete rendezésében 24-szer került színre. Szintén Purcarete-rendezés volt a 2019-ben bemutatott Csehov-darab, a Meggyeskert, 11-szer került színre. És ugyanő rendezte a Scapin furfangjait Scapin, a szemfényvesztő címen, ami 9-szer tudott műsorra kerülni. Akárcsak a David Doiasvili rendezte Tartuffe – sorolja a cikk, hozzátéve – meglepő, hogy épp a klasszikusok és a hagyományos sikerdarabok buknak ekkorákat a Nemzetiben, de alapos elemzéssel biztos lehetne magyarázatot találni rá – veti föl a Revizor. A portál nem rejti véka alá szándékát, miszerint „célunk egyrészt olvasóink tájékoztatása, másrészt valami releváns reakció/válasz kicsalogatása a Nemzeti Színház illetékeseiből”.
