Magyarország;gyermekvédelem;örökbefogadás;titkolózás;gyámügy;

Nem tudni, hogy hány gyerek és szülő várakozik

- Hatvannégy örökbefogadás, nagy titkolózás Budapesten

Úgy tűnik, szociális és gyermekvédelmi kérdésekben nem lehet adatokhoz jutni

Idén hatvannégy gyermek örökbefogadását engedélyezte végleges hatállyal Budapest Főváros Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztálya június 30-áig – derült ki a hivatal Ungár Péternek adott válaszából.

Az LMP társelnöke hiába kért az örökbefogadással összefüggésben konkrét számokat, csak részben kapott választ. Ungár Péter szerint nincs rendben, hogy szociális és gyermekvédelmi kérdésekben nem lehet adatokhoz jutni, a döntésekhez nem kapcsolódik előzetes és az utólagos hatástanulmány. Ugyanis azt is megkérdezte, hány gyerek és szülő várt örökbefogadásra ugyanebben az időszakban. Az örökbefogadási ügyben kijelölt gyámhivatal – mint írta – ebben a kérdésben nem minősül adatkezelőnek. Ungár Péter viszont úgy vélte: olyan közadatokra kérdezett rá, amelyekről a gyámügynek tudomása kell, hogy legyen, és amelyek alapján akár döntéseket kellene hozni.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly 1998 nyilvántartásba vett örökbe fogadható gyerek és 1229 engedélyezett örökbefogadás volt. Egy évvel korábban, 2022-ben kevesebb, 1741 örökbe fogadható gyerek volt, de több, 1254 örökbefogadást engedélyeztek. 2021-ben pedig még kevesebb, 1693 gyerek várt örökbefogadásra, és 995 engedély született, 2020-ban pedig 1 778 gyerek közül 917-nek lett családja. 2017 előtt, 2000-ig visszamenőleg mindig 1000 alatt volt az örökbe adott gyerekek száma.

A tendencia tehát pozitívnak látszik, a valóság viszont ennek ellent mond.

Csak az örökbefogadást nézve 2021-től az Orbán-kormány kizárta a rendszerből az egyedülálló szülőket, ők már csak különleges eljárás után, miniszteri engedéllyel lehetnek örökbefogadó szülők. Ungár Péter egyébként hiányolja az erre vonatkozó hatástanulmányt is.

A szabályok idén újra módosultak: július elsejétől ha az édesanya a gyermekét hátrahagyva távozik a kórházból, és hat héten belül sem ő, sem más hozzátartozó nem jelentkezik a gyermekért, a csecsemő lemondó nyilatkozat nélkül örökbe fogadható lesz.

Ennek vélhetően az az oka, amelyről lapunkban már írtunk: kórházi körülmények között várakoznak kisbabák. Akkor mintegy 30 rendezetlen jogállású, sorsára hagyott csecsemőt gondoztak a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban létrehozott , egyébként 21 fős otthonban, és már egy új, 40 férőhelyes gyermekotthon előkészítése is megkezdődött, kifejezetten a 0-3 éves korú gyermekek számára. Mindennek az oka az, hogy a gyermekvédelemben nincs elég férőhely, gondozási hely és nevelőszülő.

A gyermekek helyzetének drámai változását mutatja, hogy miközben az elmúlt 20 évben 20 százalékkal csökkent a 0-17 éves korosztály létszáma - 2001-ben több, mint 2 millióan voltak, 2023-ban már csak 1,6 millióan –, a szakellátott kiskorúak száma emelkedett. Ebben az időszakban 17 994-ről 21 428-re emelkedett, vagyis a korosztályon belüli arányuk csaknem 50 százalékkal nőtt.


Családvédelem nincs, kritikus szinten az ellátás

Gyermekvédelemben dolgozó forrásaink állítják családvédelem nincs, a bajba jutott szülők, vagy a veszélyhelyzetbe került gyerekek alig kapnak segítséget. A gyermekvédelmi intézményekben 2010 óta nincsenek szakmai fejlesztések, hónapokig vannak veszélyeztető családban olyan gyerekek akiket a gyámhatóság hiába emelne ki, mert nincs intézményi, illetve nevelőszülői férőhely. Egy lapunkhoz eljuttatott levél alapján a Pest Vármegyei Kirendeltség fenntartásában működő gyermekvédelmi intézményeket arról tájékoztatta a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, hogy egyes telephelyeken a létszámhiány, és a várható dolgozói felmondások miatt a gyermekek biztonságos ellátása elérte a kritikus szintet.

Úgy tűnik, hogy most már tényleg hamarosan startol a NER YouTube-csatornája.