A Zempléni Fesztivál nyitókoncertjét erősen jellemezte az improvizáció. Nem csak azért, mert a Rákóczi-vár udvarában annyira telt ház lett, hogy volt akinek improvizatív megoldásként a vár emeleti ablakából kellett figyelni a hangversenyt.
A program első darabja is tele volt improvizációval. Hollerung Gábor karmester rezidens együttese, a Budafoki Dohnányi Zenekar játszott, elsőként Gershwin Kék rapszódiáját, Balog József zongoraművésszel. A mű közel áll a dzsesszhez. A dirigens pedig ezt erősítve néhány hangszeresnek külön lehetőséget adott szólistaként az improvizációra. Ebből jó hangulatú, fesztiválnyitánynak nagyszerű, igazi örömzene kerekedett. A karmester a második rész elején el is mondta, hogy ezután csak „rendes darabokat” játszanak. Következett Stravinsky Tűzmadár-szvitje, illetve a folklór elemekkel teli Weiner Szvitjének IV. tétele. Ráadásként pedig stílusosan Brahms: V. magyar tánca zárta a rendkívül kellemesre sikerült estét.
Másnap a Lázár Gyula bőgőssel kiegészült Nádor Quartet invitálta az érdeklődőket egy nyáresti szerenádra Erdőhorvátiba, a Református templomba. A Zempléni Fesztiválnak mindig is egyik fő erőssége volt a helyszínválasztás. A Tolcsvához közeli település temploma egyszerre áraszt nyugalmat és inspirációt. A fesztiválra rendszeresen visszatérő muzsikusok ezt azonnal megérezték és a délutáni forróság ellenére telt házas koncerten bizonyíthatták motiváltságukat. Meg is tették! Az egymást váltó komolyabb és romantikusabb repertoárelemek tényleg úgy szólaltak, mint egy igazi szerenád. Különös érzés volt az Erdőhorvátiban megbújó templomban meghallgatni Csajkovszkij Szentimentális keringőjét, vagy Kreisler Két hegedűdarabját, az első témája a szerelmi öröm, a másodiké pedig mi is lehetne más, mint a szerelmi bánat. A nyáresti szerenádból sem hiányozhatott Weiner Leó mű, ezúttal az öt tételes Divertimento volt a koncert utolsó darabja.
Aki ügyesen osztotta be az időt, odaért még Sárospatakra Bakos-Kiss Gábor Frankie című zenés monodrámájára, a művelődési ház kamaratermébe. A Zakariás Zalán rendezte produkció Frank Sinatra életéről szólt. Próza és dalok váltották egymást, sajnos a terem akusztikája nem volt a legtökéletesebb, de így is átjöttek egy óriási sikerekkel és hullámvölgyekkel teli, szenvedélyes művészsorsnak a különböző stációi.
Kedvelt program minden este a sárospataki borterasz esti dzsesszkoncertje. Remek tokaji borok mellett lehet minőségi zenét hallgatni, nem akármilyen párosítás. Szombat este Mózes Tamara (ének) és Kaltenecker Zsolt (billentyű) duójának fellépése egészen katartikusra sikeredett. A két előadó között óriási az összhang. Egymás minden rezdülését érzik, így olykor fájdalmasan, máskor mámorítóan ér össze az ének és a muzsika. Ráadásul Kaltenecker Zsolt a billentyűs hangszerén játékos módon hívta elő a hangokat, amelyek olykor a zongora máskor egy gitár hangázásra emlékeztettek. Érdemes őket megjegyezni és rákeresni a lemezeikre és megnézni, hogy hol hallhatjuk és láthatjuk őket legközelebb élőben.
Be kell vallanom, de azt hiszem ezeken a hasábokon nem okoz meglepetést, hogy az elmúlt két évben a Budapest Klezmer Band tagjaival elfogult lettem. (A zenekar vezetőjéről Jávori Ferenc Fegyáról a könyvhétre jelent meg egy interjúkötetem). Az együttes vasárnap délután egy új helyszínen, a Sárospatak közelében lévő ezerkétszáz fős Kenézlőn a csaknem háromszáz főt befogadó, felújított Faluházban lépett fel a Klezmervarázs címmel rendezett koncerten. Akkora volt az érdeklődés, hogy újabb és újabb széksorokat kellett betenniük a szervezőknek. A családias, sok szép pillanatot hozó koncerten Fegyáék a tervezett egy óra helyett másfél órát játszottak, joggal érezték úgy, hogy ezt röviden nem lehet befejezni. Megemlékeztek a Zempléni Fesztivál alapítójáról, a kiváló hegedűsről, a Liszt Ferenc Kamarazeneakar korábbi művészeti vezetőjéről, Rolla Jánosról is, akivel a zenekar többször is együttműködött korábban. A végén táncra perdült jó néhány néző és a többség állva köszönte meg a Budapest Klezmer Band tagjainak a líraibb és a hangulatot emlékezetesen oldó, vidámabb klezmer dallamokat.
„Ameddig bírom, csinálom”
Az idei fesztivál létrejöttéről, a további személyes terveiről Hollerung Gábor karmestert, a Zempléni Fesztivál igazgatóját, a Budafoki Dohnányi Zenekar vezetőjét kérdeztük.
A nyitókoncerten Gershwin Kék rapszódiájában a megszokottnál is nagyobb szerepet kapott az improvizáció. Ez tudatos döntés volt?
Igen, Balog József zongoristának az ötlete volt, aki egyébként is szokott a saját koncertjein is improvizálni. Azt is tudja, hogy ebben a zenekarban egyáltalán nem számít szitokszónak az improvizáció. A rögtönzésnek van egy varázsa, inspiráló, ha valaki olyat csinálhat, amire nincs minden nap alkalma, másrészt az improvizáció annak is egy jó eszköze, hogy közelebb kerüljünk a közönséghez.
Tavaly és most is nehéz volt megteremteni a fesztivál anyagi hátterét? Milyen tényezőkön múlt, hogy végül sikerült?
Tavaly könnyebb volt, mint idén. Akkor mondott le a fesztivál igazgatásáról Turjányi Miklós, akkor Sándor Jóska bácsi, aki sárospataki református kollégista volt, és ő alapította a Fémalk nevű céget, azért, hogy megmaradjon a fesztivál nagyvonalúan felajánlott egy összeget a saját zsebéből és egy hét múlva a számlánkon volt. Aztán ezen kívül sikerült állami támogatáshoz, illetve pályázati pénzhez is hozzá jutni. Idén a meghirdetett sajtótájékoztató előestéjén tudtunk az új kulturális miniszterrel, Hankó Balázzsal megállapodni a támogatásról. Jóska bácsi pedig ugyanannyit adott, mint tavaly.
A fesztiválon egy koncerttel ünnepli majd a hetvenedik születésnapját. Hogy tervezi a Hollerung 80-ig lévő időszakot?
Ameddig bírom, addig csinálom tovább.
