Aligha a véletlenek műve a világban bármi. No, itt nem feltétlenül a sorsszerűségre vagy az égiek mesterkedésére gondolok, ami ha roppant eredeti nem is, de szép gondolat volna, hanem Donald J. Trumpra. Nem szívesen gondolok Donald J. Trumpra, de feledni sem tudom. Beette magát a gondolataimba. Érdekesen néz ki a szeretett családom körében, no meg Weöres Sándor, Nick Hornby, Sárik Péter és Bognár Szilvia társaságában, tanácstalanul feszengve, akár John Travolta balfék bérgyilkos Vincent Vegája a Ponyvaregényben. De Trump jelenléte rettentő rémálmainkban indokolt. Könnyen lehet, hogy ő lesz a 47. amerikai elnök, és az is könnyen lehet, hogy a negyvennyolcadik is, bár erre az amerikai alkotmány ma nem ad lehetőséget.Trump nem a véletlenek játéka, végképp nem az esetlenségek vicce. Ahogy Boris Johnson sem az volt, és Geert Wilders, Marine Le Pen sem az.
Az elit valóban kissé eltávolodott a tömegektől, a liberális demokrácia koordináta-rendszerében komótos és körülményes válaszokat keresgélve a megszokott életminőséget erodáló szokatlanul gyors változásokra. A populisták ezt az elégedetlenséget legelik le (orosz hekkerek támogatásával kiélezett versenyt hozva: a Brexit és a Trump sikere is egy-egy vaskosabb paraszthajszálon múlt). Az ingatlanmágnás bulvárhős visszatérni látszik az első számú nagyhatalom élére, és egyre nyíltabban kérdőjelezi meg a sokszázados status quót. A 2025-ös „Projektje” hadüzenet annak az életformának (lásd keretes írásunkat), amely 300 éves fundamentumokra építette a világ legnagyobb gazdaságát és legeredményesebb társadalmát. Ez utóbbi persze véleményes, de finn, észt, izlandi vagy svájci álomról (jóllehet indokolt volna) nem beszélünk, amerikairól viszont igen.És Trump ebben a helyzetben beleszellent a nullás lisztbe. Nemhogy nem fog rajt’ se impeachment, se jogerős bírósági ítélet, pedig egyikre sem volt példa tömegesen 44 elnök ideje alatt (és a golyó se fog rajt’, persze a halálát igaz demokrata sosem kívánná), hanem egyenesen jól jön neki, akár egy harmadosztályú celebnek a hökkentő herevasalás.
Illibernyák know-how
A világszerte terjedő szélsebes szélsőjobboldali radikalizálódás megfejtéséhez, bármilyen hihetetlenül hangzik, nem kell messze mennünk, elég Orbán Viktor színeváltozását megértenünk. Aki csak annyira okos (de annyira viszont nagyon), hogy képes meghallani a mindenkori többség hangját, és az ún. nemzeti ún. keresztény kánon ún. patrióta szólamait. Olyan edző, aki ránéz a pályára, az ellenfélre, és máris látja a győzelemhez szükséges taktikát (a szabályok totális átírásával és a fair play notórius áthágásával). A legkisebb közös többszörös sokat próbált zsoldosa. A nincstelen és az ultragazdag sóhajok napszámosa. Bármi is legyen a cél, az eszközt szentesíti számára a relatív sokaság és a relatív katolikus püspöki kar.
Orbán egybefüggő tizennégy éves miniszterelnöksége (amely liberális demokráciában nem jöhetett volna létre) minta lett a nagyvilág radikális jobboldali, rendpárti, populista közegeiben. Nem nagyzolás, amikor e tekintetben a saját érdemeiről beszél (a Kossuth rádióban mondta el, hogy a Trump mögötti think-tank, az említett Projekt 2025 nem kevés magyar innovációt is tartalmaz. Nem mondta el, de pénzt is, sok magyar közpénzt.)
Orbán tervei világosak, bármennyire is összefüggéstelen hablatynak szeretnénk gondolni azokat. Pedig komolyak, akárcsak a következményeik. Ez a szíriuszi-turáni-türk gondolatsor egyfajta alt-right DIY-katalógus, a Hogyan csinálj demokráciából diktatúrát egy emberöltő alatt című tudományok segédeszköze.
Sokat megtudhatunk belőle számos beszédéből, de a legpontosabban akkor foglalta össze az illiberális know-how-t, amikor kiadta a 2024-es brüsszeli és washingtoni „mocsárcsapolás” vezényszavát. Ez volt az első európai konzervatív CPAC-dzsemborin tartott árnyéktrónfoglaló, amelyben a Fidesz-vezér tizenkét pontban skiccelte föl a hatalom megszerzésének és megtartásának technológiáját.
Néhány idézet a „magyar receptből”. Első pont: „aki az ellenfelei szabályai szerint játszik, az bizonyosan veszíteni fog.” Ez ugyan hangzatos okosságnak tűnik, de lényegében ez az ősbűn, a jogállami pillérek lebontásának a bevallása. Hiszen a játékszabályokat a szabad és tisztességes választásokra telepített, a független és kiegyensúlyozott közszolgálati tömegtájékoztatásra, a hatalommegosztás elvén nyugvó demokratikus jogállami intézményrendszer jelentette. Mindegyiket szétbarmolta.
Negyedik pont: „Én ismerem a nyugati demokrácia régi ethoszát, hogy a pártpolitikának és a sajtónak el kell különülnie. Így kellene lennie. De, Barátaim, a demokraták – például Amerikában – nem tartják be ezeket a szabályokat”, mondta Orbán, és a Tucker Carlson-féle figurák szerepeltetését ajánlotta 24/7-ben. Orbáni olvasatban tehát, ha hatalomra akarsz jutni, foglald el a sajtót (nehogy még mások foglalják el előtted). Mi sem természetesebb, gondolták a Fideszben. A Hír Tv-t úgy foglalták vissza Isten nevében, mintha az övék lett volna, Kocsis Máté szinte belovagolt a stúdióba az örömhírrel. Lukasenka se csinálhatta volna szebben. Hetedik pont: „ne szorulj ki a szélére!” Orbán szerint a jobboldalon időről időre felütik a fejüket szélsőséges összeesküvés-elméletek, a baloldalon meg szélsőséges utópiák, de az emberek egyikből sem kérnek. „De, Barátaim, mi a különbség a szélsőjobbról induló tudománytagadás és a LMBTQ-mozgalmak biológiatagadása között? A válasz egyszerű: semmi különbség sincsen.” Már hogyne volna! A tudománytagadás balgaság. Trumpnak jól áll, akár a bohócsipka. Orbán ennél okosabb. Csakhogy téved: nem az LMBTQ-mozgalmak tagadják a biológiát, hanem a magafajták. Tények, kutatások sora igazolja, hogy a biológiát nem lehet „az apa férfi, anya nő” kategóriákkal értelmezni. Hinni lehet ilyesmiben szabadon, hirdetni is lehet ezt a hitet (a laposföld-hívők azért jók, mert éberen tartják a mindenkori laposföld-inkvizíció elleni reflexeket), de attól még ugyanolyan összeesküvés-elmélet vagy szélsőséges utópia marad, amely a történelem során melegek, cigányok százezreit tolta tömegsírba.
Ez a magyar minőség?
A második Orbán-pontot hagytuk a végére, amely a populizmusé. „A választók oldalán kell maradni.” A Fidesz-dúcse szerint a progresszívek Achilles-sarka az, hogy ők a vágyálmaikat akarják rákényszeríteni a társadalomra. Kérdeznénk kellő tisztelettel: vágyálmaikat? Úgymint szabadság, egyenlőség, testvériség? (Vö. a libsi az új komancs.) Úgymint emberi jogok? (Vö. abortusztilalom.) Úgymint női egyenjogúság? (Vö. fakanál- és szülőmasina-princípium). Úgymint erőszakmentes társadalom? (Vö. amerikai fegyverkezési alapjog.) Úgymint a munkavállalói jogok érvényesítése szakszervezetekben? (Vö. rabszolgatörvény.) Igen, a liberális és a szociáldemokrácia ilyen vágyálmokat kerget. Szoktuk mondani, a radikálhumanizmus, a radikálliberalizmus az egyetlen út a posztmodern korban (néhány kőhajításnyira a feudális berendezkedésektől). Talán tévedünk, de ennél keresztényibb nincs a világon. (Mondjuk, ha a közösségi médiából áradó harcos ostobaságra és a Big Data lehetőségeire nézünk, akkor azért inkább a rendpártiság tolul elő belőlünk, ahogy a menekültek és a bevándorlók között is szorgalmaznánk a minőségikülönbség-tételt, merthogy van differencia nem kevés, ezért a „Fogadjisten!” hangsúlyában is kell, hogy legyen.)
Ehhez képest a saját rögeszméibe belepistult patrióta szélsőjobboldal milyen értékeket képest felmutatni? Magyarország, Bázakerettye, Ököritófülpös az első? És Paks? Göd? Ahonnan rezzenéstelen arccal szivattyúzza ki a pénzt a Fidesz, mert ellenzéki lett? Ők hányadikok?
Miután Magyarország az Orbán-kormányt jelenti, és a Fidesz üzletfeleit, így világos, hogy az Orbán-kormány a first, és a Fidesz a first. Ennyi. Érdekes összefüggés a nemzeti elsőség nemzetközi szinten is. Ha Magyarország az első, és Románia is az első, meg mindenki más az első, úgy bajosan lehet háború nélkül vitákat rendezni. A magyar érdek könnyedén alárendelődhet a nemzetközi érdeknek. Alá is kell rendelődnie. Az unió számos alapértéke az „alárendelődés” érdekének az eredménye. A nemzeti érdek az engedés. A belátás. Az erős közösséghez tartozás. És máris Európa az első, Magyarország pedig legjobb esetben is a második. És ez remek. Milyen nemzeti érték az, amely a magyar érdekre hivatkozva azt tudja mondani sértetten, hogy „ez nem a magyarok háborúja, nem akarjuk megfizetni az árát”. Miközben ezrek halnak meg az orosz–ukrán fronton naponta, sokan civilként a bevásárlásból nem térnek haza, mert orosz siklóbomba szalasztotta át őket a túlvilágra, azonközben az orbáni magyar minőség a gázszámlával bajlódik. Példás. Nem kellett volna egy nemzeti konzultáció arról, hogy Ön szerint szar ember maradjon-e a magyar, aki az orosz gázért pitizik a háborús bűnösnek, vagy inkább felárat fizetne a zöldenergia-fejlesztésekért, hogy előbb-utóbb lekapcsolódjon az ország a diktátor kényelmetlen nyúlványáról? Vagy: Ön szerint milyen minta a csalfa keresztény Trump, aki nem meggyónja a bűneit csendben, hanem emberéleteket követelő lázadást szít a hatalommániája miatt? És a legújabb érvként Kamala Harris nevével és a női woke-kvóta emlegetésével gúnyolódik az ellenfelén. Csodálatos minőség. A hitványságé. A keresztények lesütött szemmel figyelik. És imádkoznak. De ez Putyin és társai káoszpárti rendszerét nem hatja meg. Több kell az imánál.
