;

Videó;interjú;Zamecsnik Péter;Kiss László-ügy;

- Zamecsnik Péter: A nyomozati iratokból nem olvasható ki, hogy Kiss László politikai leszámolás áldozata lenne

Nincs adat arra vonatkozóan, hogy Budapest III. kerületének DK-s polgármestere, Kiss László, ellen titkos megfigyelést folytattak volna a hatóságok – jelentette ki a Népszavának adott videóinterjúban a politikus ügyvédje.

Kiss Lászlót hivatali vesztegetés minősített esetével és más bűncselekményekkel gyanúsítják. A hatóságok szerint megválasztása után a kerületvezető megállapodott egyik ismerősével, hogy az általa vezetett cégek rendszeresen megbízásokat kapnak az önkormányzattól, aminek fejében neki és a hivatali dolgozóknak vissza kellett osztani pénzeket, mindezt pedig színlelt vagy túlárazott szerződésekkel leplezték. A piaci rendszerben nincsenek hatósági fix árak, így törvény nem mondja ki, mennyi lehet egy áru értéke. Az annyiba kerül, amennyiben a felek megállapodnak egymással – érzékeltette az ügyvéd, miért tartja gyenge lábakon állónak a vádat.

Az egyik ilyen szerződés például szórólapbeszerzésről szól, ami egyedi szolgáltatás. Erről ki fogja megmondani, hogy miért ennyibe kerül és nem annyiba?! – tette fel a kérdést Zamecsnik Péter. Kitért arra is, régi problémája az ügyvédi társadalomnak, hogy az ügyészség érdekes módon megoszt információkat a kormányoldali sajtóval – jelen esetben a Magyar Nemzettel, amely cikksorozatban ismerteti a Kiss László elleni büntetőügy nyomozati iratait. – Néha az újságból tudom meg, hogy az ügyfelemet mivel fogják gyanúsítani. Normális országban én is csodálkoznék ezen, de egy picit benne van a válasz, hogy milyen országban élünk – fogalmazott az ügyvéd, megjegyezve, hogy a Magyar Nemzetben megjelent beszámolók valós forrásokon alapulnak.

Részlet a videóinterjúból:

Zamecsnik Péter szerint a nyomozati iratokból nem olvasható ki, hogy Kiss László politikai leszámolás áldozata lenne. A dokumentumok csak a büntetőeljárásban szereplő iratokat tartalmaznak, nem lehet belőlük következtetni semmilyen politikai befolyásolásra. Ugyanakkor jelezte, korábban voltak olyan ügyei, amelyeknél látható vagy érezhető volt, hogy a politika belefolyt az eljárásba. 

Zamecsnik Péterrel szemben a Demokratikus Koalíció azt állítja, hogy bizonyítéka van arra, hogy Kiss László egy szervezett, politikai akció áldozata. A párt alelnöke, frakcióvezető-helyettese, Vadai Ágnes még hétfőn 48 órát adott hogy nyilvánosan jelentkezzenek a megrendelők, ellenben nyilvánosságra hozza bizonyítékait. Zamecsnik Péterrel a beszélgetést még ez előtt a bejelentés előtt rögzítettük.