;

Balog Zoltán;református egyház;pedofil-botrány;Novák Katalin;bicskei gyermekotthon;Csűrös András;szolgálati autó;

- Bírálta Balog Zoltánt, elvették a református lelkész szolgálati autóját

A hivatalos indoklásban nem szerepel ugyan, hogy Csűrös András református lelkésszel szemben retorziót alkalmazott az egyházkerület, amikor visszavette tőle az általa használt autót, a körülmények ismeretében azonban nehéz lenne másra gondolni.

Miután februárban kiderült, hogy Balog Zoltán volt fideszes miniszter, a dunamelléki református egyházkerület püspöke, a zsinat lelkészi elnöke Novák Katalin államfő tanácsadójaként kegyelemre javasolta a bicskei pedofilügyben jogerősen elítélt K. Endre igazgatóhelyettest, Csűrös András gyömrői református lelkész bejelentette: jövedelme egy részét felajánlja az áldozatoknak, mindaddig, amíg Balog hivatalában marad. (Pár nappal később Balog Zoltán lemondott a zsinat lelkészi elnöki tisztségéről, de püspöki székét megtartotta.)

Tarr Zoltán, egy másik református lelkész (ő nem azonos azzal a Tar Zoltánnal, aki lelkipásztorként csatlakozott Csűrös András kezdeményezéséhez) aztán beszédet mondott azon a tömegdemonstráción, amit Magyar Péter, a Tisza Párt majdani elnöke hirdetett meg a Kossuth térre. Felszólalásában Balog püspök lemondását követelte. Ezt követően elbocsátották munkahelyéről, egy minisztériumi háttérintézményből, ahol a próbaidejét töltötte.

Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója kétséget sem hagyott afelől, hogy a lelkész politikai okokból veszítette el állását. „Miért kellene a kormánynak egy olyan emberben megbíznia, aki meg akarja buktatni?!” – kommentálta Menczer a történteket. (Később, a júniusi európai parlamenti választáson Tarr Zoltán a Tisza Párt EP-képviselője lett.)

A jelek szerint Csűrös András februári megnyilvánulása se maradt következmények nélkül. Lapunk információi szerint a közelmúltban, a gyömrői református templomban tartott istentisztelet alkalmával egy presbiter (választott tisztségviselő) olvasta fel a dunamelléki egyházkerület levelét, amely arról értesítette Csűrös Andrást:

az egyházkerületben „tartalék szolgálati gépkocsi elkülönítésére kerül sor” annak érdekében, hogy szükséghelyzet esetén az érintett lelkipásztornak „átmeneti segítséget nyújthassunk határozott időtartamra”. 

Mivel új kocsi vásárlására jelenleg nincs mód, viszont – állította a levél – a tartalék gépjárműre máris szükség van, arra kérték Csűrös Andrást, hogy a használatában lévő autót mielőbb adja át. A szóban forgó gépkocsit a gyömrői reformátusok visszaszolgáltatták.

A gyömrői gyülekezetben „gőzerővel dolgoznak a megoldáson”. A levelet felolvasó presbiter érzékeltette: autó nélkül nehézségekbe ütközik a lelkészi szolgálat teljesítése. Kerestük Csűrös Andrást, aki nem szeretett volna nyilatkozni.

Másoknak is retorzióval kellett szembenézniük, miután nem rejtették véka alá azt a véleményüket, hogy Balog Zoltán méltatlanná vált a püspöki tisztségre. Vargha Anikó tököli kántortól saját gyülekezetének presbitériuma vált meg, Thoma László gazdagréti lelkész félállású adjunktusi szerződését pedig nem hosszabbította meg a Károli Gáspár Református Egyetem.

Presbiterként is kész lemondani Győrffy Balázs

A Népszava úgy értesült, hogy presbiterként felajánlotta lemondását Győrffy Balázs, aki ezt a tisztségét szülőfaluja, a pápai járásban lévő Nemesgörzsöny református gyülekezetében töltötte be. A presbitérium erről majd a következő ülésén dönt, amelynek pontos időpontjáról nincs információnk.

Győrffy Balázs az a fideszes EP-képviselő, aki a múlt héten egy fővárosi szórakozóhelyen ittas állapotban bántalmazott egy nőt. Győrffy bocsánatot kért az általa is elfogadhatatlannak és vállalhatatlannak minősített tettéért. Hozzátette, hogy – bár nem emlékszik arra, mi történt – vállalja a jogi következményeket. Lemondott az EP-képviselőségről és a Nemzeti Agrárkamara elnöki posztjáról, a Fideszből is kilépett.

Elértük a nemesgörzsönyi református lelkipásztort, aki azt kérte, hogy ne szerepeljen a neve cikkünkben. A lelkész csak annyit mondott: amíg a folyamatban lévő igazságszolgáltatási eljárás nem fejeződik be Győrffy Balázs ügyében, nem nyilatkozik.

Rodeóbika, parasportágválasztó, kerekesszékes vívás, síelés, lézerharc – pár olyan élmény, amit a máltaiak mozgássérülteknek szervezett balatonfenyvesi táborában lehetett kipróbálni. Felejthetetlen élményt szereztek a résztvevők és segítőik is.