A téma nagyon szép, nagyon megrendítő és nagyon aktuális - nyilatkozta Erdődy Orsolya managerigazgatója a szombaton rendezett Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) ingyenes hangversenyével kapcsolatban. A Hősök tere már a koncert kezdete előtt megtelt, ismét hihetetlen tömeg előtt lépett színpadra a BFZ idén ukrán, orosz, izraeli és palesztin vendégművészekkel. – Együtt, a zene révén szeretnénk kifejezni közös reménységünket, hogy véget érhet a fegyveres konfliktusok okozta szenvedés, és a jövő a kölcsönös megbecsülés és a béke jegyében áll majd - mondta Fischer Iván.
A koncert közönsége sokkal szélesebb volt egy szokványos koncerttereméhez képest, ebből adódóan persze kevésbé is ismerte a különös normarendszert, amihez rutinos klasszikus zenei koncertezők már hozzászokhattak; a tételek közt rendre felzúgott a taps, hogy egy példát említsünk. Mindez tökéletes összhangban van a BFZ küldetésével: a zenekar megannyi programja irányul művészetük népszerűsítésére, olyan helyzetek megteremtésére, amik alkalmasak lehetnek bevonzani új hallgatókat a közönségükbe.
A célkitűzés nem párosult egyszerűsítéssel: a koncert repertoárját Augusta Read Thomas kortárs műve (Plea for Peace – Könyörgés a békéért) és Gustav Mahler harmadik szimfóniájának grandiózus utolsó tétele keretezte, egyikről se lehetne állítani, hogy a széles skálán mozgó igényeket szánt szándékkal leginkább kiszolgáló, haszonelvű választás lenne a szervezők részéről.
Thomas Könyörgésében a magas vonósokon lassan felépülő, hosszan kitartott disszonáns hangzatok kísérik a szoprán ének (Mirella Hagen) szöveg nélküli vokalizálását, amivel a szerzőnek saját elmondása szerint az volt a célja, hogy „engedje egyenesen a szívéből énekelni” az énekest. A hat és fél perces mű végén nincsen feloldás, csak csendes megszűnés.
A műsor egyik kiemelkedő pontja volt Bach d-moll hegedű-kettősversenye, amelyben a szóló szólamokat egy ukrán és egy orosz hegedűművész játszotta: a krími Szimferopolban született Diana Tiscsenko és a moszkvai születésű Alekszander Szitkovetszkij. – Az ő fellépésük együtt számomra azt demonstrálja, hogy lehetséges a párbeszéd - mondta Erdődy Orsolya.
A két hegedű szólista egymást kiegészítő dallamai mellett a zenekar inkább volt elegáns, de visszafogott kíséret, mint harmadik szereplő. A művészek egy, más interpretációkhoz viszonyítva se nem lassú, se nem gyors tempót választottak, ami a műnek komoly és törekvő tónusát hozta elő más, zaklatottabb vagy épp elkeseredett jellegű előadásokkal szemben. Az első két tétel végén erős lassításokkal érkezett el a záróakkord, ami nem hatott modorosnak vagy klisének, szépen kontrasztált a harmadik tétel végével, ahol e helyett a megoldás helyett egy folyamatos, elkerülhetetlen áramként folyt bele a záró összhangzatba egyszerre minden szereplő, ami után a szólisták és a karmester boldog ölelése és a közönség kitörő ünneplése őszinte egységet képzett a művel.
A következő műsorelemben Raichel és Elias remek párost alkottak, ennek tanúbizonysága volt a dalokat bevezető szóló, majd kíséret alatt el-el csíphető szemkontaktus és mosoly. Raichel dalai azonban nem szimfonikus zenekarra lettek írva, és ez hamar érzékelhető is volt minden alkalommal, amikor becsatlakoztak a kíséretbe Fischerék. Sajnos az adaptáció kicsit elcsépelt Disney-betétdalok hangulatát ragadja meg, aminek tükrében a (közönségnek kivetítőn feliratozott) szöveg egyes sorai, például „ne félj szeretni […], elveszni […]” felületesnek hatnak. A harmadik dal volt zeneileg kimagaslóan érdekes ahhoz, hogy elterelje a figyelmet a szövegekről: érdekes volt az oud és jazz-zongora párosa, hisz az európai klasszikus zenéhez képest mindkettő kötetlenebb ritmusáról és dallamáról ismerszik meg, igaz, nagyon máshogy. A zenekari rész alatt is érdekes játékot játszott az oud a pár ütemre megszólaló szóló fuvola és oboa dallamaival, és a hirtelen, pár ütem idejéig felcsendülő Bach idézet is színesítette az előadást.
A koncert zárásaként elhangzott Mahler harmadik szimfóniájának utolsó tétele, amelynek magyarra fordított címét („Amit nekem a szeretet mesél”) Fischer be is jelentette a közönségnek, még hangsúlyosabbá téve az est szeretet-tematikáját. A szentimentális zene végletekig kontrasztos mélységei és magasságai, csendjei és kirobbanásai az előzőnél sokkal hatásosabban éreztette, hogy létezhet olyan erő, (szeretet?) ami képes mindenen keresztül egy boldog lezáráshoz vezetni. Nagy kár, hogy ez volt az a dinamikai tartomány, ami már végképp megsínylette a hangosítást: a pianissimokból fortissimokba való építkezés nem hangzott olyan megérdemeltnek, mint egy ideális koncertteremben. Ez azonban olyan kompromisszum, ami együtt jár a nagy tömegeket bevonzó szabadtéri klasszikus koncert koncepciójával.
A koncerten nem hangzottak el beszédek, és a megkérdezettek is inkább tartózkodtak a véleménynyilvánítástól. Itt a zene magáért beszélt.
Infó
Koncert a békéért. Budapest Fesztiválzenekar. Közreműködött: Mirella Hagen (szoprán) Diana Tiscsenko (hegedű) Alekszander Szitkovetszkij (hegedű), Idan Raichel, Taiseer Elias (oud). Vezényelt: Fischer Iván- Budapest, Hősök tere, 2024. augusztus 30.
