kiállítás;Dúró Dóra;Bakáts Feszt;

- Dúró Dóra talált egy újabb kiállítást, amelytől féltheti a világot

Ha van háttérhatalom Magyarországon, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese valószínűleg az. 

„Ízléstelen, obszcén tartalom kiskorúaknak is az állam támogatásával” – fakadt ki Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese a 2024. augusztus 30-szeptember 1. között tartott Bakáts Feszt egyik kiállítására. Facebook-posztjában a politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendezvényen korhatárbesorolás nélkül látogathattak „ízléstelen, obszcén tartalmat bemutató kiállítást” kiskorúak is, akiket ráadásul lufikkal, ugrálóvárakkal „csalogattak” a helyszínre adófizetői pénzből, vagyis a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

Dúró Dóra nem említi, de minden valószínűség szerint a Budapesten alkotó venezuelai festő, Zeus Salas kiállítása nem tetszett neki. Róla képzőművészeti körökben  eddig is tudni lehetett, hogy szeret ördögöket festeni, Dúró Dóra leírása szerint pedig az egyik tárlatvezetésén arról beszélt, hogy a látomásai különböző tudatmódosító szerek fogyasztásával jöttek létre, így gyakorlatilag „népszerűsítette” a drogozást.

Ha van háttérhatalom Magyarországon – fűzhetjük hozzá – Dúró Dóra valószínűleg az, 2023-ban legalábbis ő csapott egy kis patáliát a Magyar Nemzeti Múzeumban World Press Photo-tárlata körül fülöp-szigeteki LMBTQ- közösségről készült képsorozat miatt. Ennek az lett a vége, hogy Csák János kulturális és innovációs miniszter kirúgta L. Simon László múzeumigazgatót, amit Dúró Dóra meg is köszönt. 

Szerinte a magyar emberek is pontosan tudják, hogy a kormányfő a felelős az ország széteséséért és kifosztásáért.