L. Simon László: Álprüdéria, hogy amíg a pornográfia szabadon terjeszthető, addig a múzeumi terekből ki akarják tiltani a művészeti alkotásokat

A „nagy érdeklődés miatt” külön teremben követhették a sajtó munkatársai L. Simon László, fideszes kultúrpolitikus „Művészi szabadság és intézményi autonómia” című akadémiai székfoglaló előadását a Magyar Művészeti Akadémián. A beszédes cím a Facebook-on közzétett bejegyzése és előadásán elmondottak szerint jóval a saját tapasztalat megszerzése előtt, még tavasszal fogalmazódott meg a Magyar Nemzeti Múzeum volt főigazgatójában. Az elkülönítés célja a teremben zajló, a Cserhalmi György két évvel ezelőtt zajlott székfoglalójához hasonló esetleges viták négy fal között tartása, és a sajtó képviselőinek várható „provokációinak” megelőzése lehetett. Előbbi úgy tűnt, felesleges aggodalom lehetett, elvégre Rátóti Zoltán, az MMA alelnöke bravó-val értékelte a székfoglalót, utóbbira pedig nem először nem volt módjuk az újságíróknak.

A székfoglaló előadást lábjegyzetek előzték meg, amelyekben a kultúrpolitikus hangsúlyozta:

• 1. „nem politikai nagygyűlésen, hanem a művészet szentélyében vagyunk, aki politikai állásfoglalásra vagy közéleti coming outra számít, az csalódni fog, 

• 2. éppen ezért megígérem, a mai alkalommal egyetlenegyszer sem ejtem ki a kultúráért felelős miniszter nevét.” 

Megköszönte, hogy ilyen sokan eljöttek, és hozzátette, hogy szeretettel gondol azokra az intézményvezető barátaira, akik jelezték, hogy itt lesznek, ám egy váratlan minisztériumi értekezlet miatt le kellett mondaniuk a részvételüket.

L. Simon Lászlónak november 6-án kellett távoznia a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói posztjáról, miután Csák János kulturális és innovációs miniszter azonnali hatállyal megszüntette munkaviszonyát. A miniszteri döntést megelőzte, hogy Dúró Dóra, a Mi Hazánk képviselője október végén feljelentette a múzeum vezetését Csák Jánosnál, törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezve. A szélsőjobbos pártvezér szerint a Nemzetközi Sajtófotó Kiállítás bemutatásával az intézmény megsértette a „gyermekvédelmi” törvényt, mivel a tárlat LMBTQ+-kisebbség elleni erőszakot, illetve egy fülöp-szigeteki meleg idősotthon lakóit ábrázoló képsorozatot is bemutatott. Bár L. Simon László a miniszteri felhívásra táblát helyeztetett ki arról, hogy tizennyolc éven aluliak nem látogathatják a tárlatot, – mint azt lapunk elsőként megírta - kiskorúak is voltak a kiállításon, hiszen a múzeum nem ellenőrizhette a nézők életkorát, mivel ezzel EU-s rendeletet sértett volna meg.

Az öncenzúra kialakulása

„Az öncenzúránál és a konformizmusnál nincs rosszabb dolog. Napjaink öncenzúrája nálunk a szocializmus öröksége, Nyugaton a neomarxizmus és a woke terméke, a konformizmus pedig a mediatizált, globalista világ logikájának egyenes következménye” – mondta L. Simon. „A politikai hovatartozás szerinti véleményformálás határozza meg, mit gondolunk művészetről, esztétikai minőségről és alkotói szabadságról. Ez szépen lassan az autonóm művészet visszaszorulásához vezet, és ehhez nem kell diktatúrát élni, elég csak egy túlontúl átpolitizált és minden korábbinál polarizáltabb világban létezni, ahol az egyszerű üzenetekkel operáló tömegmédia uniformizáló hatása mindennél erősebb. Ahol az igazodási kényszer belülről fakad és nem a hatalom kényszerít rá. Így alakul ki az öncenzúra” – részletezte.

Amerikában szerinte még az egyetemi oktatók sem mernek felszólalni a nemi és sajátságos faji identitásjegyeket figyelembe vevő pozitív diszkrimináció ellen. De úgy véli, nálunk is így van ez: a legtöbben képtelenek túllépni a politikai sztereotípiákon.

Hiszen ott a képlet viszonylag könnyen leírható – ezt nem itt és nem most fogom megtenni – azaz a százas nagyságrendű cikkekből, elemzésekből az válik nyilvánvalóvá, hogy szinte senki nem tudott vagy akart túllépni a maga politikai preferenciáin és érdekein. A konformizmus ugyan biztonságot ad, mint a meleg akol, ám egyben elkényelmesít és leszoktat az önálló gondolkodásról.”

Szó esett Magyarország szuverenitásküzdelméről, és az ezért küzdő politikusok konformizmusa alkotta ördögi körről. Szerinte a művészi szabadság különösen nehéz kérdés azon alkotók esetében, akik az alkotáson túl a politikával is foglalkoznak.

L. Simon László idézett Romeo Castellucci Magyar Nemzetnek adott interjújából, Illyés Gyulától, Hóman Bálinttól, Szőcs Gézától, Koltai Andrástól, Kassák Lajostól, Böszörményi Nagy Gergelytől és Goethetől. Kitért a globális monokultúrát alakító véleményvezérekre, majd irodalomkritikusi szerepbe bújt: „Az alkotói szabadságba beletartozik, hogy az alkotói tevékenység mellett politizálok.

Ami ellen nem az a kifogásom, hogy a jelenlegi kormányt szidja – szabadságában áll -, hanem, hogy milyen poétikai eszközökkel teszi ezt.” Miután idézett a versből, folytatta: „Valószínűleg a félreértelmezett szabadságharcuk jegyében azt gondolják a Mozgó Világ szerkesztői, hogy morálisan helyes szidni a jelenlegi kormányt. S ezért megbocsátható, hogy esztétikai és politikai értelemben minősíthetetlen a kormányt szidalmazó alkotás. Pedig erre az egy kompromisszum megkötésére nincsen lehetősége a szerzőnek és a szerkesztőnek. A tartalom politikai üzenetétől és morális dimenzióitól függetlenül is jónak kell lennie a műnek.”

Káros az álprüdéria

Ezután a művészet által tárgyalható és tárgyalandó témáiról és a műalkotás csonkításának tilalmáról beszélt, amit szintén nehéz volt elvonatkoztatni az elmúlt egy-másfél hónap eseményeitől. „Nézzük korunk egyik divatos, szinte mindent felforgató kérdését: a szexuális mássághoz való viszonyt, különösen a homoszexualitás művészi alkotásokban való megjelenítését. Miközben vannak az életnek olyan területei, ahol ezen kérdések megtárgyalásának nyilván nincs rendelt ideje, vagy helye, a művészet ez alól kivételt kell, hogy képezzen.” Majd folytatta: „Egy művet nem szabad megcsonkítani, a közzétételét, a megjelenését sem etikai, sem tartalmi, tematikai alapon nem szabad korlátozni. Legfeljebb szakmai indokok alapján. Ez alól az alkotmányos alapjogok megsértésére tett kísérletek, az uszítás, a közösség elleni izgatás művészeti alkotásba csomagolt formái képeznek kivételt, mindezeket alaposan körüljárja a jog, különösen az emberi jogok európai intézménye. Mindeközben kifejezetten károsnak tartom a korunkban egyre nagyobb felületet kapó, a nyilvánosság korlátozásáért kitekert eszköztárral és retorikával küzdő álprüdériát:

Kettétört munka

L. Simon kitért az intézmény szerepére is, mondván: Az MMA létének alaptörvénybe foglalása a szellemi függetlenség alkotmányos garanciája, az országgyűlés éppen a szubszidiaritás elvének mentén hozta létre az akadémiát, és ő felelőssége tudatában és emelt fővel szavazta meg az MMA alapítását, majd hozzátette: „Sokan állítják, hogy hazánkban nem érvényesül a szólás- és vélemény, vagy éppen a művészi szabadság. De én ezt nem így látom. És azt is világossá kell tenni, hogy a közelmúltbeli múzeumi főigazgatói leváltásom nem függ össze ezek meglétével vagy hiányával. S ha igazak lennének a sajtóhírek, hogy a művészeti akadémia közgyűlésén a tiszteletbeli elnök pozíciójával kapcsolatos napirendi javaslatom áll az ügy hátterében,

Zárszóként Weöres Sándor A teljesség felé című művéből idézett, majd hozzátette: „Nehéz a magamfajtának ebből a törékeny egyensúlyból megtalálniuk a saját útjukat. Pedig Isten rá a tanúm, és a sok-sok támogatóm, barátom, kritikusom és ellenségem, hogy magam is szorgalmasan próbálkozom. És őszinte legyek, naivitásom és az életösztönöm olyan erős, hogy ezt a fajta próbálkozást sorozatos bukásaim ellenére sem akarom zárni. Annak ellenére sem, hogy azok, akik a sorsomról döntöttek vagy nem értették, vagy nem becsülték a vívódásaimat, vagy nem láttak benne értéket, vagy éppen tartottak tőle, irigyelték a teljességre való törekvésemet. Azt, hogy a Magyar Művészeti Akadémia mindennek ellenére támaszom lehet és védelmet nyújthat ebben a szüntelen keresésében nemcsak engem, hanem a szervezetet, valamint a rólam döntőket is próbára teszi.