Néhány héttel ezelőtt egymással egyeztetett a Tisza Párt és a Kutyapárt vezetője, valamint Vitézy Dávid - írja a 444.hu.
Az elképzelés az volt, hogy a két párt az LMP-vel kiegészülve egy, a Fidesztől és a Demokratikus Koalíciótól (DK) mentes koalíciót hozzanak létre. A portál úgy tudja, az volt az elképzelés, hogy az összesen 16 mandátummal rendelkező párt kész helyzet elé állította volna Karácsony Gergelyt, és nem szavazták volna meg sem Tüttő Katát, sem Kiss Ambrust főpolgármester-helyettesnek. Emellet valahogyan Vitézy Dávid irányítása alá került volna a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV), a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Budapesti Közművek (BKM), s így de facto kiebrudalnák ezen cégek jelenlegi vezetőit.
Karácsony Gergely nem zárja ki, hogy Vitézy Dávid főpolgármester-helyettes legyen, de valószínűnek sem tartjaMagyar Péter koncepciójában egyébként többek közt egy dunai gyalogoshíd, a BKK-rendészet felállítása, valamint több sétálóutca és zöldfelület létrehozása szerepelt. Ám az ellenzéki politikus nem vett volna részt továbbra sem a budapesti politikában.
Az elképzelés végül a Kutyapárt társelnökén hasalt el, mivel nem akartak más pártokkal együttműködni, s nem érttettek egyet azzal, hogy Karácsony Gergely ne jelölhessen magának helyettest. Ráadásul problémásnak találták, hogy a Tisza párt semmiféle felelősséget nem akart vállalni.
Kovács Gergő megerősítette a portál értesüléseit a találkozó tényéről, Vitézy Dávid ezzel szemben azt állította, most hall erről először.
Vitézy Dávid: Nem asszisztálunk az óbaloldal, a DK és az MSZP hatalomátmentéséhezZárt ajtók mögött találkozott Karácsony Gergely és Magyar Péter, legalább abban sikerült megegyezniük, hogy egyelőre senki nem mond semmit