Az utóbbi években nyomon követhető dezurbanizáció, a falusi turizmus fellendülése, a globalizáció elleni trendek, a “slow living” (lassú életvitel) mind mind köthetők a napjainkban itthon is kirajzolódó neotradicionalizmushoz. Sokaknak lett elegük a túlingerelt környezettől és szeretnének visszatérni az alapokhoz, megpróbálnának jobban odafigyelni a környezetükre. A nyitott világ és a nagy elvágyódás ellenére az emberek sokszor szeretnék megtartani a magyarságukat. Az építészetben újra felfedeztük a vályogot, mint hagyományos építőanyagot, az új generációk zenéi pedig egyre többször népi dallamokon csendülnek fel. A magyar népi táncházak nem csak hagyományőrző értékeit hordozzák, de napjaink egyre inkább elidegenedő társadalmában, a Tinder-kultúra, az online kapcsolatok ellenszerének is bizonyulnak.
Egy igazi táncházszakértővel, Tálas Ágnessel és a Rege néptáncegyüttes táncosaival beszélgettünk a táncházakról. Ahogy a szakértőink is mesélik: „Az első táncházra 1972. május 5-én, Martin György kezdeményezésére a budapesti Liszt Ferenc téren, az Írók Könyvesboltjában került sor” -olvasható az UNESCO egyik dokumentumában, ám a Lipinka, hagyományos népművészeti oktató program szervezője, Tálas Ágnes, egészen az eredettörténethez kalauzol minket: – A táncházmozgalom indító ötletét Székről, Erdélyből vették át. Ott a táncház azt jelentette, hogy a fiatalság, általában egy özvegynek a házában egy szobát bérelt. Ott rendezték a táncot, fogadtak zenészeket hozzá. A táncházért dolgoztak, fizettek ennek az özvegynek, és megegyeztek vele, hogy akkor abban az évben nála fogják mindig tartani. Régen ellesték a táncot, nem tanították. Figyelgették a másikat, esetleg az ügyesebbek picit segítettek a ügyetlenebbeknek, de az régen nem egy átgondolt, felépített táncoktatás volt, mint amit itt a táncházakban már meg kellett oldani, és ezért nagyon fontos volt, főleg a kezdeteknél, a tánc oktató, a táncház gazda szerep, hogy ő megfelelő instrukciókkal segítse azokat, akik szerettek volna megtanulni táncolni. De mára már rendes oktatással indul egy táncház.
– Oktatóink archív felvételek és néprajzi gyűjtések alapján adják át tudásukat hétről-hétre. Fontosnak tartjuk azt is, hogy a tanítás alatt megszerzett tudás gyakorlatilag is hasznos legyen: magyarán nem koreográfiákat tanulunk, hanem motívumokat, motívum sorokat, amelyeket utána egy táncos kedve és kreativitása szerint tud hasznosítani a táncházakban. Ezáltal lehetőséget kap arra, hogy szabadon táncoljon, hasonlóan a régiekhez
- mesélik. Az oktatók jelenleg egy folyamatosan bővülő, online is bárki számára elérhető gyűjteményből válogathatnak, amely az MTA Zenetudományi Intézetben és a Hagyományok Házában működik. Ezt a hihetetlenül gazdag tudásbázist pedig egy alulról szerveződő, olyan szociokulturális közegnek köszönhetjük, mely a hetvenes években nagy hangsúlyt fektetett a folklórkutatásra, a közművelésre és a művészeti tevékenységekre a hagyományos kultúra továbbörökítésének érdekében.
A korai gyűjtéseknek hála, több tájegység, sőt rengeteg falu táncát meg tudjuk különböztetni - említik. A táncház módszer átörökíti a helyi közösségek hagyományait, közben tisztelettel közelítve meg más csoportok kultúráját is. Hidat képez különböző etnikumok között, lehetővé téve egymás hagyományainak megismerését és elsajátítását, elősegítve a kölcsönös megértést a kultúrák között. Ez a hozzáállás pedig akármennyire dől minden politikailag korrekt fórumról, talán még mindig nem öltött valódi formát. A táncház viszont segít értékelni a kulturális sokszínűséget. A különböző tájegységek és falvak táncainak megismerése megkívánja az elfogadást, javítja a kommunikációt és a megértést különböző csoportok között és elébe megy a felületes kritikák megfogalmazásának. – Én a mai napig imádom más kultúráknak az eredeti folklórját. És így, ha én tisztelem például a cigányoknak a csingerálását, akkor valószínűleg könnyebben fogok szót érteni az emberekkel, tehát ott van a másságnak az elfogadása és tisztelete - gondolkodik Tálas Ágnes.
Táncházszakértőnk kiemeli a módszer inkluzivitását. Amellett, hogy más csoportokat tekintve érzékenyít, a társas kapcsolatokat is más alapra helyezi.
– Sokkal fontosabb a közösségépítés meg a régi hagyományok megismertetése, mint az, hogy tökéletes tánctudással rendelkező embereket neveljünk a táncházban. ...nagyon sokat segít abban, hogy kommunikálj a másikkal, mert ugye a táncházban azért vannak illemszabályok.
A szabályok kopása, a határok elmosódása pedig kontraproduktívan sokszor azt éri el, hogy összezavarodunk és inkább nem közeledünk a másikhoz. Tálas Ágnes hozzáfűzi: – Itt nem lehet visszautasítani senkit, mindenkit meg kell táncoltatni a táncban. Erre nagyon odafigyelnek, hogy nincs olyan, hogy petrezselymet árulna valaki. … Így lehetőségünk van arra, hogy megtapasztaljuk, milyen közelről a másik. És így alakulnak ki nemcsak a szerelmek, hanem a barátságok is.” Az ismerkedés olyan formáját hozza vissza, amelynek biztonságos keretek között része az érintés, és amely közös élményen alapszik.
Ám nem csak kapcsolatainkat javíthatja. – Az együtt, közösségben eltöltött idő a legtöbb ember mentális állapotára jó hatással van. Közösségi lények vagyunk, szükségünk van arra, hogy összejöjjünk és jól érezzük magunkat. Így tulajdonképpen észrevétlen javulhat a táncosok állóképessége és mentális egészsége is, ugyanis a tánc során endorfin termelődik a szervezetben, tehát stresszoldó hatású is.” -magyarázzák Rege néptáncegyüttes táncosai. Tálas Ágnes pedig személyes példát hoz: – Van egy nagyon kedves barátom, aki vajdasági, származású, és mivel állatorvos volt, a frontra küldték. Ott óriási traumák érték, és ő pontosan meg tudta fogalmazni, hogy őt a néptánc gyógyította meg.
A táncháznak hatalmas részét teszi ki ezeken felül az élőzene. – Egyszerre születik a tánc meg a zene. Tudunk bizonyos tánc lépéseket, folyamatokat, a zenész is tud bizonyos dallamokat, de ez nincsen sorba állítva, hanem a táncost inspirálja a zene és fordítva. …ami ott történik egy adott pillanatban, az egy közös dolog, az adott pillanatnak a varázsa - fogalmazza meg szakértőnk.
Bár régen a prímások ismerték minden táncos kedvenc táncdallamát és nótáját, így alkalomadtán aszerint tudták váltogatni a dallamokat, hogy éppen ki táncolt a zenekar előtt, ma ez már sajnos nincs így.
Ha azonban talán újra olyan népszerűségre tesz szert mint a régi időkben, még nekünk is megadatik az élmény, hogy a legkedvesebb nótánkra ropjuk barátainkkal. Ez mindig jó buli.
A táncház és a néphagyományok nem csupán a múlt relikviái. Időtlen értékek hordozói, amelyek ma is képesek megszólítani és összekapcsolni az embereket. – A személyes együttlét és közös kikapcsolódás minden ember elemi igénye. A néphagyományban semmi bonyolult nincs abból a szempontból, hogy a mindannyiunkban jelen lévő érzelmeket, tapasztalatokat juttatja kifejezésre. Ezért tudja 2024-ben Budapesten pl. egy egyetemista 100 éve falun felvett népdallal kifejezni magát. A néphagyományban olyan alapvető emberi viszonyulások és érzések kerülnek kifejezésre, amelyek mindig aktuálisak lesznek – zárják szavaikat a Rege néptáncegyüttes táncosai.
Rekordra törekszenek
Hatszáz fiatal táncos bemutatójával és „Az éjjel soha nem érhet véget” sláger népzenei átíratával indul az örömtánc szeptember 27-én, pénteken 17 órakor a Kossuth téren, ahol a Nemzeti Diák-hallgatói és Szabadidősport Szövetség (NDHSZ) valamint a Magyar Táncművészeti Egyetem tervez közös rekorddöntést. „Mulatnál együtt 1500 fiatallal az Országház előtt táncházban?” – teszik fel a kérdést a program felhívásában.
