Találkozunk október 6-án! – üzente Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Matteo Salvini Instagram- és Facebook-oldalán közzétett videóban – vette észre a hvg.hu. A két politikus közül az olasz infrastruktúráért és a kikötőkért felelős miniszter és kormányfőhelyettes azt közölte, hogy Orbán Viktort is meghívta október 6-ra Pontidába, egy Bergamo melletti kisvárosba a Liga hagyományos éves összejövetelére.
A olaszországi rendezvényről, amely talán a Fidesz-KDNP kötcsei piknikéhez hasonlítható, Salvini azt mondta, hogy a találkozó „a biztonság, a szabadság és a demokrácia” napja lesz a találkozó.
Arról feltehetően senki nem tájékoztatta az olasz kormánypárti politikust, ha önmagától nem tudja, hogy Magyarországon október 6. nemzeti gyásznap, az aradi tizenhármak és az első magyar felelős kormány miniszterelnöke, Batthyány Lajos, 1848-as forradalom és szabadságharc vértanúi kivégzésének a napja – jelen esetben a 175. évfordulója –, amikor nem szokás piknikezni, és ez különösen igaz a mindenkori magyar miniszterelnökre.
A videóról a hvg.hu azt feltételezte, hogy az még pénteken készülhetett, ekkor fogadta Orbán Viktor a Karmelita kolostorban Matteo Salvinit, aki 2018 és 2019 között az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga kormánya belügyminisztere volt. A szicíliai Palermo ügyészcsoportja egy héttel ezelőtt hat év börtönbüntetést kért emberrablás és hivatali hatalommal való visszaélés vádja miatt. Az eljárás azért indult, mivel nem engedélyezte az Open Arms hajója kikötését Lampedusán 147 bevándorlóval a fedélzetén.
Orbán Viktor egy órára félretette a gumicsizmát, és találkozott Matteo Salvinivel, aki közölte, az olasz és a magyar kormány között teljes az összhangMár Budapesten van Matteo Salvini, az unió közlekedési minisztereinek informális találkozóján vett résztOrbán Viktor Európa legbátrabb patriótájának nevezte Matteo Salvinit, aki örömében Budapestre jön