Brit Munkáspárt;brit kormány;Nigel Farage;népszerűségvesztés;Sir Keir Starmer;

A jó szereplés ellenére a populista Farage is elismerte, hogy van még hova fejlődniük

- Nigel Farage szerint felnőtt a populista Reform UK

A júliusi választáson váratlanul jól szerepelt Nigel Farage bevándorlásellenes, populista pártja, így nem csoda, hogy a karizmatikus vezető felszólalása kapta a múlt héten megkezdődött őszi pártkonferencia idényben az addigi legnagyobb figyelmet. 

A kétnapos rendezvény, melyre hagyományosan a birminghami Nemzeti Kiállítási Központban került sor, valójában Farage győzelmi parádéja volt azután, hogy a voksoláson 4,1 millióan szavaztak a pártra és ezzel első ízben szerzett öt képviselői helyet. A pártvezér, aki közvetlenül a konferencia előtt a pártban őrzött többségi tulajdonának eladásával lazított a teljes összefonódáson, programbeszédében kifejtette, az eddigi „amatőrizmus” sok szavazattól fosztotta meg a mozgalmat. „Eljött az ideje, hogy a Reform UK maga mögött hagyja gyermekkorát. Fel kell nőnünk, mert a tinédzserekre jellemző hisztérikus rohamok sokat ártottak a választási kampány során. E hétvégére azonban elértük a felnőttkort” – deklarálta a 60 éves politikus. A 4 milliós szám jól hangzik, de valójában ugyanennyien támogatták Farage korábbi, UK Függetlenségi Pártját 2014-ben. Annyira megfélemlítették David Cameront, hogy az akkori tory kormányfő kiírta a 2016-os Brexit népszavazást. A végeredmény immár történelem: az Egyesült Királyság kilépett az EU-ból.

Farage az új érában sem mutatott több szerénységet. Arról beszélt, hogyan kell „zárva tartani a szigetország kapuit, megmentve azon bevándorlóktól, akik nem keresztény értékeket képviselnek”, majd megígérte, a választókerületi hálózat bővítésével minden szinten megmérettetik magukat, sőt, 2029-re valósággá válhat egy a Reform UK-t magába foglaló kormány. A tanácskozás visszatetszést keltő pillanata volt, amikor az öt képviselő egyike, Lee Anderson plénum előtt összetépte a BBC-től érkezett levelét, melyben az éves előfizetési díj kipengetésére szólították fel.

Tizenöt év óta először tartja kormánypártként éves értékelését a Munkáspárt. Bár három hónap sem telt el földcsuszamlásszerű választási győzelme óta, szó nincs mézeshetekről, felhőtlen ünnepléséről a vasárnap megkezdődött liverpooli konferencián. Az elmúlt hetekben, kivált a konzervatív sajtó támadásaival, az a benyomás erősödhetett meg a britekben: ez a kormány sem jobb az előzőnél.

Sok az intrika a Downing Street 10.-ben, leginkább a korábbi vezető köztisztviselő és Partygate-kivizsgáló, most Sir Keir Starmer legközelebbi munkatársa, Sue Gray körül. Róla a héten derült ki, hogy 170 ezer fontos (80 millió forint) éves fizetése magasabb, mint a kormányfőé, miközben alaposan leépítette a speciális tanácsadók körét és honoráriumát. 

A legnagyobb kárt a Sunday Times tényfeltáró cikke és az azt követő leleplezések okozták, melyekből kiderült, hogy Sir Keir 2019 óta több mint 100 ezer font értékben fogadott el ajándékokat munkáspárti donoroktól, dizájneröltönyökön és szemüvegeken kívül egy díszpáholyba szóló Arsenal-bérletet. Utóbbit biztonsági okokra hivatkozva. Sir Keir bejelentette, hogy a jövőben sem ő, sem helyettese, Angela Rayner és Rachel Reeves pénzügyminiszter nem kérnek többé a privát ruhapénzekből.

A „történelminek” szánt konferencia jelszava a Változás kezdete, hiszen az „ország soha nem igényelte még ennyire a megújulást”. Sir Keir Starmer kedd délután szólal fel, amikor ki kell térnie közfelháborodást okozott döntésére a nyugdíjasok téli fűtési támogatásának megvonásáról.

Ezt közös videóban jelentették be.