A Gyotaku című kiállítás halakról készített nyomatait nézve olyan érzésünk lehet, mintha azokat egy japán mester készítette volna, ám a képek sarkában olvasható „Halbogár” művésznév rögtön jelzi, hogy magyar alkotótól van szó. Németh Tamás előszeretettel vesz nyomatokat halakról, a tárlaton hazai példányokat látunk a Dunából, az Ipolyból és a Balatonból, melyek közt van keszeg, pisztráng és domolykó, illetve csíkos ragadozó halak is, mint süllő és sügér. – A teljes magyar fauna még nincs a gyűjteményemben, de így is szép számmal fognak látni halfajokat a látogatók – mondja az alkotó, aki számára halakkal foglalkozni nem puszta hobbi, hanem életstílus.
Bevonz a múzeum
Tamás már gyerekként közel került a természethez, a szülei gyakran vitték el a Tiszához sátrazni, így a folyóparton átélhette, milyen érzés apróbb vagy nagyobb halakat fogni, szitakötőt bámulni, szúnyogok közt ücsörögni, vagy csak nézni a vizet télen-nyáron.
– A természet szeretete nálam meghatározza a hivatásomat és a hobbimat, legyen az makrofotózás, rovargyűjtés vagy cikkírás. Tizenévesen viszont engem is más érdekelt, és később nagyon más szakmákat tanultam – mondja Tamás, aki idővel idegenvezetői, majd dekoratőr-kirakatrendezői iskolákat is elvégzett.
2007-ben egy telefonhívás viszont megváltoztatta az életét: későbbi mestere megkérdezte tőle, hogy szeretne-e a Magyar Természettudományi Múzeum bogárgyűjteményében dolgozni, amire rögvest igent mondott.
– Akkor döbbentem rá, hogy a természettel és a rovarokkal foglalkozni nemcsak hobbi, de hivatás is.
Meg hogy léteznek rovarászok, entomológusok, és hogy e téren a magyarok között vannak komoly nemzetközi szaktekintélyek is. Illetve akkor tudtam meg, hogy a nyolcadik kerületben, a Baross utca 13. szám alatt a Magyar Természettudományi Múzeumban látható az ország legnagyobb közgyűjteménye, amely világszinten is jelentős kutatási lehetőségeket kínál.
Így lett Tamás hamarosan rovarász, muzeológus és kutató, és ott is maradt az új munkahelyén tizenkét éven át. – A rovarászat lett a szakmám, melyhez utólag, kissé rendhagyó módon, a munka mellett elvégeztem az egyetemet is. Az itthoni felsőoktatásban viszont nem oktatnak olyan mélységekben bogártaxonómiát, azaz nevezéktant, és nem tanítják meg a hallgatót a több száz éves közgyűjteményekkel bánni. Ezeket magától tanulja meg az ember, ha van hozzá vénája – vallja Tamás, aki ennek ellenére olyan egyetemi szakot keresett, amely köze áll ehhez a szakmához.
Így végezte el a kertészmérnöki alapképzést az akkori Szent István Egyetemen, majd a természetvédelmi mérnöki mesterképzést a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen, ahol jelenleg doktorandusz. – Noha a képzéseken sokat tanultam, valójában már a múzeumban elsajátítottam, amire szükségem volt. Kiváló mestereim voltak, rendszeresen publikáltam neves szaklapokban, és elindult a szakmai karrierem is. Pár éve viszont elbúcsúztam szeretett munkahelyemtől, jelenleg független kutatóként, vállalkozóként boldogulok.
Pattanóbogarak nyomában
