Gyurcsány Ferenc;Országgyűlés;Demokratikus Koalíció;

- Gyurcsány Ferenc: Kövér László megfojtja a vitát, amely Magyarország legfontosabb kérdéséről szól

Ebben az értelemben pedig a házelnök „a szabad szó gyilkosa” – mondta a DK elnöke.

A kormányfő és kormánya történelmi, politikai és erkölcsi árulást követ el azzal a politikával, amit az elmúlt években folytat – ismertette véleményét Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke keddi sajtótájékoztatóján. Hozzátette, Kövér László házelnök tegnap nem akarta megengedni a parlamentben, hogy elmondhassák, miért gondolják ezt, ezért erre most kerít sort.

Gyurcsány Ferenc kiemelte, a miniszterelnök évek óta – mintha valami stratégiai éleslátás birtokában lenne – azt mondja, itt van a felemelkedő Kína, és nekünk erre válaszolni kell. Majd megjegyezte, Orbán Viktor válasza az, hogy ne kötelezzük el magunkat sehova, legyünk semlegesek, nem jó, ha blokkosodunk, a magyar kormányfő kritikai megjegyzést kizárólag a Nyugattal, Európával szemben fogalmaz meg. A DK elnöke úgy látja, miközben a miniszterelnök Magyarország semlegességéről beszél ebben a globális küzdelemben, valójában Kína oldalára állt, ami szerinte történelmi árulás. Megjegyezte, a kérdésben egyébként indokolatlannak tartja „a miniszterelnök kishitűséglét”, ebben a küzdelemben ugyanis Európa rendkívül erős pozíciókkal rendelkezik.

„A magyar kormányfő történelmi árulást követ el, amikor Kína kihívására – mert Kína kihívást intézett a világgal szemben – Kína oldalára akarja állítani Magyarországot”

– jelentette ki. Hozzátette, ha a házelnök nem hajlandó megengedni ezt a vitát a parlamentben, valójában a nemzet legfontosabb kérdésében nem engedi a szabad vitát.

Gyurcsány Ferenc ezt követően arról beszélt, a kormányfő gazdasági semlegességről beszél, miközben a magyar gazdaság több mint kétharmada az Európai Unióhoz kötődik, kereskedelmének ennél is nagyobb része pedig általában a nyugati világhoz. Szerinte aki ezt teszi, valójában arról beszél, hogy hazánknak el kell hagynia az EU-t, ezt pedig politikai természetű árulásnak tekinti.

„Úgy nem lehet lefolytatni az ország sorsáról a lét -és perdöntő vitát, hogyha a házelnöknek annyi erre a megjegyzése, hogy üljön le” – szögezte le, majd ezzel kapcsolatban megállapította, egy magára adó ország ezt nem engedi meg magának, és „primitívnek könnyű lenni, elegánsnak, nagyszerűnek, államférfinek nehéz”. Gyurcsány Ferenc azt is megjegyezte, szerinte

„ha a fideszes képviselők arcán annyi bibircsók nőne, ahányszor hazaárulóztak a parlamentben, ebbe beleértem magát a házelnököt és a kormányfőt is, akkor olybá tűnne, hogy a kormányzati padsorokban zombik ülnek”.

„Magyarországnak egy áruló kormánya és egy áruló kormányfője van” – jelentette ki a DK elnöke. Bár szerinte lehetséges, hogy neki nincs igaza, ahogy az is, hogy a kormányfőnek igen, az biztosan nem lehet, hogy Magyarországon az ország számára legfontosabb kérdésről nem lehet beszélni a parlamentben.

Kiemelte, amikor szóvá kívánják tenni, hogy érthetetlen a miniszterelnök orosz politikában bekövetkezett fordulata, ami szerinte 2009. novemberéhez kötődik, úgy véli, az egyik legfontosabb kérdést vetik fel. Ha nem hiszünk a földi csodákban – folytatta – kell magyarázat, „szerintünk abban a 15 percben a magyar miniszterelnököt megzsarolta Putyin, vagy állambiztonsági természetű kérdésekkel, vagy anyagi természetű kérdésekkel”. A kormányfő pedig nem segít eloszlatni a feltételezést, mert egyszer sem adott magyarázatot – állapította meg. A politikai igazgató nagy visszhangot keltő megjegyzése szerinte ennek megfelelően nem elszólás, hanem megvallása annak a politikának, amit Orbán Viktor képvisel. Gyurcsány Ferenc közölte, a házelnököt azzal vádolja, hogy megfojtja azt a vitát, amely Magyarország legfontosabb kérdéséről szól, ebben az értelemben pedig „a szabad szó gyilkosa”.

A sajtótájékoztatót követően az Index kérdésére válaszolva Gyurcsány Ferenc közölte, a fővárosiak két dologról döntöttek: arról, ki a főpolgármester és arról, hogy ez a közgyűlés van mögötte. Az ott helyet foglalóknak kell vállalni a város vezetéséért a felelősséget. Ha Karácsony Gergely előterjeszt helyettesét, úgy véli, érvelni is fog, a szavait pedig meg fogják fontolni. Egy másik felvetésre megjegyezte, ő nem ragaszkodhat Kiss Ambrushoz, hiszen nincsen semmilyen közhatalmi megbízása a fővárosban.

Emellett azt javasolja, hogy számolják össze, hány hajléktalan él az utcán, és készüljön sürgős intézkedési terv az ellátórendszer megerősítésére.