Irán;repülőgép;rakéta;Izrael;Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér;leszállás;

- Felborult a légi közlekedés az Izrael elleni iráni rakétatámadás miatt, Dubaj helyett három Emirates-járat is Budapesten száll le

1215 utas érint a kényszerintézkedés. 

Kedd este Irán két hullámban 180 rakétát lőtt ki Izraelre, ami miatt több közel-keleti ország is lezárta a légterét. Bár többségük a kevesebb mint 90 percen át tartó incidens után újra megnyitott, az AirPortal azt írja, hogy az egyik emírségekbeli légitársaság, az Emirates három járata, a Dublin–Dubaj, a Düsseldorf–Dubaj és a Prága–Dubaj is Budapesten száll le. 

A három járaton, amelyik budapesti kitérőre kényszerül, összesen 1215-en utaznak. Több másik célpontja Bécs lesz, a Budapest–Dubajnak Isztambulban kellett landolnia.

Ami a közel-keleti országokat illeti, az iráni rakéták miatt a célponton, vagyis Izraelen kívül egy időre Irak és Jordánia is lezárta a légterét. Irán szerda este 10 óráig minden repülőgépjáratot töröltek, Kuvait pedig jelezte, hogy mindegyik olyan repülőgépjáratot átirányít, amely érintené a területét.

A távozó csepeli alpolgármester előállt a Németh Szilárd feljelentéséhez csatolt belső levelezés második részével.