időjárás;eső;figyelmeztetés;zivatar;

Képünk illusztráció.

- Marad az esős idő, az egész országra figyelmeztetést adtak ki

Néhol viharos szél is lehet, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul.

Pénteken is esős, borongós időre számíthatunk, sokfelé várható kiadós mennyiségű csapadék – derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.

Az eső miatt az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki, a csapadékösszeg átlagosan 15-30 milliméter körül alakulhat az országban. Ezt meghaladó csapadék északkeleten, nagyobb eséllyel Szabolcsban hullhat.

Napközben dél felől fokozatosan gyengül, illetve szűnik majd az eső, este már inkább csak az északi tájakon eshet és ott is egyre kevesebb helyen, gyengülő intenzitással.

A várható zivatarok miatt Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád és Hajdú Bihar vármegyére adtak ki figyelmeztetést, ezeket reggeltől késő délutánig előbb a Dél-Alföldön, majd napközben elsősorban az Alföld keleti részein villámtevékenység is kísérheti.

A döntően északias szelet több helyen élénk, a nyugati tájakon erős, néhol akár viharos lökések kísérhetik, míg a déli területeken a délnyugati, nyugati irányú szél élénkülhet meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 16 fok között valószínű, de délkeleten ennél jóval magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 9, 16 fok között alakul a hőmérséklet.

Szombaton napközben dél felől egyre nagyobb területen szűnhet meg az esőzés, és elkezd vékonyodni, szakadozni a felhőzet.

A rendezvényt az árvíz miatt halasztották el egy héttel, több programmal is várják az érdeklődőket.