- „A Fidesznek nem érdeke a tudásalapú társadalom, mert az kevésbé kontrollálható politikailag”

Orbán Viktor az Országgyűlés őszi ülésszakát megnyitó beszédében magabiztos hangon nyugtatgatta azokat, akik aggódnak a magyar gazdaság helyzetéért. De nem körvonalazódott, mire gondolt, amikor új gazdaságpolitikáról beszélt. Nem rajzolódik ki gazdaságpolitikai stratégia korábbi állításaiból, a 3-5 százalékosra remélt jövő évi növekedésből és a békeköltségvetés képzetéből sem. Joggal merül fel hát sokakban a gyanú, hogy a cél ismét csupán a következő választás megnyerése. De hagyjuk most a politikai kontextust! A kérdés maradjon az, érzékelhető-e, hogy a kormány valamilyen hosszabb távú gazdasági programra készül. Például annak fényében, hogy az oktatás és az egészségügy átfogó problémáit egyszerű béremeléssel kívánta rendezni. De vizsgálhatjuk az évekig beáramló EU-s támogatások felhasználását is. Történtek stratégiai szintű fejlesztések?

Pogátsa Zoltán közgazdász azok közé tartozik, akik pontosan azért nem túl derűlátók a magyar gazdaság helyzetét illetően, mert rendre a tűzoltás szintjén reagálunk az aktuális kihívásokra. „Nem sikerült kiépíteni egy magas hozzáadott értéket termelő, hazai tulajdonú kis-és középvállalkozásokra épülő szektort, amely domináns a ma gazdasági sikereket felmutató országokban – hangsúlyozza. – Pedig rengeteg uniós pénzt tudtunk volna költeni erre. Kutatás-fejlesztésre, az infrastruktúra korszerűsítésére. Meg persze az oktatási rendszer reformjára, hiszen a magas hozzáadott érték eléréséhez elsősorban tudásra van szükség, olyan kvalifikált szakemberekre, akik nemzetközi szinten is megállják a helyüket.”

A képlet egyszerűnek tűnik. Hazai pénzekből fedezni az alapműködést, az uniós forrásokból pedig a fejlesztést. Belevágni mégsem könnyű, mert hosszú távú programokról van szó, az eredmények lassan jelentkeznek. Még ha a kormány el is indul ebbe az irányba 2010-ben. „Vagy az előző kormány 2004-ben! – csattan fel Pogátsa Zoltán. – Hiszen azóta jönnek uniós pénzek.

Pedig attól, hogy kezelni kell egy magas inflációt, még lehet költeni tanteremfejlesztésre vagy kutatásra. Másrészt meg részben azért van annyi rövid távú problémánk, mert a stratégiai feladatokat nem oldjuk meg. Ha csak toldozunk-foltozunk egy lakást a felújítás helyett, amely egyre rosszabb állapotba kerül.”

Ez azért is érdekes, mert a második Fidesz-kormány nagyszabású gazdasági elképzelésekkel indult, majd a Palkovits László vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium is hangos volt a fejlesztési tervektől. „Matolcsy György valóban teleírta a magyar sajtót a távol-keleti fejlesztőállami modellhez köthető elképzelésével, ami kétségtelenül járható út – jegyzi meg Pogátsa Zoltán. – Kína, Tajvan, Szingapúr felzárkózása döbbenetes beruházásokat igényelt a humán tőkébe. De hiába értekeztek sokat erről, nem csinálták. A Palkovics-féle reformok pedig túlzottan a piacra építettek, az Egyesült Államokra hivatkozva. Csak hát miért fordul egy amerikai cég valamelyik egyetemhez, hogy együttműködjön vele, vagy alkalmazott technológiát vásároljon tőle? Azért, mert az állam finanszírozta az alapkutatást, ami a technológia kidolgozásához vezetett. Palkovics elképzeléséből ez a fázis kimaradt. Hogy egy egyetem vagy intézet piacképességéhez támogatni kell az alapkutatást. Szerintem máig alapfilozófiája a kormányzatnak, hogy egyszerűen csak oda kell menni a magánszektorhoz, és felajánlkozni neki. Csakhogy hiába keres fel egy magyar kémiai tanszék, egyből azt kérdik tőle, mije van. Mit tud hozzátenni például az akkumulátortechnika fejlesztéséhez? Erre mi széttárjuk a karunkat, ja, hát ilyesmire nem kaptunk pénzt. Akkor viszont mihez kezdjenek velünk?”