Orbán-kormány;együttműködés;diktatúra;Egyenlítői-Guinea;

- Az Orbán-kormány együttműködési megállapodást köt a világ egyik legkorruptabb diktatúrájával

Az ország elnöke 45 éve van hatalmon, azóta, hogy agyonlövette a saját nagybátyját.

Gazdasági és műszaki együttműködési megállapodást köt az Orbán-kormány az Egyenlítői-guineai Köztársasággal - derül ki egy, a péntek esti Magyar Közlönyben Orbán Viktor szignójával ellátott határozatból.

Hogy pontosan milyen gazdasági és műszaki együttműködésről van szó, az a határozatból nem derült ki, arról csak azt követően tudhatunk meg többet, hogy Szijjártó Péter lefolytatta a tárgyalásokat és megköti a tervezett megállapodást.

A hvg.hu mindenesetre tett egy kis kitekintést Egyenlítői Guinea történelme és jelene vonatkozásában. Az 1968 óta független, 28 ezer négyzetkilométeres, 1,7 millió lakosú nyugat-afrikai ország korábban spanyol gyarmat volt. Jelenlegi elnöke és teljhatalmú diktátora Teodoro Obiang Nguema Mbasogo, aki úgy került hatalomra, hogy 1979-ben agyonlövette a saját nagybátyját, azóta - vagyis immár 45 éve - irányítja meglehetősen korrupt és elnyomó rezsimjét. Legutóbb hivatalosan 93 százalékos többséggel választották meg, hatodszorra. A 2011-ben elfogadott alkotmány szerint csak két hétéves ciklust lehet eltölteni az elnöki székben, de Teodoro Obiang szerint ez csak az utódaira lesz érvényes.

Teodoro Obiang leginkább a saját fiát szánja utódjának, akit ki is nevezett alelnöknek. Teodorin az aranyifjak életét éli, mellesleg az Egyesült Államokban és Franciaországban pénzmosással és sikkasztással vádolták meg, ennek keretében több tízmillió dollárnyi vagyontárgyat, például ingatlanokat, luxusautókat foglaltak le tőle.

Az ország egyébként elképesztően szerencsés helyzetben van a természeti adottságokat illetően, amit képtelen kihasználni. Bővelkednek ugyanis olajban, ez adja az ország exportjának 97 százalékát, ehhez képest brutális a szegénység, a lakosság 70 százaléka napi egy dollárból él, miközben Obiang kétmilliárd dolláros infrastrukturális szerződést írt alá egy kínai bankkal. Az olajvagyon és a politikai hatalom az elnök családjának kezében összpontosul.

A korrupcióban fürdőző ország iránt mindenesetre az Egyesült Államok és Kína is érdeklődését fejezte ki, utóbbi Egyenlítői Guineát nézte ki az első atlanti-óceáni katonai bázisának helyszínéül, ami miatt Washington is igyekszik jó viszony kialakítani az afrikai állammal, az ott tapasztalható durva jogtiprások ellenére. A kormány előszeretettel letartóztatja az ország ellenzéki politikusait, a média cenzúra alatt áll, és a civil társadalmi csoportokat sem kímélik. Az igazságszolgáltatás elnöki irányítás alatt áll, a biztonsági erők pedig gyakorta erőszakot alkalmaznak.

Az érdeklődő szakmai cégpáros újra munkát adhatna a reményét vesztett többezer dolgozónak. Kérdés, bekopogtatnak-e a nemzetgazdasági miniszterhez.