Két volt balti miniszterelnök is kulcsszerepet kap a következő Európai Bizottságban. Kaja Kallas az EU külügyeit felügyeli majd. Andrius Kubilius, volt litván kormányfő viszont a hadipari és űrkutatási kérdések biztosa lesz.
Ilyen tárca eddig nem volt az unióban.
Miért bízta vajon Ursula von der Leyen ezt a kicsinek számító balti ország politikusára? Vajon milyen megfontolások vezették a szimbolikusnak is nevezhető kinevezéseket? Tény, hogy Kubilius jelölésének bejelentése után az orosz állami média egy hangon hördült fel, azt sulykolva – nyilvánvaló központi instrukció alapján -, hogy az EU két oroszgyűlölőt helyezett kulcsfontosságú pozíciókba.
Az oroszsághoz való viszony meglehetősen összetett, különösen egy olyan nemzet politikusa esetében, amely történelemének utolsó párszáz évét az Orosz Birodalommal, majd a Szovjetunióval hadakozva, később annak kényszerű részeként töltötte.
Életének nagyobbik részét Kubilius szovjet állampolgárként töltötte, kapcsolata az oroszokkal, az orosz kultúrával nyilvánvalóan sokkal összetettebb, mint a nála egy nemzedékkel fiatalabb Kaja Kallasé.
Kallas életrajzában több utalás is van arra, hogy felmenőit a szovjetrendszer deportálta Észtországból, s csak hosszú száműzetés után térhettek haza.
Kubilius ilyen családi háttérről nem számol be sem hivatalos életrajzában, sem az interjúkban. Vilniusban született, mindkét szülője neves irodalomtörténész volt, apja, Vytautas csinált nagyobb karriert. A későbbi politikus fizikus diplomát szerzett szülővárosában, majd aspirantúrára járt és az egyetemen kapott mérnöki munkát. A szűkszavú biográfiák szerint elsők között csatlakozott a Litvániai Reform Mozgalomhoz, a Sajudishoz, amelynek kezdeti célkitűzése a gorbacsovi peresztrojka támogatása volt, de rövidesen nemzeti-felszabadító mozgalommá alakult, s együttműködve a hasonló lett és észt mozgalmakkal, élére állt a balti elszakadási tömegmozgalomnak. Kubilius hamar vezető szerepet kapott a Sajudisban, amely később a Haza Szövetsége (Litván Konzervatívok) néven jobbközép párttá alakult. A volt fizikus kitartott pártja mellett, amely kétszer is jelölte miniszterelnökségre. Az elemzők szerint mindkét esetben nehéz gazdasági helyzetben kapott lehetőséget a kormányzásra. 2008-2012 között annak ellenére sikerült kitöltenie mandátumát, hogy az a globális gazdasági válság idejére esett. Megszorító intézkedéseket hozott, de ezek hatására Litvánia kijutott a nehéz helyzetből. 2018 és 2024 között pártja EP-képviselője volt. Megbízták azzal, hogy az Oroszország-EU kapcsolatok jelentéstevője legyen a parlamentben. Életrajzírói kiemelik, hogy még az Ukrajna elleni orosz agresszió előtt leszögezte, hogy „lehetetlen” jó kapcsolatokat fenntartani Oroszországgal, és sürgette az oroszoktól való európai olaj- és gázfüggőség radikális csökkentését. Nyilván ezek a radikális megfogalmazásai szolgálnak érvül azoknak, akik a litván politikust ruszofóbnak állítják be.
Ruszofóbok, ruszofilek
Gyakran találkozni olyan állításokkal, amelyek az egykori Szovjetunióból vagy annak befolyási övezetéből származó embereket oroszbarátokra és -gyűlölőkre osztják. Nyilvánvaló: azok a népek, amelyek elszenvedték az orosz/szovjet uralom totalitását, brutalitását eleve gyanakodva néznek mindenre, ami Keletről jön. Értelmiségük megismerte az orosz birodalmi ideológiát, megtapasztalta, milyen egy kultúra elnyomása, kisajátítása szovjet körülmények között. Eközben megismerték az orosz embereket, kultúrát, tudományt, szokásokat és képesek az orosz társadalmat is differenciáltan szemlélni.
Az „oroszbarátság” is többelemű. Még élnek a nosztalgiák a szovjet korszak biztonságáról, rendjéről, sokan a helyiek közül is azonosultak a szovjet ideológiával. A volt szovjet területeken mindenütt élnek orosz vagy főleg orosz kultúrájú kisebbségek, amelyeket hátrányos helyzetbe hozott a nemzetállamok visszaállítása, az új államnyelv bevezetése 1990 után. Ők tartósan sértettek. Andrius Kubiliustól több, az orosz nyelvű médiának adott interjút is olvastam. Ezekben hangsúlyozta: nem szabad elvitatni az orosz nép demokráciára való képességeit, nem szabad az oroszokat Putyin rezsimjével azonosítani.
Az elemzők azt latolgatják, milyen feladatai lesznek az új hadügyi biztosnak. Azt is megjegyzik, hogy a Kubiliusra bízott tárcának nincs EU-s költségvetési fejezete. Az EB-elnökének dokumentuma alapján fő feladata az európai hadiipar fellendítése lenne. Gyakran idézik az adatot, miszerint Oroszország ma háromszor annyi lőszer előállítására képes, mint az EU és az USA együttvéve. A szakértők szerint viszont szinte az összes védelmi és hasonló kérdés a tagállamok hatáskörébe tartozik. Ráadásul elképzelhetők hatásköri ütközések Kaja Kallasszal is. Feladatai közé tartozik majd az EU és a NATO közötti kapcsolatok fenntartása, ami szintén nem egyszerű dolog. Az EU tagjainak többsége NATO-tag, de vannak köztük semleges államok is. A védelmi koordinációt ez is bonyolítja. Sok éve tervezik például egy európai közös hadsereg felállítását, Kubilius a litván tévének (LRT) nyilatkozva ezt korainak mondta, de hozzátette: elképzelhető, hogy az unió közös katonai képességeket hozzon létre, amelyeket felhasználhatnak nemzetközi missziókban. Az interjúban kitért arra, hogy feladatai közé tartozik majd az európai űrkutatás fejlesztése, amelyben a polgári és katonai célok is fontosak. Kubilius az LRT-nek azt mondta, legfontosabb feladatának azt tartja, hogy az európai vezetők tisztában legyenek a veszélyekkel, azzal miként kell ezeket kezelni, szembenézni a fenyegetéssel. Akkor lesz majd elegendő pénz a hadiipari, infrastrukturális fejlesztésekre is - mondta.
