Magyarország;nyugdíj;Románia;átlagnyugdíj;

- Románia már az átlagnyugdíjakban is lehagyta Magyarországot

Szeptemberben a nettó román átlagnyugdíj beelőzte a magyart. Míg az átlagnyugdíj bruttója Romániában 40 százalékkal nőtt egy év alatt, Magyarországon csak 9 százalékos emelés valósult meg. 

Egy évvel ezelőtt egyértelműen azt lehetett mondani, hogy a magyar nyugdíjrendszer ellátottjai több pénzből élnek, mint Romániában élő társaik. A Bankmonitor számításai alapján azonban immáron ki lehet jelenteni: a román átlagnyugdíj hivatalosan lehagyta a magyart. 

2023 októberében az öregségi nyugdíjak átlagos összege Magyarországon 210 900 forint volt, ezzel szemben Romániában 2249 lejt (akkori árfolyamon kb. 174 500 forint) tett ki. Azonban egy év leforgása alatt közel 40 százalékkal nőtt a bruttó átlagnyugdíj Romániában, miközben Magyarországon alig 9 százalékos emelést kaptak a szépkorúak.

Ez két lépcsőben történt meg: januárban 13,9 százalékkal 2563 lejre emelkedett, majd szeptemberben újabb 21,8 százalékkal, 3127 lejre nőtt az átlagos öregségi nyugdíj összege. A bruttó összegből 113 lejt levonnak adó formájában, de még így is 3014 lejt kapnak kézhez az átlagnyugdíjban részesülők. Ez a szeptemberben mért átlagos árfolyamon (79,38 lej/forint) átszámítva nettó 239 300 forintos juttatásnak felel meg, miközben a magyar átlagnyugdíj valamivel kevesebb, 233 500 forint volt. A Bankmonitor azt írja,

még az adó levonása után is 5800 forinttal több pénz maradt a román átlagnyugdíjas zsebében, mint a hasonló helyzetű magyar nyugdíjaséban.

Ráadásul Romániában októbertől 2000 lejről 3000 lejre növekszik az adómentes nyugdíjrész összege, ami ezen a nyugdíjszinten önmagában felér egy újabb 3,3 százalékos emeléssel. A portál ugyanakkor megjegyzi: keleti szomszédunknál nem létezik az állandó 13. havi nyugdíj intézménye, vagyis náluk alapesetben csak évi 12 alkalommal részesülnek juttatásban az idősek.

Ha azonban jövőbe tekintünk, akkor nem rózsásabb a helyzet. A legfrissebb (2024. szeptemberi) átlagnyugdíj-adatokból kiindulva – és a 13. havi nyugdíjat is figyelembe véve – a következő egy évben 6 százalékra olvadhat a magyar nyugdíjtöbblet Romániához képest, írja a Bankmonitor.

A Fővárosi Törvényszék döntése szerint az évtizedes ügyben újra kell értékelni a bizonyítékokat. Várhatóan jóval enyhébb lesz a büntetés.